Írta: Inkabringa
Mi szeretjük a nyarat, élvezzük minden pillanatát, kellőképp bele is feledkezünk, de azért képesek vagyunk másra és másokra is figyelni. Nagyon egyszerű példával így definiálható a civil lét és a civil öntudat.
Ha valaki bringázik és még civil is, a jelenlegi társadalmi normák szerint kiírja magát a derék magyar emberek köréből. Én is a társadalom e normaszegőihez tartozom. Pontosítva, azokra vonatkozik mindez mostanság, akik Budapesten bringáznak, és akik azzal a bizonyos - mifelénk alig ismert - civil öntudattal rendelkeznek.
Vidéken a bringa olyan közlekedési eszköz, mint az összes többi, nem alakult ki körülötte a gyűlölködés aurája, mint Budapesten, ahol az útrendszer kizárólag autókra lett kitalálva. Nyilvánvalóan félévszázaddal ezelőtt még ez volt a fejlődés netovábbja. Most már olyan sok az autó, hogy egymást is zavarják, és akkor még megjelentek a bringások is, ezek a kétkerekű megvetett senkik, és egyre többen vannak. Az egymásra tekintettel levés nem tartozik a magyar hagyományok közé.
 |
| A Tejo partja Lisszabonban |
Budapest szívében, a Duna-parton is teherautók, luxus- meg tragacsautók robognak, miközben Rómában vagy Lisszabonban a Tevere és a Tejo partján sétálni és bringázni is lehet. Rómában egy híd csak a gyalogosoké és a bringásoké. Ilyen híd éppenséggel Budapesten is lehetne, és remélem, ennek leírásáért nem jár halálbüntetés.
 |
Ponte della Musica-Armando Trovajoli - Róma |
A frusztrált agresszió és a kivagyiskodó ököljog a társadalom minden szegmensét áthatja, így az autósok és a bringások között is vannak szép számmal pökhendi agresszorok. Attól senki nem válik szentté, hogy bringára ül, mert egy pökhendi, agresszív ember bringán, autón, bárhol és mindenhol így viselkedik. Már úgy tűnt, hogy csiszolódnak egymáshoz az autósok és a bringások, óriásit nőtt a barátságossági faktor, de az utóbbi időben sorozatosan hallom, hogy aljasul csiholt buta indulatok törtek a felszínre. Ebben a tekintetben a lagúnák városában, Velencében van csak nyugalom, mert onnan az autósok és a bringások is ki vannak tiltva.
Az a jó, ha van egyensúly, ha nem teng túl egyetlen járgány sem egy városban. Amszterdamban már mélygarázsokat kell építeni a kétkerekűeknek, mert a belvárosban nem férnek el tőlük a gyalogosok. Budapesten pedig az autósok uralják a terepet, és közöttük vannak olyanok, akik nem bírják elviselni, hogy másoknak is helyet kell adniuk.
Őszintén és töredelmesen bevallom, én bringásként nem utálom az autósokat. A bringásokat utáló autósokat pedig azzal vigasztalom, hogy ők az erősebbek. Ha nekem jönnek a tonnáikkal és lóerőikkel: végem van. Képtelen vagyok az odaadó gyűlölködésre, és tudom, hogy az autósok és bringások közül sokan mások is. Épp ezért a bringások és autósok közötti ellenszenvet, és annak szándékolt csiholását is, óvodás szintnek mondanám, ha nem tudnám, hogy egy óvodás képes a differenciált gondolkodásra, együttműködésre és nagyvonalúságra. Tehát ez speciálisan a frusztrált magyar felnőttek imbecillissége. Minden uszításnak azért nem kellene bedőlni. Nem tudom, lehetséges-e kinőnie az egymás ellen hergelhetőséget kis magyar hazánknak. A végén még megérjük, hogy a kifli- és zsemlekedvelők is egymásnak esnek, ha ebből hasznot húzhat egy körmönfont machinátor.
A bringa az emberiség legbarátságosabb találmánya. Az egymásra tekintettel levés hiánycikk most e honban, a pajkosság és játékosság meg a világban is, de a fű között megbújó hétköznapiak között rátalálunk még, és ez nagy szerencse. Egyáltalán nem igaz, hogy mindig csak a kirakat az érdekes.
Segítség lenne az egymás ellen hergelhetőség kiküszöböléséhez a civil öntudat, aminek az önös célok helyett a közös célokért való együtt munkálkodás áll a fókuszában. A civilek hatékonyan tudnak együttműködni olyanokkal is, akik kívül vannak a komfortzónájukon, és kreatívan dolgoznak azokért, akikhez semmilyen érdekük vagy hasznuk nem fűződik. Együttműködő és döntésképes emberként viselkednek, ezért nem is lehet őket mások ellen hergelni.
Ennek semmi divatja nincs és nem is volt mifelénk, ez a belterjes klikkek hazája. Hogy divatba jön-e a civil szemléletmód, az attól függ, hogy a felnőttek az újabb nemzedékeket sikeresen szocializálják a saját klikkjüknek megfelelő lenéző-kirekesztő társadalmi normákhoz, vagy észhez térve másféle utat is mutatnak a felnövő generációknak.
Manapság zsúfolásig tele a kirakat politikus, bulvár- és kultúrcelebekkel, ellentmondást nem tűrő orákulumokkal és tótumfaktumokkal. Mégis azt mondom, a fedő alatt tartott civilek viszik a hátukon ennek az országnak a túlélését. Nincs hagyománya ennek, minden korban minden módon elnyomták a kisarjadását az aktuális népvezérek, de mégis kiépült a fű között megbújva egy törékeny civil társadalom, amit óvni és táplálni kell. Ők nem hősök, nem orákulumok, nem sztárok és nem zsenik, hanem hétköznapi emberek, akik képesek a másokkal való együttműködésre, a közösségért tevékenykedésre, az önálló döntésre. Szükség van erre a hétköznapi civil mentalitásra, különben örök időkre igazzá válik Nádas Péter mondata: „Itt az ember vagy a cselédek, vagy a dzsentrik mentalitásához alkalmazkodik, más választása nincs, ha egyszer nincsenek szabad emberek. Ezeknek a lelke rab.”
A politikától sokan irtóznak, a politikusoktól viszolyognak. Persze, igazuk van. Csak azt ne feledjük sosem, hogy a társadalom termeli ki magából a mindenkori politikusait és korifeusait. Saját magának is köszönheti, hogy hagyja a fejére nőni őket, hogy önállótlan, befolyásolható, mások ellen uszítható, a társadalom iránt közönyös konzumlénnyé válik. Václav Havel sorait ajánlom, ITT olvasható egy részlete, és ITT a teljes szöveg.
Nyár van, élvezzük minden pillanatát, de sose feledkezzünk meg arról, hogy ez egy sokféle életet élő társadalom. Ez nagy kincs, meg kell becsülni. Az orákulumok és korifeusok helyett végre-valahára egymásra figyeljünk.
 |
| Kép: Philippe Loubat |
Kapcsolódó bejegyzések:
Értük (Arról, hogy mi a civil)
A szabadság illúziója - Bringázás Budapesten
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése