Harminc botütés

Írta: YGergely

Verőfényes őszi napon egy parkban ülve olvastam. Két középkorú asszony közeledett lassúdad járással. A Térítők nehézkesen kezdték, mint Kafka udvariaskodó hóhérai. „Látjuk, újságot olvas, bizony sok rosszat ír az újság manapság, de nekünk jó hírünk van…” – így valahogy.

Az egykönyvű, vakhitű fanatikusok zsigeri haragra gerjesztenek. „Hány könyvet tetszett olvasni?”- kérdem felbőszülve.

„Azért nem hisz, mert nem akar hinni”, vágja ki a tromfot az idősebbik nő. Nem a Biblia olvasására kellene tehát buzdítaniuk, mint teszik, hiszen a Bibliát olvasom, és lám, mégsem hiszek, hanem ezt kellene ismételniük: „Higgyen … higgyen.”

A hatvanas évek közepén egy bölcsészkaron kiadott sokszorosított folyóirat, a Tiszta szívvel ügyében vizsgálatot rendeltek el. A tárgyaláson részt vett egy hírhedten szűk látókörű marxista filozófiatanár is. Kevéssé érdekelték a tények, a részletek. Már mentünk kifelé, amikor gyorsan az ajtóhoz sietett. Mindannyiunknak kezet nyújtott. „Legyenek marxisták … legyenek marxisták.”

A térítők nem látják, hogy az ellenkező hatást érik el?

Buñuel általában maró gúnnyal emlegette a tudományt és annak képviselőit, és persze pofonra lendült a keze. Egyetlen kivétel a pszichiátria és a freudizmus volt. Haragosan, sőt káromkodva utasította el azt is, hogy az afrikai vagy a távol-keleti vallásokkal vagy művészetekkel foglalkozzon.

Ezen viszont én dühödök fel – nemcsak, mert többre becsülöm a nyitottabb szellemi horizontot, hanem mert az általam nagyra becsült Buñuel életműve is gazdagodhatott volna a nem európai vallási hiedelmek inspirációjával, ahogy Eisenstein képi világa is gazdagodott a japán és prekolumbuszi kultúrák révén. Vajon Buñuel mit szólt volna Erich Fromm előadásához, mely a zen-buddhizmus és az európai pszichiátria paradox rokon vonásait vizsgálta? Talán vállat von, talán ismét pofonra lendül a keze.

A leghíresebb japán zen mester mondását idézem, lesznek, akikből derűt, lesznek, akikből dühöt vált ki:

„Harminc botütés annak, akinek van mondanivalója; harminc botütés annak, akinek nincs mondanivalója.”

Paul Klee: Comedy