Kísérünk, Mandela

Írta: Inkabringa

Nelson Mandela küzd az életért.

A világsajtó tele van az egészségi állapotáról szóló hírekkel. Hellyel-közzel még a hazai sajtó egy része is tudósít róla. Már amelyik kilát a saját eget rengető hazai ügyeink ketrecéből, s olykor szót veszteget a körülöttünk levő kerek világra is. A belterjes, gőzös, rasszista korlátoltság mint mindig, most is felbukkant.

Érdemes lenne e témában egy hazai sajtószemlét készíteni.

Mandela kórháza előtt énekelnek és imádkoznak éjjel-nappal, s ezt teszik Dél-Afrika minden szegletében.

Úgy tűnik, szeretik Mandelát. Amúgy igazán, nem, mint egy tömeghisztériából kreált celebet, pláne pöffeteg politikust, hanem mint egy embert, az apát ('tata') és a nagyapát ('khulu').

Azon kevesek között van, aki megérdemelten szeretetre- és tiszteletreméltó.

A világsajtó az örökösök, családtagok, haszonleső törleszkedők pincsikaffogásáról is tudósít. Helyesen teszi.

Mandela hatalmas példát adott az emberiségnek. De arra még sosem volt példa, hogy egy jelentős személyiség öröklődik.

Példaadó, tiszteletreméltó életűvé mindenkinek saját jogon kell válnia. Ez nem öröklődik sem papíron, sem génekben.

Mandeláért világszerte aggódnak, imádkoznak, kísérik őt a legnagyobb küzdelemben is.

Csatlakozunk mi is, dél-afrikai zenészekkel. Nagyszerű muzsikusokat, ritmusokat adott a világnak ez az ország.

Az Amampondo zenekar évtizedek óta tradicionális dél-afrikai, főként xhosa eredetű ritmusokat játszik. Mandela is a xhosa nép fia.

Miriam Makeba, akit Mama Afrikának is hívtak, jellegzetes hangú énekesnő volt, és 2008-ban bekövetkezett haláláig emberjogi aktivista. Apai ágról a xhosa, anyja révén a szvázi törzsből származott.

Miriam Makeba

A hatvanas években tűnt fel a világ előtt, amikor harcos beszédet mondott az ENSZ-ben az apartheid ellen. Évtizedekig nem térhetett vissza a hazájába, az emigrációból támogatta az apartheid-ellenes harcot, világhírnevét kihasználva minden lehető fórumon felhívta a figyelmet a Dél-Afrikában dúló fertelmekre.

1990-ben tért haza, Mandela nagy örömére.

Miriam Makeba és Nelson Mandela

Az emigrációban a Pata, pata hozta meg neki a világsikert 1967-ben. Akkoriban minden táskarádióban ez a dal szólt.

A kilencvenes években, már nagymamaként, a legendás jazz trombitás, az akkor már szintén nagypapa, Dizzy Gillespie közreműködésével adott ki egy nagyszerű lemezt és koncertezett szerte a világon.

Dizzy Gillespie-nek a hatalmas pofazacskóival együtt külön vánkos van fenntartva a szívemben.

Ezen a koncerten még táncra is perdültek. A linkre kattintva látható.

Miriam Makeba apartheid-ellenes harcostársa, és rövid ideig férje is volt, a máig világszerte ismert és népszerű Hugh Masekela.

Hugh Masekela

Az apartheid ellen ő is minden lehető fórumon szót emelt, az üldöztetést, fenyegetést is vállalva. Az apartheid összeomlása után is maradt kritikus, egyenes beszédű emberjogi aktivista.

Mandelát mélyen tiszteli, a nyolcvanas években a kiszabadítására felerősödött világmozgalom himnuszának Masekela egyik szerzeményét tekintik.

Elmondása szerint ezt a dalt Mandela egyik börtönből kicsempészett, hozzá írt levele ihlette.

Masekela saját alapítványt hozott létre a Soweto szegénynegyedében élő gyermekek étkeztetésére.

Azonban nemcsak az emberi jogok szószólója, hanem fáradhatatlan népszerűsítője a dél-afrikai zenének is. Immáron 74 évesen is folyamatosan koncertezik a föld minden pontján, hogy megismerje a világ, milyen valójában Afrika.

Egy holland kicsinyke településen, melynek neve Hertme, 1989 óta rendezik meg az afrikai zenék fesztiválját (Afrika Festival).

Bámulatos az energia, ritmus, kedély és lélek, amit ezen a nem oly régi felvételen Masekela a közönséggel művelt. A közös éneklés igazi világszám. A dél-afrikai dallamokat Európa is énekli.

Dúdolunk mi is, Mandela. Kísérünk…