Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Darvasi László. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Darvasi László. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. március 27., csütörtök

Levél egy baráthoz

 Írta: Inkabringa


Kedves Barátom!

„Meghallgatod, hogy hallgatok?”

Ezt a mondatot is feljegyeztem magamnak Darvasi László háromkötetes regényfolyamából. Te is így vagy ezzel, én is így vagyok ezzel: hallgatunk. Nézzük döbbenten, mivé válik a világ. 

Most hazatérsz kies hazánkba több éves külföldi munka után. E hon lakói közül sokan vannak, akik azért térnek vissza, vagy azért nem is indulnak el, mert van, akár csak egyetlen ember, akit nem vihetnek magukkal, s akit nem hagyhatnak itt ebben az elkegyetlenedett országban. A szeretet a gyengeség egy neme. Vagy inkább a gyengédségé? Nos, a gyengédség is a gyengeség jele. Az erős emberek korát éljük. A keménység érdem.

Borzadunk mindenkori politikusainktól, de ritkán gondolunk bele, hogy ők is a társadalom termékei. A praktikus pragmatizmus elfogadott norma, de ez könnyen billen át kegyetlenkedésbe és hatalmaskodásba. Ellenszegülni hogyan lehet? A szelídség manapság nem trendi: hülyének néznek. A rúgkapálót hókon vágják. A cinizmus meg már olyan unalmas.

A hazai viszonyok most nem a legjobbak, de a reménykedést nem tudom feladni. Élnek itt jóakaratú emberek. A magunkét meg kell tenni ahhoz, hogy ne csak az erő számítson, hogy ne legyen érdem a saját vélemény kizárólagossá tétele, a manipulatív erőfitogtatás. Elvégre a kulturális antropológia a tolerancia tudománya. Nem bírom magamból kitörölni, pedig jelenleg vesztésre áll ez a szemléletmód az úthenger mentalitással szemben.

Örülsz, hogy hazatérsz, hogy lesz munkád, hogy itt lehetsz azzal, akiért a földről lemennél, és akiért a világ végéről is visszajönnél. De kételyek is hömpölyögnek benned. Érzel némi tartózkodást. Egzisztenciális és egzisztencialista szorongást. Nagyon is megértem. Túl jól ismerjük ezt az országot.

Boldog vagyok, hogy te, barátom, akivel csikó éveink óta annyi mindenen átmentünk, végre hazatérsz. Várnak sokan. Aggódsz, hogy mennyire lesz otthonos ez a drága szülőhaza? Én is aggódom. De azt tudom, hogy addig is, amíg ilyen aggodalmas itt a helyzet, a régi barátokkal - a hétköznapokból kiragadott röpke időre - egy otthonos hazát adunk majd egymásnak.



2014. november 13., csütörtök

Esszencia - Citátumok 3.

Írta: Inkabringa



Az irodalomban Shakespeare, Goethe, Tolsztoj és ezernyi mérföldkő között van két történet, amiben összesűrűsödik mindaz, ami a szerelem lényege. Nem szó szerintiségükben kell értelmezni őket, az szinte barbárság lenne és félrevezető. A szerelem lényege nem a vidám feloldás, nem is a tragikus lemondás, hanem a teljesség. 
Bármilyen furcsának tűnik első látásra, e két történet a szerelem esszenciája. 

Darvasi László A könnymutatványosok legendája című könyvében írta meg Diamont („mintha dzsinnek kertészkednének a tekintetében”) és Jozef Bezdán („foglalkozása szerint világkém és orgyilkos”) szerelmének történetét Magyarország török hódoltságának korából.

Szemérmes, finom rezgésű szála ez a sokszövetű cselekménynek. Jozef Bezdán, aki sosem beszél, hogy ne kelljen hazudnia, az egyetlen, aki képes megszelídíteni a lány tekintetét. Hajszálaiban őrzi a világ titkait. Odarepül hozzá Diamont titkos gondolata is: „a szerelemben a távolság a legfontosabb dolog”. Diamont kétségbeesve szeretné visszakérni gondolatát a világkémtől. „A férfi némi keresgélés után megfogja az egyik hajszálát, és kitépi, majd a hegyénél fogva óvatosan kettéválasztja. E hajszál legmélyébe rejtette Jozef Bezdán Diamont gondolatát.”

Egymás szerelmét képtelenek kikerülni, örökre velük marad. Diamont tudja, „minden dolog mögül egy férfi néz vissza rá. Egy idegen, néma férfi figyeli a szerelemnek azzal a különleges tüzével, amely folyamatosan éget, mégsem hamvaszt el.” 

Amikor Diamont a várat ostromlók fegyvere által meghal, Jozef Bezdán „szeméből egy könnycsepp hullott alá, s a halott lány elröppenő lelkével egyesült. Ott ragyogott a lány lelke a könnycseppben, mely abbahagyta a zuhanást. Mint drágakő, mint gyémántszem, melyet saját szépsége tart a halott fölött. (…) A férfi alig látható mozdulattal a tenyerével fölfogta, s a saját tekintetébe, mint valami tóba, visszadobta.”

A másik szerelmet José Saramago írta meg A kolostor regényében. Blimunda (akit Hét-Holdnak is hívnak) és Baltasar (akit Hét-Napnak is neveznek) története a 17. századi Portugáliában játszódik. Blimunda már az anyja méhében is nyitott szemmel ült, és belelát az emberekbe. Baltasar viharvert hadirokkant, kinek bal keze helyén egy vaskampó van.

A találkozásuk sorsszerű. Egy autodafén a tömegben egymás mellett állnak és onnantól kezdve elválaszthatatlanul együtt maradnak.

Baltazárt megigézi Blimunda, „mert ilyen szemet még senki nem látott, világosszürke vagy zöld vagy kék, mert változik a színe a külső fénytől vagy a belső gondolattól”. Blimunda pedig a véletlenül mellésodródott férfiről tudja, neki teremtetett, „mert téged, Hét-Nap Baltasar, amikor a kezedet nyújtod, amikor hozzám simulsz, amikor magadhoz szorítasz, téged nem kell belülről látnom”. 
Dacolnak minden recsegve fejükre olvasott mesterséges hatalmi renddel, „valami más, titkosabb szentség köti össze őket”. Ahogy a titokban repülőt építő, eretnek gondolkodású Bartolomeu atya mondja: „bár lenne minden áldás olyan, mint a tiétek.”

Blimunda a holtakat zárt felhőben elhagyó emberi akaratot gyűjti, melyek egyesülve képesek a fából épített nehéz repülő madarat is az égbe emelni.

Blimunda és Baltasar hosszú éveket, évtizedeket töltöttek el egymás mellett, egymás lelkébe merülve.

Csakhogy a „harag korát” élték, a hatalom által elhurcolt Baltasart kilenc éven át kereste lankadatlan szerelemmel Blimunda. Végül rátalált egy autodafén. „Ott, a másik szélen ég egy férfi, akinek hiányzik a bal keze. Talán mert szakálla megfeketedett, lám, a korom kozmetikai csodája, fiatalabbnak látszik. És egy zárt felhő van a teste közepében. Akkor Blimunda azt mondta. Gyere. Kiszabadult Hét-Nap Baltasar akarata, de nem szállt föl a csillagok közé, hiszen a földhöz tartozott és Blimundához.”