Ez szerelem? – Nádas Pétert olvasva

Írta: Inkabringa

A szerelem rendkívüli érzés.

Ha valaki már tényleg és igazán átélte, nem dől be a romantikus maszlagnak, ahogy azt a címzetten erről szóló könyvek, filmek, zenék a fejünkbe nyammogják. Az ilyesmi inkább iróniára késztet. Íme, egy újabb sablon. A romantikus negédesség és a szerelem között egyáltalán nincs egyenlőségjel. A szerelemben mindig megérezni a végtelenséget, a lebegő bűbájt és a zsigerien érzékit is.

A szerelem nem cél, nem beteljesülés, nem ábránd. Nem lehet akarni, nem lehet irányítani, nem lehet kikövetelni, nem lehet kiérdemelni. A válogatás, címkézés, fazonra próbálgatás, elvárásoknak megfelelés messze távol áll tőle. A szerelem nem a hétköznapok kirakatába szánt tetszetős bizsu, amit önnön kényeztetésünkre szánunk. 

A társadalmi normák világában a szerelem a legfőbb törvényenkívüliség. Igazi botrány. Betörhetetlen és megmagyarázhatatlan. Nincsenek törvényei, és nem ismer el semmilyen törvényt. Olyan létállapot, ami az égig emel, és a földbe döngöl. Van úgy, hogy egyszerre.

Ahogy Nádas Péter írta: „Én csak szerelmes vagyok belé, és ő csak szerelmes belém. De a kettőnk közötti kölcsönösség a szerelem.”

Szerelmesek egy másik emberbe szoktunk lenni. Szöveg iránt szerelmet érezni abszurdnak tűnik. De miért lenne az? Hiszen, ha a szerelmet a mélységben-magasságban megmerítkező életre csodálkozásnak tekintjük, akkor erre a mámoros, különc tüneményre egy szöveg olvasása közben is rácsodálkozhatunk.

Egy erős szövegben ráismerünk a szerelemre.

Nádas Péter írásai ilyen „szerelmes” szövegek számomra. 

Nádas Péter

Miközben, ha valaki, akkor ő messzemenően kerüli a pátoszt és a romantikus túlzást az írásaiban. A szépelgést, a szépet mondást is.

Nincs felesleges jelzője, hatásvadász félmondata. Belemászik az emberi létezés iszonytató, undorító és esendő rétegeibe is. Nem dédelgeti az olvasóját bájos, ám bárgyú káprázatokkal. Szenvtelen, analizáló, a legapróbb részleteket is precíz pontossággal leíró stílusa minden hagyományos értelemben vett érzelmi túláradást kizár.

Olyanok a mondatai, mint egy antropológiai terepmunka részletekbe menő feljegyzései. A létezés apró mozaikjaiból, a mozdulatok, tekintetek, a kimondani, sőt még végiggondolni sem mert fogalmak és érzések végtelen precizitású leírásaiból állnak. Ez a szenvtelen stílus azonban az olvasóban a legmélyebb érzelmeket hozza felszínre: a ki nem mondottságokat, a véget nem érzéseket.

Nádas Péter nekem olyan, mint enciklopédiája mindannak, amit úgy hívunk, hogy emberi.

Az elkapott pillantások, a véletlenül egymáshoz érő térdek, a hallgatás és az elhallgatás, a másikra csodálkozás és a zavart félrenézés, a bámészkodás, az ajtók előtt toporgás, a félbehagyott mozdulat, a tapintás, ízlelés ezer apró érzéki gyönyöre és gyötrelme benne van.

Részletesen, gondosan válogatott szavakkal papírra vetve.

A röppenő mozdulatokon túl az emberi élet állomásait is rögzíti. A gyermeki létet, a barátságot, a szerelmet (minden gyönyörével és kínjával), az érzékiség mámorát, az elhagyást, a gyűlöletet, a fájdalmat, a gyászt, a haldoklást, sőt magát a halált is.

Aki olvasta őt valaha, nem tud úgy befordulni a Rákóczi útról a Klauzál utcába, hogy ne jusson eszébe. Nem tud úgy elmenni a pesti Duna-parton, az Oktogonon, a Lukács uszodánál, de még Bécsben, Berlinben sem, hogy ne kutassa szemével az épületeket, utcákat. Ez az a hely, ahol történt valami emberi.  

Minden, ami gyönyör és élvezet és minden, ami kín és szégyen, minden, amin a saját életünkben is vívódunk és mindaz, amiről szót sem ejtünk, vagy hírből sem ismerünk, benne van a könyveiben.

 

Nem engedi, hogy elragadják az indulatai, nem hajlandó saját hatása alá kerülni. Figyel. Minden apróságra, minden tétova vagy önkéntelen mozdulatra, minden testi megnyilvánulásra, minden mögöttes gondolatra. Ez az elfogulatlan, elmélyült figyelem egyforma érdeklődéssel fordul a hitvány és a nemes dolgok felé is.

Nádas Péter valójában egy szépíró antropológus.

Olyan írói világ az övé, amiben magunkra és másokra ismerhetünk, avagy soha nem tapasztalt emberi tartományokkal szembesülhetünk. Nem az azonosulás a lényeg, hanem a ráismerés. Az emberivel való szembesülés és annak elfogadása. Van-e ennél nehezebb dolog az életben?

Nádas Péter

Évek óta lebegtetik a nevét az irodalmi Nobel-díj esélyesei között. Ha most, vagy bármikor máskor megkapja, az igazi öröm és ünnep lesz. Ha nem, a lényeg akkor is ugyanaz marad. Nádas Péter prózája önmagában teljes univerzum.

Ha Nádas Péter könyveit olvasom, akkor megszűnik a tér, az idő, a hétköznapok felesleges semmiségeinek totalitárius uralma. Haladok sorról-sorra, lapról-lapra, belemerülök a világ szemlélésébe. Egyik hűvös precizitással megfogalmazott mondatról a másikra haladva az érzelmek, érzékelések, gondolatok legmélyebb bugyraiba jutok. Ez a szöveg nem enged. Rá sem figyelek az időre, tovább lapozok, ha úton vagyok, akkor a mondatai felé kalandoznak a gondolataim, ha ki kell szakadnom az olvasásából, máris a hiányát érzem.

Belefeledkezem, belemerülök, érzem, tapintom, ízlelem a sorait. Miközben elemzem, értelmezem általa a világot és benne önmagamat is.

Mi ez, ha nem szerelem?

Nádas Péter: A fa