Írta: Inkabringa
Nyár közepén járunk. Lebarnultunk, beleszédültünk a nyárba. Mindig így van. Süt a nap, aztán jön a zápor. Néha vihar, tombolás. Megküzdünk a hőséggel is, igaz, én kánikulatűrő vagyok. Tisztában vagyunk a klímaváltozás rémségeivel. Jó a fűben heverni, a napon sütkérezni, fák alatt hűsölni, vízbe csobbanni. A nyárhoz nem kell semmi, csak a nyár. Szeretjük. A nyár a leginkább életteli évszak.
Nyár közepe van. Még maradt nekünk ebből a csodából. Ölelje magához mindenki az örök vagy az épp aktuális szerelmét, és táncoljon a nyári estéken kedve és ízlése szerinti zenére néhány korty hűs bor kíséretében. Így szép a nyár és így szép az élet.
Én a születési évfordulókról szeretek megemlékezni, nem a halál évfordulóiról. Esterházy Péterrel most kivételt teszek. Mégpedig azért, mert perceken belül, holnap, július 14-én lesz halálának évfordulója, és öt évvel a halála után is az élet és az élet szeretete jut róla az eszembe.
Nagyon szeretett élni. Szépen, ésszel, lélekkel élt. Példát hagyott hátra, hogyan kell élni, és hogyan kell szeretni az életet a kommersz hedonizmus és az acsargó agresszió között imbolygó világban. Szellemesség, szárnyaló intellektus, játékosság, (ön)irónia, revans nélküli nagyvonalúság, kíváncsiság, világra nyitott érdeklődő értelem, az érzékek és érzékelés öröme, lelki nemesség és a mélyen megélt szeretet: ezt olvashatjuk ki Esterházy Péter könyveiből és életéből. Sokféle példát mutat ez a világ, milyen a jó élet. Még senki nem tudott meggyőzni arról, hogy Esterházy receptjénél van jobb. Nem kell hozzá semmi, csak szeretni kell az életet. Az élet is olyan, mint a nyár. Akkor a legjobb, ha egyszerűen örülünk neki.
Esterházy olyan, mint egy szép lombú terebélyes fa, ami
átengedi a nap fényét, a friss szellőt, és enyhet ad egy zord világban minden
földi teremtménynek.
A nyárról a legszebb prózai himnuszt Esterházy Péter írta. Idéztem már korábban, fogom is még idézni. Ebben a néhány sorban benne van minden a nyárról, és benne van minden Esterházy életszeretetéről.
Esterházy Pétertől élni tanulhatunk. Öt évvel a halála után
is.
„Végre valami ne tőlünk függjön, ne a jókedvünknek, szerencsénknek, boldogságunknak legyen kiszolgáltatva, hanem legyen: mint a természet. Mint a napsütés. Mi meg ülnénk a kerti fehér karosszékekben, valaki talán még könnyen mellettünk, és arcunkat a fénybe tartjuk. Ez volna az ünnep – jön, amikor ideje van, harmónia és jóság nő a nyomában, és nemcsak jobbá változunk, de a másik jóságára is rálátunk.”
Kapcsolódó korábbi bejegyzés:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése