Írta: BikassyGergely
A kánikula harmadik napján visszatértek a külföldiek. Tegnap az uszodában már minden harmadik fürdő-napozó külföldi volt. de most már a belföldieknek sem kell a belépéshez semmiféle igazolvány. Az uszoda majdnem mindenre jó az úszás mellett.
A Lukács híresen kis alapterületű hely, a napozóknak viszont van egy jó nagy tetőteraszuk. Ifjúkoromban nyarakat töltöttem ott fent. Jó néhány éve (évtizede) már csak 40 fok elől árnyékot kereső "lenti úszó" vagyok, sőt inkább "lenti szemlélődő". Kánikula idején van 1-2 árnyékos négyzetméter: aki hamarabb elfoglalja, egész napra az övé. Tegnap sikerült, de nem figyeltem, és a néhány négyzetméteres árnyékhelyemet körbeülte egy hat tagú család. Zajos kártyázásukat órákig kellett hallgatnom, egyszer mentem elég nehezen el onnan a túl langyosra melegedett vízbe, de visszajutni is elég nehéz volt (magasodó lépcsők, torlasz-napágyak, torlasz-csomagok). Másodszorra már nem mozdultam. Kártyázott az egész kompánia, és arra nem gondoltam, hogy majdnem a záróráig rendületlenül kártyázni fognak.
Kiderült, négyen közülük külföldön élő magyarok. Kiderült, hajnalban indult velük a repülőgép, és kilenckor már Ferihegyen voltak, dél körül meg már elindultak ide, a Lukácsba. Kártyázni indultak. Csak a 40-45 év körüli férj nem beszélt és nem értett magyarul, a magyar feleség és a nagyszülők mind igen. A legérdekesebb kártyás a tizennégy éves fiú volt, aki talán értett magyarul, de a kártyázás négy és fél órája alatt egyetlen magyar szót sem ejtett ki. A négy és fél óra alatt csak az uszoda büféjébe ment el pár percre szendvicseket és üdítőt szállítva. Ő volt a leglelkesebb, legodaadóbb kártyás itt. A vízbe egy pillanatra sem ment be. A magyar anyukán kívül a többiek sem. Záróráig kártyázott a család.
Ez azért órák múltán a forróságba pácolódva elgondolkodtatott. Kora hajnalban indultak. Egészen biztos, eddig is minden nyáron eljöttek Magyarországra, (csak tavaly nem.) Semmi újdonságot nem nyújthatott nekik a Lukács-uszoda. (Ha akarom, nekem sem, meg a többi, évtizedek óta ide járóknak. A víz miatt járunk ide, hogy meglepőt mondjak, azt alig lehet megunni) A tizennégy éves gyerek kártyázásán, mondom, elmerengtem. Minden évben végigkártyázza szülei-nagyszülei szoros és hűséges társaságában a Lukács-nyarat? Vagy a Balatonra is szoktak járni, ott is órákig kártyázik a családdal? 13-14-15 éves korában, és tovább? Tizenhat, tizenhét? Meddig?...Villanásra az jutott eszembe, ez a "magyar kártya" valami érdekes kuriózum is lehet számára, Svédországban az ottaniak talán alig játsszák. Lehet, no de ennyire? Kánikulában a medence partján árnyékban, négy és fél óra hosszat, rá se nézve az úszómedencére? (A közép-európai küllemű svéd apa is belefeledkezve kártyázott, tehát az ötlet valószínűleg nem állja meg a helyét.) Az egész család teljesen közép-európai benyomást keltett, külsőleg belsőleg, semmi skandináv, vagy nyugati vonásuk nem volt. A kamasznak még annyi sem. Kicsit talán halkabbak és nyugodtabbak, más semmi. Olyanok voltak, mint egy Menzel-film cseh családja.
Itt nem a híres Lukács-víz, nem a kánikula, nem a napozás, a fürdés vagy úszás, itt azért nem a víz az úr. Akárhogy is fáj, kártya volt a sztár. Semmi más tanulságra nem jutottam, azon kívül, hogy miattuk kevesebbet tudtam vízbe menni. Ezért viszont alig lehetett őket kárhoztatni. Minden lomha és lassú kérdésem megállt a negyven fokos levegőben, és késő őszig ott is marad. Válaszoljon majd öreg korában a mai kamasz. Ha tud, és emlékszik még a Lukács uszodára...
Kapcsolódó bejegyzés:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése