Egy Kopernikuszról – Franz Boas

Írta: Inkabringa

Általánosan elterjedt szemléletmód, mely az emberi kultúrákat, társadalmakat, közösségeket és egyéneket egyenrangúnak tekinti. Napjainkban ez számít kultúremberhez illő viselkedésnek.

Ha valaki most azt mondja, hogy ő mást sem tesz, csak így gondolkodik, az először is mélyen nézzen magába, hogy tényleg így van-e, másrészt jusson eszébe, hogy nem volt ez mindig ilyen természetes.

Az emberek közötti egyenlőség eszméje (nemre, bőrszínre, származásra, világnézetre való tekintet nélkül) nagyon is új keletű, ezért törékeny. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát 1948-ban fogadta el az ENSZ. Történelmi léptékkel mérve ez semmicske kis idő. Nem is úgy néz ki még a világ, hogy ez a látásmód igazgatná.

Abban, hogy manapság mégis sokaknak ez már természetes szemléletmódja és egyben igénye lett, elévülhetetlen érdemei vannak egy német származású amerikai tudósnak.

Úgy hívták, hogy Franz Boas.

Németországban végezte egyetemi tanulmányait. Fizikus lett és geográfus, 1881-ben doktorált. Disszertációjának témája a víz színének változásai. Remek kutatásnak tűnik, ülni a tengerparton és nézni a fény játékát a hullámokon. Nyilván ő ezt azért továbbgondolta.

Ámde Heidelbergben nagy kedvvel hallgatott előadásokat Kant filozófiájáról is. Ez lett később a kopernikuszi fordulat egyik alapköve.

De tanult pszichológiát, matematikát, nyelvészetet és remekül zongorázott. Habzsolta a világot.

Csak azért nem lett belőle nagy természettudós, mert rögtön az első tengervíz-vizsgáló expedícióján rájött, hogy az emberek sokkal jobban érdeklik.

A Csendes-óceán arktikus területén, a Baffin-szigeten, egy évet töltött szélsőséges időjárási viszonyok közepette az inuitoknál.

Igazi barátsággal vált el tőlük és innen már nem volt visszaút a fizikához.

Lenyűgözte az alkalmazkodóképességük, ahogy a viselhetetlen természeti viszonyok között éltek, élelmet szereztek, ünnepeltek, társadalmat szerveztek, használati eszközöket, sőt művészetet hoztak létre. Rájött, hogy amit otthon hallott ezekről a „vadakról”, abból egy szó sem igaz.

A legenda szerint a szigeten egyetlen könyv volt vele, ezt tanulmányozta üres óráiban a mínusz negyven fokban. Ez a könyv Kant A tiszta ész kritikája című műve volt.

A világtól (a saját kultúrájától) elzártan, egy idegen közösségben élve, Kant sorait morzsolgatva elindult azon az úton, ami az etnográfia kopernikuszi fordulatához vezetett.

Ennek lényege, hogy az emberi kultúrákat kizárólag saját törvényeik szerint lehet megvizsgálni. Bevezette a kulturális relativizmus fogalmát, hangsúlyozva, hogy minden kultúra egyenrangú, és a csak rá jellemző belső törvényszerűségek alapján fejlődik, alakul.

Ezt ellentétbe szokták állítani az etnocentrizmus fogalmával, mely a saját kultúra törvényszerűségei alapján ítéli meg a tőle eltérő kultúrákat is.

Manapság már sokaknak természetes a kulturális relativista felfogás, de jól tudjuk, hogy számosan etnocentrista beállítottságúak. Sőt, azt is beláthatjuk, hogy mindenkiben munkál mindkét megközelítés. Kérdés, hogy melyiknek enged nagyobb teret.

A 19. század végén azonban ez a szemléletmód robajos változást hozott. Korábban ugyanis a darwini tanokat az emberi társadalmakra alkalmazó kulturális evolúció elmélete volt divatban.

Az alapvető eltérés a két felfogás között, hogy a kulturális evolúció általánosít, univerzális törvényszerűségeket állapít meg és tisztán elméleti.

Boas felfogása (hála az inuitoknak és Kantnak) jelentős mértékben a tapasztalatra alapoz, és a vizsgált kultúra sajátosságaiból kiindulva von le következtetéseket.

Boas felismerte, hogy az emberi kultúrákat nem lehet természettudományos módszerekkel vizsgálni. Egyszerűen azért, mert az ember ahány annyiféle, nem mindig azt mondja és teszi, amit a logika szabályai szerint kellene, sőt gyakran nem azt mondja, amit gondol.

Türelem, empátia, állandó értelmezés – nincs más kulcs hozzá.

A kulturális evolúció elmélete szerint a fehér civilizáció a csúcsa a kultúrának, és a „vadembernek” vagy „primitívnek” nevezett közösségek jóval alacsonyabb fejlettségi szinten állnak. Nehezen hiszem el, ha valaki azt mondja, nem ismer olyat, aki ne hangoztatna manapság is efféléket.

Ez bizony egy nagyon szerethető és önkényeztető elmélet, így aztán érthető, hogy Boas homlokegyenest ellenkező megközelítése végtelen felháborodást keltett. Ez a háborgás, tudományos és tudománytalan körökből - olykor meglehetős durva módon - végigkísérte aztán az életét.

Például 1933-ban Németországban a náci párt aktivistái elégették könyveit (amihez hozzájárult persze Boas zsidó származása is). A Kultúra és rassz című könyve 1911-es megjelenése óta folyamatosan méregbe gurítja a rasszizmus híveit.

Boas letelepedett az USA-ban és itt mélyült el igazán az etnográfia tudományában. Dolgozott múzeumban, majd egyetemen tanított, hosszú évtizedeket a Columbia Egyetemen.

Tanárnak állítólag csapnivaló volt, legalábbis ahhoz, hogy derék, egyenletes középszert neveljen. Tanítványainak nagy része egyáltalán nem tudta követni előadásait, Boas magától értetődőnek vette, hogy azokat az indián nyelveket, amiből példáit hozta, mindenki beszéli, vagy legalábbis törekszik rá. Elvégre azért mentek oda. 

Volt azonban néhány hallgatója, aki minden szavát értette. Ők lettek a kulturális antropológia klasszikus nagy nemzedéke: Ruth Benedict, Margaret Mead, Edward Sapir, Alfred Kroeber és mások. Érdemes beleolvasni az ő műveikbe is.

Franz Boas tanításának legfőbb lényege a résztvevő megfigyelésen alapuló terepmunka. Oda kell menni, és odafigyelni arra, amit mondanak. Nem szabad a saját kultúra karosszékéből agyalmányokat csiholni. Az ilyesmi ugyanis könnyen félreértést okoz, és ha a félreértés meggyőződéssé válik, az katasztrófához vezet.

Tanítványaitól kíváncsiságot, nyitottságot és az adott kultúra holisztikus vizsgálatát követelte meg: család, társadalmi berendezkedés, gazdaság, művészet stb. Csak így együtt lehet képet kapni egy általunk ismeretlen, netán merőben szokatlan kultúra megértéséhez.

Mert megérteni kell és nem megítélni. Ehhez kellett kiszállni a karosszékből.

Hatszáz tanulmányt, máig fontos könyveket írt a főként a kwakiutl indiánok között végzett kutatásairól. Az elsők között kezdte el firtatni az addig mélységesen lenézett „primitív művészet” jelentőségét és értékeit.

Nagy összegző, elméletet és rendszert felállító könyv azonban nem került ki a kezéből. Ezt többen nehezményezték - ahogy minden egyes mondatát újra és újra átgondolják (az antropológusok híresen kritikus társaság) - elvégre egy iskolaalapítótól ez mégis csak elvárható lenne. Mert ő az volt. Nagy elméleti összegzés nélkül is.

Kant filozófiáját átültette a gyakorlatba. Nem kis teljesítmény.

Franz Boas az emberi kultúrák tanulmányozásában kopernikuszi fordulatot vitt végbe. Az emberek közötti egyenlőség eszméje sokat köszönhet neki. 

Úgy „mellesleg” pedig - az inuitok barátságának köszönhetően - megalapozta a modern kulturális antropológiát.

Ő az atyamester.