Esszencia - Citátumok 3.

Írta: Inkabringa

Az irodalomban Shakespeare, Goethe, Tolsztoj és ezernyi mérföldkő között van két történet, amiben összesűrűsödik mindaz, ami a szerelem lényege. Nem szó szerintiségükben kell értelmezni őket, az szinte barbárság lenne és félrevezető. A szerelem lényege nem a vidám feloldás, nem is a tragikus lemondás, hanem a teljesség. 

Bármilyen furcsának tűnik első látásra, e két történet a szerelem esszenciája. 

Darvasi László A könnymutatványosok legendája című könyvében írta meg Diamont („mintha dzsinnek kertészkednének a tekintetében”) és Jozef Bezdán („foglalkozása szerint világkém és orgyilkos”) szerelmének történetét Magyarország török hódoltságának korából.

Szemérmes, finom rezgésű szála ez a sokszövetű cselekménynek. Jozef Bezdán, aki sosem beszél, hogy ne kelljen hazudnia, az egyetlen, aki képes megszelídíteni a lány tekintetét. Hajszálaiban őrzi a világ titkait. Odarepül hozzá Diamont titkos gondolata is: „a szerelemben a távolság a legfontosabb dolog”. Diamont kétségbeesve szeretné visszakérni gondolatát a világkémtől. „A férfi némi keresgélés után megfogja az egyik hajszálát, és kitépi, majd a hegyénél fogva óvatosan kettéválasztja. E hajszál legmélyébe rejtette Jozef Bezdán Diamont gondolatát.”

Egymás szerelmét képtelenek kikerülni, örökre velük marad. Diamont tudja, „minden dolog mögül egy férfi néz vissza rá. Egy idegen, néma férfi figyeli a szerelemnek azzal a különleges tüzével, amely folyamatosan éget, mégsem hamvaszt el.” 

Amikor Diamont a várat ostromlók fegyvere által meghal, Jozef Bezdán „szeméből egy könnycsepp hullott alá, s a halott lány elröppenő lelkével egyesült. Ott ragyogott a lány lelke a könnycseppben, mely abbahagyta a zuhanást. Mint drágakő, mint gyémántszem, melyet saját szépsége tart a halott fölött. (…) A férfi alig látható mozdulattal a tenyerével fölfogta, s a saját tekintetébe, mint valami tóba, visszadobta.”

A másik szerelmet José Saramago írta meg A kolostor regényében. Blimunda (akit Hét-Holdnak is hívnak) és Baltasar (akit Hét-Napnak is neveznek) története a 17. századi Portugáliában játszódik. Blimunda már az anyja méhében is nyitott szemmel ült, és belelát az emberekbe. Baltasar viharvert hadirokkant, kinek bal keze helyén egy vaskampó van.

A találkozásuk sorsszerű. Egy autodafén a tömegben egymás mellett állnak és onnantól kezdve elválaszthatatlanul együtt maradnak.

Baltazárt megigézi Blimunda, „mert ilyen szemet még senki nem látott, világosszürke vagy zöld vagy kék, mert változik a színe a külső fénytől vagy a belső gondolattól”. Blimunda pedig a véletlenül mellésodródott férfiről tudja, neki teremtetett, „mert téged, Hét-Nap Baltasar, amikor a kezedet nyújtod, amikor hozzám simulsz, amikor magadhoz szorítasz, téged nem kell belülről látnom”. 

Dacolnak minden recsegve fejükre olvasott mesterséges hatalmi renddel, „valami más, titkosabb szentség köti össze őket”. Ahogy a titokban repülőt építő, eretnek gondolkodású Bartolomeu atya mondja: „bár lenne minden áldás olyan, mint a tiétek.”

Blimunda a holtakat zárt felhőben elhagyó emberi akaratot gyűjti, melyek egyesülve képesek a fából épített nehéz repülő madarat is az égbe emelni.

Blimunda és Baltasar hosszú éveket, évtizedeket töltöttek el egymás mellett, egymás lelkébe merülve.

Csakhogy a „harag korát” élték, a hatalom által elhurcolt Baltasart kilenc éven át kereste lankadatlan szerelemmel Blimunda. Végül rátalált egy autodafén. „Ott, a másik szélen ég egy férfi, akinek hiányzik a bal keze. Talán mert szakálla megfeketedett, lám, a korom kozmetikai csodája, fiatalabbnak látszik. És egy zárt felhő van a teste közepében. Akkor Blimunda azt mondta. Gyere. Kiszabadult Hét-Nap Baltasar akarata, de nem szállt föl a csillagok közé, hiszen a földhöz tartozott és Blimundához.”