Keresés ebben a blogban

2014. szeptember 10., szerda

Citátumok 2.



Marc Abélés: Az állam antropológiája

Valaki, aki mindaddig csupán egyike volt polgártársainknak, egyik napról a másikra a közösségi érdekek megtestesítőjeként, illetve szószólójaként lép fel. Erre a megbízotti minőségére hivatkozva követelheti, hogy befolyásolhassa mások cselekvését, és gyakorolhassa hatalmát a csoport felett. Pierre Bourdieu a „képviseletnek ebben az alkímiájában” olyan ténylegesen körkörös folyamatot lát, amelyben (…) „a szószólónak teljes hatalma van rá, hogy a csoport nevében és főleg a csoportra hatva beszéljen és cselekedjen, helyettesíti a csoportot, amely csupán a meghatalmazás folytán létezik”.
(…)
Ezzel kimondatlanul is elfogadjuk a politikum és a civil társadalom elkülönülésének hagyományos tételét.
(…)
Ha a politikumnak a valláshoz hasonlóan a fetisizmus volt az őse, akkor többé-kevésbé a látszat világába tartozik. (…) a hangsúly a misztifikáló aspektusokra, a politikai „manipulációra” helyeződik az intézményi és szociológiai hatékonyság kárára.
„…a palota zárt világ, s a királyt körülvevő tabuk jelzik a hatalom világa és a közösség közötti választóvonalat. Mintha a király – tiszteletre méltó és távoli istenségként – a társadalom fölött lebegne. A mi társadalmainkban a hatalom egészen másképp jelenik meg. A televízió segítségével behatol a családokba, magára ölti a családiasság álarcát, s amennyire lehet, igyekszik az érzelmek vagy az evidencia nyelvén szólni. Mi pedig, minden nap elárasztva a média által közvetített politikai képekkel, végül telítődünk a vezetők mindenütt jelen levő látványával.
A politikai dramaturgia eme banalizálódásából mégsem következtethetünk arra, hogy a távolság megszűnt volna a képviselők és a képviseltek között. Épp ellenkezőleg, minden arra mutat, hogy a közszereplők és az egyszerű polgárok hétköznapi világa közötti szakadék egyre mélyül. (…) A rituálék egész serege húz varázskört a kormányzók köré, s teszi elérhetetlenné őket, miközben képüket a média sosem látott közelségbe hozza.

Václav Havel: A civil társadalom új ellenségei

"A civil társadalom a demokrácia legszilárdabb alapja. A választási kampányok hevében sokszor feledésbe merül ez az igazság. (...) A rendszer bukása után a szólásszabadságot vissza lehetett állítani egyik napról a másikra, de nem így a civil társadalmat. Sokkal bonyolultabb helyreállítani azt a sokféle párhuzamos és egymást kölcsönösen kiegészítő utat és módot, amelyek révén az állampolgárok részt vehetnek a közéletben..."

"A pártok mintha azt mondanák: 'A kormányzás a mi dolgunk. Ti csak válasszatok, ennél többet ne akarjatok!' Pedig ez sületlenség. A politikai pártok és a demokratikus intézmények csak akkor működhetnek jól, ha erőt és ötletet merítenek egy fejlett, plurális polgári környezetből, és ki vannak téve e polgári környezet bírálatainak. A civil társadalom nem szándékozik a parlament vagy a politikai pártok megkerülésével cselekedni. Ellenkezőleg: hozzá akarja segíteni őket, hogy képességeik és lehetőségeik legjavát nyújtsák. A politikai pártok és a politikai intézmények kiszikkadnak a sokrétűen strukturált civil társadalom éltető nedve nélkül, elveszítik kezdeményezőképességüket, és végül politikai profik begyöpösödött, zárt csoportjává silányulnak."

Végezetül álljon itt a porba rajzoló Diogenész mondata, melyet a fölé magasodó Nagy Sándornak válaszolt:
Ne takard el a Napot!”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése