Írta: Inkabringa
Az anahata swara az indiai zene esszenciája, az ’el nem játszott hang’.
Megrendítő rádöbbenés a hallgatóságnak is.
Lantos Zoltán hegedűjátéka számomra
mindig kivételes élmény. Kísérletező, örökké megújuló muzsikus, és mégis
összhang és egyensúly van benne. Ezerirányú
érdeklődésű előadó. Mindenre nyitott, minden zenei világban megtalálja a maga
egyedi helyét.
Klasszikus hegedűsként végzett a
Zeneakadémián, de már tanulmányai alatt elkötelezte magát a jazz műfajának, majd 1985-ben Indiába ment, és kilenc év tanulás után
tért vissza Magyarországra.
Az indiai klasszikus zene európai
szempontból titokzatos világát megismerve egy különleges, eredeti, de
ugyanakkor rugalmas és minden zenei irányzattal illeszkedő muzsikát teremtett
magának.
A komolyzenei alapok, a kortárs
zene, az indiai raga, a jazz, a world music és az experimentális zenei
irányzatok magával ragadó és kreatív elegye az ő muzsikája.
Olyan széles azoknak az
előadóknak a listája, akikkel közösen muzsikált már eddig is, hogy teljes
felsorolásukra nem is mernék vállalkozni.
Csak a teljesség igénye nélkül, a
sokszínűségét jelezve említek meg néhányat közülük.
Ott vannak azok a zenekarok,
alkalmi társulások, amikben állandó tagként jelen van: OpenSource, Samsara,
Mirrorworld.
A magyar zene jeles képviselőivel
(Dresch Mihály, Juhász Gábor, Kaltenecker Zsolt, Lukács Miklós, Horváth Kornél,
Szalai Péter) és külföldi karakteres előadókkal (Charlie Mariano, Trilok Gurtu,
Dhafer Youssef, Larry Corryell) játszott már együtt.
Közel sem teljes ez a névsor.
Elképesztő széles skálán mozog az érdeklődési köre.
Hallgattam már a hegedűjátékát
romkocsmában és a MüPa koncerttermében, hallottam jazz koncerten, Haydn koncerten,
és Marozsán Erika lemezbemutatóján is.
Közös zenélésre kész a bolgár
népdalokat éneklő asszonykórussal és az Akkezdet Phiaival is. Nincsenek
skrupulusai, műfaji korlátai.
Az évek alatt a minőség és az igényes
kísérletezés védjegyévé vált a neve számomra. Ahol Lantos Zoltán a hegedűjéhez
emeli a vonóját, ott érték születik.
Ezúttal szólókoncertet adott. Ami
az ő esetében felér egy teljes zenekarral. A hegedűi már önmagukban is
egyéniségnek számítanak. Egyik hangszere, melyet legjobb tudomásom szerint
egy indiai hangszerkészítő segítségével maga épített, úgy szól, mint egy
szitár. Jobban mondva, úgy is tud szólni.
Azok a hangi effektek, amelyeket
évek óta csiszolt, most egy önálló koncert létrehozását is lehetővé tették,
teljes zenekari hangzást adnak, de ugyanakkor az egyszál hegedűs szólókoncert
intimitását is megőrzik.
Tegnap az Indiai Kulturális Központ adta a helyszínét Lantos Zoltán
szólókoncertjének.
Meghitt, szinte baráti hangulatú
volt ez a koncert. Jól illik ehhez a muzsikához. Hasonló érzésem volt, mint tavaly a Bharata Kultúrtérben, Lantos Zoltán 50. születésnapi koncertjén.
Kicsi, barátságos közeg, nagyon
finom, szinte éteri, lebegő, lelket egyengető zene.
Az indiai zene bonyolult az
európai embernek. Mármint megérteni, értelmezni bonyolult. A sok utalást,
szabályt, szimbólumot felfejteni. Ha a zenét meg akarjuk fejteni, akkor meg
kell ismerni mélységeiben a mitológiát, a művészetet, a történelmet, irodalmat.
Ugyanakkor befogadni, átérezni,
ráringani pilleszerűen élvezetes.
Ahogy a Kárpát-medence népzenéjét
ismerem, úgy szerettem volna ismerni Afrika és India zenéjét is. Őszintén mondhatom, hogy el is
jutottam valameddig. Nagyjából az eleje-eleje-elejéig...
Nézzük a jó oldalát,
beláthatatlan szépségei lesznek még életemnek, amíg e két csöppke zenei
kultúrát teljes terjedelmében felfejtem. Bután azért nem ülök egy indiai
koncerten, rendszeresen jártam a Calcutta Trió koncertjeire, tőlük
sokat tanultam az indiai zene rejtelmeiről.
Az indiai zenének különleges
helye van bennem. Visszafogott, nincs benne extrovertált harsányság vagy
túllendülő mélabú.
Pergő, mélyről jövő sistergő
életöröm, mámoros felszabadultság rejlik benne, klasszikusra csiszolt elegáns
visszafogottsággal. Ahogy a tanpura folyamatos zengését felpörgeti a tabla
ritmusa és a szitár csipkézett dallama.
Az indiai zene legfőbb erénye
számomra az egyensúly. Nem várja el, hogy a szélsőségek között hánykolódjak. A
tomboló őrjöngés és a merev szigor helyett valami enyhet adó, megbékélést
nyújtó, természetes feloldódást jelent a zenében.
Az európai hagyományok
nem ilyenek. Sokkal nagyobb tekintélye és jelentősége van itt az érzelmi szélsőségeknek, az attraktivitásnak.
Az eksztázis
és a mélabú két véglete között létezik. Nem jobb és nem rosszabb az indiai hagyományoknál. Más. Mi ebben vagyunk otthonosak.
Az indiai zene épp ellenkezőre
tanít: egyensúlyra, megbékélésre, kiteljesítő és felszabadító megnyugvásra. A
felülemelkedés és az elengedés zenéje ez.
Segít gyakorolni ezt a
legnehezebb életpróbát. Nem befeszülni, hanem elsimulni. Nem tombolni, hanem
szemlélődni. Nem akarni, hanem befogadni. Ez egyáltalán nem passzivitás,
hanem agresszió nélküliség.
Lantos Zoltán tegnapi koncertjén
indiai ragákat és az indiai zenei gyökerekből táplálkozó saját kompozícióit
adta elő. Hegedűk - a már említett
különleges szépségű hangszer és egy öthúros hegedű - valamint az experimentális
zene elektronikai effektjei, live sampling tették teljessé ezt az estét. A sok évezredes indiai dallamok
tökéletesen simultak az elektronikai kísérletezés világába.
Koncentrált, erőteljes és
felemelő előadás volt ez. Lantos Zoltán olyan művész, aki képes azon is
túlmenni, ami a befogadás átlagosan vett revelációja. Nem csak abba feledkezünk bele, ahogy
és amit játszik, nem csak a zene és annak előadásmódja, magas színvonalú
interpretációja lendít túl a hétköznapin minket. Lantos Zoltán tényleg képes erre
a bizonyos titokzatos anahata hang megpendítésére bennünk is. A lelkünk mélyére utaztat. Az el
nem játszott hangokat szólaltatja meg bennünk.
Az indiai zene "felnőtt zene". Volt
rá több ezer éve, hogy azzá váljon. Ha befogadjuk, túllépünk a gyermeki „ide
nekem a világot” és a kamaszos „mit nekem a világ” lelkiállapoton.
Én nem vagyok vallásos, a keleti vallások, ahogy az összes többi vallás is, pusztán vallásantropológiai szempontból érdekel. A
jógát meg a hajlékonyságom karbantartására használom.
Tanulni azonban mindenből lehet. Az anahata a jógában a szív csakrája. A tágasságot, a kiteljesedést, a felszabadultságot jelenti, egyfajta
teremtőerőt.
Az anahata megértése és
befogadása felülemelkedést és belenyugvást jelent. Szeretet és elbocsátás, megtalálás
és elengedés, rácsodálkozás és belenyugvás. A másokra tekintettel levés nehéz
terhének könnyűvé tétele.
Amit Lantos Zoltán tud a
hegedűről, a zenéről, az önmagában csodálatra méltó. Ami igazán kinccsé teszi az ő
zenei jelenlétét, ez a különleges képesség: az ’el nem játszott hang’ megszólaltatása.
Az anahata swama bennünk is rezonál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése