A majom büszke billéje (WS 2.)

Írta: YGergely


(WS 2 vagy 3? Második vagy harmadik bejegyzést írom most Weöresről? Mindegy, hiszen ezret szeretnék, és több százat bizony írok is!)

Legutóbb a hadügyminiszter szentesítette mozdony-avatás kapcsán dühöngtem. Dühöngésem azóta, ha nem változott is, megtudván, hogy Jordán Tamás is ott volt a ceremónián, derű szinezte át melankóliámat: a pökhendi politikusi butaság mellett egy igaz ember és igaz művész, aki szivárványosan szép Weöres-műsorokat teremtett a szombathelyi színházban - van remény, lesz vigasz.

Nemrég a Majomország-ból idéztem a majomkatonák masírozását, halljuk most ezt: "Végül ihol a majom büszke billéje /vakondtúrásba tűzött zászlónyél /haladás fáklyája /tudatosabb tudás/ tetemesebb haszon." Ez is a Merülő Saturnus (1968) című kötetében jelent meg, akár a Majomország,
a furcsa "Rossz kis coctail" címen, afféle rövid töredék, afféle pársoros: tele van hasonlókkal a költő életműve. Nem egyszer legmélyebb sorai. Ennek formája kicsit a Tao Te King pársorosait idézi. Csoda, hogy nem akadt fenn a cenzura rostáján, mert ugyan nem könnyű ráhullámzani sugallatára - de éles irónia érződik benne, konok ellenségesség a zászlónyelek iránt.

"Erős országot csak tiszteletreméltó hadsereggel lehet elképzelni" - harsogott atyai paternalizmussal annak a bizonyos hadügyminiszternek a főnöke nemrég. Ahogy lapozgatom Weöres sok-sok ilyesmire asszociáló versét, az a gyanúm, a költőnek egész más volt a véleménye katonákról, hadakról, zászlónyelekről. Egészen közel állt viszont ehhez a Juhász Gyula vers-véleményhez: "Vörös vagy zöld, rongy lesz a zászló /Az igazság bukik vele /S csak arra jó, hogy törött nyele /Bunkó legyen a számadáskor". Hát nem tiszteletreméltó hadseregre áhító politikusok és vezérszónokok ideája.

Weöres verseiben egyébként, érdemes bármely keresővel vizsgálni, nagyon kevésszer fordul a elő a katona szó. Ebből persze túl távlatos és mély tanulságot nem lehet levonni, de azért figyelemre méltó. Főleg, mert életrajzi vonatkozásokra is rávilágíthat. A költő apja katonatiszt volt, akit 1921-ben "a tiszti becsület megsértéséért" elbocsátottak, a pontos okot nem ismerjük. Ettől kezdve birtokán gazdálkodott. Nem tudom, Kenyeres Zoltán értékes könyvén kívül (Tündérsíp - Weöres Sándorról - Szépirodalmi Kiadó, 1983) hol máshol írnak kicsit bővebben a költő életrajzi eseményeiről, (WS tanulóévei után Kenyeres könyve is gyorsan átalakul vegytiszta /és kiváló/ irodalomelméleti elemzéssé).

Marad a költő levelezése, meg jó néhány nagyobb és igényesebb interjúja: ha ő maga nem hozza szóba szüleit - és úgy tudom, alig - akkor marad a hiány és a hiányérzet. A Magyar Narancs egyik nemrégi számában Schein Gábor említi, hogy nemsokára (=?) két monográfia jelenik majd meg Weöresről: csak halványan remélem, abban életrajz is lesz, szervesen benne lesz, nemcsak (egyébként fontos) poétikai elemzések. A magyar irodalomtörténetben, ellentétben az angollal és franciával, nagy hiánycikk az igényes életrajzi monográfia. (Ezért is nagy érték, ha mégis: például Ferencz Győző  Radnóti-életrajza.) És ha szóbajött, nehogy elfelejtsem. Schein Gábor az És-ben is írt WS évfordulóján. Ezt mondja: "Ha legalább egyetlen egy napra Weöres Sándornak hívnák Magyarországot..." Meghatottan bólintok.

Ej, ezek a masírozó katonabácsik! Ej, a "tiszteletre méltó", erős hadsereg. Bizony, rossz belegondolni a történelmi tényekbe és nagy legújabb kori vitézségükbe. Vitéz mozdonyos hadügyminisztereknek és kártékonyan szónokoló főnökeinek most Weöres Sándor talán legnagyobb műfordításából idéznék e töredékes bejegyzés végén - úgyis folytatom még, mondom, lesz belőlük száz és ezer.

A legszebb hadsereg is a csapás eszköze

mindenfele gyűlöletes,

az Út-on járó nem él vele,

(...)

A had a csapásnak eszköze

nem a nemesnek eszköze:

ha rákényszerül, csak akkor él vele,

a béke az ő ereje.

Győz és nem kevélykedik.

Aki győztesként előre-nyomul,

az ember-irtásnak örül;

aki az ember-irtásnak örül,

gyűlöletet fakaszt az ég alatt.

(Lao-ce: Tao Te King, 31.)