Írta: Inkabringa
Az etológusok szerint az emberiség a leginkább együttműködő faj. Ami a legfontosabb alapvetés: egységes faj. Egyes politikusok azonban megosztásra, szétválasztásra, szembefordításra törekszenek, mert ez a hatalmuk megszilárdítását segíti elő. Vagy saját hazájuk népét uszítják egymás ellen vagy egy másik népcsoport ellen hergelnek. Ez az undormányos praktika nem egyszer olyan jól sikerül, hogy népirtásba torkollik. Mindig vannak feltétlen híveik, hiszen sokaknak vigasz a saját életük megoldatlanságai miatt másokat okolni, és érezni az erősekhez tartozás mámorát. Ez a mámor sok kegyetlenséget zúdított már a világra.
A blogban nem írunk napi politikáról. Főként azért, mert Magyarországon a politizálás nem cselekvést jelent, nem a közéletért tevékenykedést, hanem a fizetett politikusokról való véget nem érő szócséplést. Meg a politikusokat is vonzza a celeblét, vagyis mindegy miként, csak a figyelem középpontjában lehessenek. Épp ezért küzdöttem ellene, hogy egy politikus szavairól írjak, de nem lehet megkerülni. Mindenesetre ez a bejegyzés nem egy politikusról szól. Inkább az indiánokról.
A szóhasználat gyúanyag. Egy magyar politikus az éves rendes ideológiai szeánszán a fajkeveredés veszélyeit ecsetelte. Rasszista-e ez a politikus? Ezen morfondíroztak sokan. Engem nem ez érdekel, mert ebben az esetben az sem nyugtat meg, ha nem az. Az érdekel, hogy egy politikus szavainak milyen hatása van a drága magyar népre. Ez már aggasztó lehet.
A kritikus hangok elleni védekezés, hárítás, bagatellizálás sem maradt el. Mint mindig minden ebben az országban, idővel valahogy ez is olyan pitiánerré vált. A kanadai őslakosoktól bocsánatot kérő pápa és a hatalmi manipulációba gabalyodott magyar politikus szóhasználata közötti hasonlóság érvként felhozása már a gödör göröngyös mélye.
Egyáltalán nem vagyok vallásos, de a pápa találkozását a kanadai őslakosokkal egyenes adásban néztem, mert történelmi jelentőségűnek tartom. Nemcsak azért, mert Amerika őslakosainak kiváltságos helye van a szívemben, hanem ezért a mondatért: „alázatosan bocsánatot kérek a sok keresztény által az őslakosok ellen elkövetett gonoszságokért”.
Az európai kultúra nemességét ez a mondat képviseli, és nem a fehér ember felsőbbrendűségi gőgje, civilizációs hübrisze és a keresztény hit felszínes és álszent fitogtatása. Az európai ember erővel, pénzzel, karddal és csellel a világ minden pontjára betolakodott az elmúlt félezer évben. Majd valóságos iparággá duzzasztotta a xenofóbiát, értve ez alatt a betolakodó fehérek ellenérzését (megvetését, gyűlöletét) a más bőrszínűekkel szemben. Elgondolkodtató ellentmondás. Ez a hozzáállás végzetes egyenlőtlenséget hozott létre a világban, ami most már azokat is fenyegeti, akik eddig a haszonélvezői voltak (pl. menekültek áradata). Szerencsére az európai kultúrának van egy humánus, együttműködő, egyenlőségre törekvő oldala is. Nem szeretném, ha ez teljesen kimenne a divatból kis hazánkban.
Amerika őslakosaival való bánásmód a fehér keresztény kultúra egyik legnagyobb szégyene, a zsidókkal, a cigányokkal, a gyarmatokon élőkkel és más, páriának kikiáltott csoportokkal való bánásmód mellett. A kis magyar honfiúság persze vétlen az amerikai vagy afrikai őslakosok évszázados szenvedéseiben, bár nincs kétségem, hogy az akkori pénz- és hataloméhes döntéshozók is gyarmatosítók lettek volna, ha lehetőségük van rá. De súlyosan vétkes az ország a zsidók és cigányok kirekesztésében és üldözésében, és az utóbbi években a más kontinensről érkezők stigmatizálásában. Mindazonáltal a rögeszmés önérdekkövetés, a másokra tekintettel nem levés erényként kezelése, a politikai és pénzügyi haszonszerzésért az ördöggel is lepaktálás szörnyű következményekkel járt korábban is kis hazánkban. Elég csak a második világháborúra gondolni.
A zsidók és cigányok kirekesztésében és üldözésében, a más kontinensről érkezőkkel szembeni ellenségességben komoly felelősség terheli a mindenkori magyar társadalmat. A rasszista fehér felsőbbrendűségi gőg ugyanúgy ott fortyog a magát minden bűn alól folyton felmenteni akaró drága magyar népben is. A xenofóbia kurrens politikai árucikk a társadalom egy részében, és nem köthető egyetlen társadalmi réteghez, mert mindegyikben jelen van, épp ezért nagyon veszélyes. Erre a hol elfojtott, hol kitörő fortyogásra ráerősíteni rettenetes felelőtlenség. A következmények felelősségét pedig viselnie kell a szavak kimondójának. És mindenki felelőssége ennek a fortyogásnak a csillapítása.
Egyébként az indiánoktól bocsánatot kérő egyházfő és a magyar politikus megnyilvánulása között én is felfedeztem egy párhuzamot, igaz, teljesen más előjellel, mint a kormányzati érvelés. Ugyanis csaknem egy időben történt meg a világ két távoli pontján, hogy a magyar politikus azzal érvelt, hogy ő semmiképp sem vádolható rasszizmussal, hiszen keresztény ember, aki vallja, hogy Isten előtt mindenki egyenlő. Ugyanekkor, a világ másik pontján a katolikus egyházfő bocsánatot kért azért, hogy a keresztény hit képviselői rasszista indítékból őslakosok tíz- és százezreinek szenvedését és halálát okozták. Meglehetősen éles ellentmondás van a két példa között, az egyidejűségük még inkább kiemeli ezt a kiáltó különbséget. Újabb bizonyítéka ez annak, hogy az emberség, tisztesség, kiválóság stb. nem egy csoporthoz tartozás által birtokolható (pl. fehér keresztény férfi), hanem a személyiség napi szintű próbatétele.
Az agresszió és a hatalom mindig totalitásra tör. Ezért minden pomádéja és erődemonstrációja ellenére ellenszenves, bár elismerem, mindig vannak az erőshöz tartozásnak mámoros rajongói. A hatalmi agressziónak való ellenszegülés gyakran törékeny és sebezhető, de mégis rokonszenves. Habár a politikusokhoz képest sokkal kevesebb figyelmet kapnak, de mégis higgyünk az etológusoknak: az ember a leginkább együttműködő faj. Az emberiség egységes, és sokszínűsége a legnagyobb előnye. De ezt a sokszínűséget meg kell tanulni kezelni és értelmezni (tanítják ezt az iskolában?), mert a sokszínűség tudása nélkül a manipulatív hergelés hatása alá kerülünk, és csak füstölgő romok maradnak utánunk.
Amerika őslakosai tudnak valamit, ami nagy kincs. Ezt cselekszik most az ukránok is, ahogy teszik ezt mások is a Föld különböző pontjain. Ez a humán rezisztencia. A hatalmi manipulációnak és agressziónak ellenálló humán rezisztencia ereje semmicskének tűnhet, pedig valójában hatalmas erő van benne. Én most is, mint mindig, az indiánokkal vagyok.
Kapcsolódó korábbi bejegyzések:
Vad Mecsek, 1944 (regényrészlet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése