Őrangyalom, Frank Zappa

Írta: Inkabringa

Már egy hete csak Zappát hallgatom. Nem ritkaság ez nálam, de rég merültem el ennyire az életművében. Életelixír most nekem, felébreszti a dacomat: olyan nincs, hogy valamire nincs megoldás. Zappának fontos helye van az életemben. Nem lehetne az őrangyalom? Rögvest tanácsot is kérnék tőle.

Zappának nálunk is van egy nem túl nagy, de elkötelezett rajongótábora még most is, majdnem negyedszázaddal a halála után. Én is közéjük tartozom. Vannak, akik ébren tartják az emlékét, olykor lehanyatlanak, de itt vagy ott, egy eldugott kis zugban valaki mindig felkiált: Zappa forever!

Ő volt az első zenész, akit saját jogon fedeztem fel magamnak. Fruska koromban, egy ismeretlen társaságban Zappáról beszélgettek, persze főként a botrányairól. „Bolond” – ennyivel lett elintézve. Mindjárt érdekelni kezdett és meghallgattam az Absolutely free című lemezét. Még kis oktondi voltam, fel sem tudtam fogni, de azt rögtön éreztem, ez a fickó biztosan nem bolond. Sőt mi több, bárcsak minden bokorból egy ilyen bolond ugrana elő, akkor sokkal jobb hely lenne a világ. Az örök emberi ostobaság tisztánlátó szatirikus dalnoka volt ő, mélységes mély humanizmussal átitatva.

Amikor Zappát megkérdezték, mi is ő tulajdonképpen, azt válaszolta szégyellősen (ő, a szégyentelen!): zeneszerző. Szenvedélyesen szerette a zenét. Játszotta az Igor’s Boogie-t Sztravinszkij előtti, és a WPLJ-t a doo wop stílus előtti ironikus főhajtásként. Nem volt benne műfaji kényesség. Szembe mert menni a zenei divatokkal is és a sznobizmussal is. Pellengérre állította és mesteri módon provokálta a hippiket, a rockereket, a punkokat, a komolyzenészeket, a sztárcsináló gépezetet, a hazug politikusokat, a szentfazék nyárspolgárokat, a stupid nacionalizmust, az álszent prüdériát, a felszínes ostobaságot, az önelégült korlátoltságot, a manipulatív médiát, a minden szemetet ész nélkül befaló mélyen tisztelt publikumot, és még önmagát is. Na. Ebből lett a botrányok sora. (Példa ITT és ITT.)

Nagyon sokan illették a bolond, botrányhős, fenegyerek és hasonló jelzőkkel, és ehhez képest nagyon kevesen ismerték a zenéjét. Frank Zappa zeneszerző és zenész volt, egy okos, érett, kreatív, kísérletező és szárnyaló intellektus, akiben élt a karnevál szelleme.

Ha van, ami vonzó egy emberben, ez az.

Meggyőződésem, hogy Zappa nagyon sokat tudna segíteni a mi kis hazánknak. Mert ráférne a segítség. Zappa lenne a tökéletes terápia ennek az országnak.

Kezdjük mindjárt az ünnepeinkkel, melyek vagy az üresen kongó szertartásosságba, vagy a konzumhabzsolásba torkollnak. Zappa szellemében a legjobb lenne megtiltani a nemzeti ünnepeink hivatalos ünneplését szónoklattól a koszorúzásig mindaddig, amíg az ország apraja-nagyja közös nevezőre nem jut abban, hogy mit is gondoljunk róluk, és hogy egyáltalán melyik micsoda. Ehhez persze tudást kell adni a népnek, az meg nehezen megy mostanság. Nyilván hatalmas botrány lenne belőle. Erről is Zappa tehetne.

Aztán nézzük a halál és a szerelem ünnepeit. Ugye milyen magasztosan hangzik? De ha azt mondom, hogy Halloween és Valentin nap, ebben az országban a konzumkultúra legalján találjuk magunkat. A halál karneváli megközelítése nagyon is kedvemre való lenne, ami a farsangi szokásokban létezett is, és amit a prüdéria és a "semmiről nem beszélünk" etikettje eltörölt.  A Halloween csak importált kommersz divatcikk. Látványosan mutat, de semmi gondolati mélység nincs mögötte. Nemrég Frank Zappa 1977-es Halloween-koncertjét teljes kiadásban megjelentették, mindenféle Zappa-szerű Halloween kütyüvel megspékelve. Jut hely az ilyen besorolhatatlan csodalénynek is a marketing glóbuszán.

A szerelem az, amikor rátalálunk a másik felünkre: a teljesség. Csak néha beledöglünk. Mindezzel együtt az emberi élet csodaszép adománya. A Valentin nap meg gagyivá teszi. Mostanra már komoly kultusza van itthon. Mi lenne, ha Valentin napon a kereskedelmi rádiókba becsempésznénk Justin Bieber aktuális világslágere helyett Frank Zappa I have been in you című számát? Minden szatirikussága ellenére sokkal több köze van a szerelemhez, mint egy szív alakú rózsaszín lufinak. Garantáltan botrány lenne belőle. Erről is Zappa tehetne.

Zappa egyetlen egyszer járt Magyarországon, 1991-ben a Tabánban koncertezett magyar jazz-zenészekkel, a 40 évig itt állomásozó szovjet hadsereg kivonulását ünneplő fesztiválon. Akkor már beteg volt, és két év múlva meghalt. Mégis idejött ez a szuperintelligens botránybonviván, a mi kedvünkért. Érdekelték őt az esendő kis kelet-európai országok. Erre gondolva kivirágzik a szívem. Most már nyilván nem jönne, és nem is hívnák, inkább persona non gratának nyilvánítanák. Lassan már minket is. A Kelet-Európában élők legfőbb tapasztalata: „Az élet nem habos torta”. Fogjuk ezt is Zappára: ő tehet róla.

Szakcsi Lakatos Béla, Egri János, Frank Zappa, Babos Gyula, Kőszegi Imre

Igaz ugyan, hogy él itt Kelet-Európában több tízmillió ember, aki éppen szólhatna is, hogy ez neki nem tetszik. Úgy tűnik, az itt élők egyik része méla tejbe tök, a másik idealista légvárépítő, vagy ügyesen lavírozó cinikus, hőbörgő nacionalista, netán hibbant hatalomért rajongó. Az összes többi meg már elment innen. Persze tudom, hogy ez nem így van, sok értelmes, racionális és jóakaratú ember él itt, csak errefelé az egyéni tehetség mindig társadalmi tehetetlenségbe fullad. Okát még csak-csak tudjuk, de gyógymódját egyelőre nem ismerjük. Ha átlapozom az effélékről írókat, arra jutok, hogy erről talán nem Zappa tehet, de akinek így könnyebb, az okolja ezért is őt.

1991-ben Zappa Prágában Vaclav Havellel találkozott, aki nagy rajongója volt az ő karneváli intellektusának. Vaclav Havel felkérte Zappát, hogy legyen Kelet-Európa jószolgálati követe az USA-ban. Zappa pedig azzal viccelődött, hogy indul a következő amerikai elnökválasztáson. Hova tűntek azok a mondatok és azok a gondolatok, amik kettőjük között akkor elhangzottak? Szédítő még csak belegondolni is, hogy ilyesmik szóba jöhettek valaha ebben a régióban. És rémisztő belegondolni, hogy hol tart most Kelet-Európa és az USA. Erről is Zappa tehet.

Frank Zappa és Vaclav Havel

Érdekes kísérlet lenne a budapesti álságos metrófelújítás miatt pótlóbuszokra váró tisztelt utazóközönségnek a San Bernardino koncertfelvételét lejátszani, mondjuk úgy a harmadik perctől. Minden bizonnyal energetizálná a teljesen enerválttá vált kedves budapesti lakosságot. Még a végén azt mondanák, hogy na, most már aztán elég legyen, se utunk, se ligetünk, se Duna-partunk, se metrónk, hát mi folyik itt? És akkor arról is Zappa tehetne.

Végezetül csak annyit mondanék, 2017 Magyarországához igazítva bárdolatlan stílusomat:

Árpád népe szent földjének védőbástyáján állok és mondom tinéktek, drága magyar testvéreim, rajtunk már csak Zappa segíthet.