Boy and bicycle

Írta: Inkabringa

A nyár az időzések és a csavargások ideje.

Csavargásra pedig legjobb járgány a bringa. Haladunk, távolodunk-közeledünk általa, de ugyanakkor szemlélődhetünk, nézelődhetünk, felfedezhetünk ezer apróságot útközben.

A nyárról is vannak típusmondatok, ahogy a bringázásról is. Meg mindenről, amiről gondolni kéne valamit, de nem gondolunk, csak mondjuk, amit szokás.

A nyár közhelyei a fényes vízpart, dévaj nevetgélő és önfeledt emberek, akik tökéletesek, meg a környezet is tökéletes, meg a hangulat is az, vagyis épp alkalmas magazinba vagy Facebook-oldalra.

Ha már eszünkbe jutott a vízpart, akkor legyen tengerpart, és ehhez a szcénához jól illik egy vagány srác a bringán.

Mivel mi már csak ilyen trendetlen, kategorizálhatatlan mordizomadták vagyunk, a tengerparton kerekező srác képéről nem divatmagazin címlapfotó, hanem egy remek 27 perces kisfilm jut eszünkbe.

A fim címe egyszerű: Boy and bicycle.

A film 1962-ben készült (végleges változata 1965-ben) fekete-fehér kópiára, egy 16 mm-es kamerával, filléres költségvetéssel.

Egyetlen szereplője egy fiatal fiú, aki egy reggelen úgy dönt, hogy az iskola hétköznaposító tébolya helyett a bringán csavargást választja.

A nyarat és a közhelyes „beach feeling”-et el is felejthetjük.

A helyszín nem a képeslapok cukivilága, hanem Anglia észak-keleti felhős-esős tengerparti városa, Hartlepool.

A világot azonban itt is felfedezheti egy kamasz, akit kellően frusztrál a felnőtté válás és az ezzel együtt járó személyiségsemlegesítő elvárások terhe, és aki még nem átall töprengeni a világ mineműségéről, ahelyett, hogy hátratett kezű fegyelmezett eminensként megtanulná, és kizárólagosan elfogadná, amit az iskolában erről tudni érdemesnek tartanak.

A bringázás alatt magában folytatott monológját a film későbbi méltatói egyenesen James Joyce Ulysses-éhez hasonlítják.

Lehetséges, hogy tényleg ihletője volt a film készítőinek.  

Ahogy Ingmar Bergman és Orson Welles képi lenyomata is ott van.

Aki az ezernyi színt egyszerre a szemünkbe robbantó, másodpercenkénti vágásokkal vibrálva elkápráztató, sztárközelikre koncentráló, akciódús filmstílt tartja egyedül fogyaszthatónak, bele se kezdjen ebbe a fekete-fehér, szürkével, árnyékkal, tükröződésekkel konspiráló, hosszú kameramozgású kontemplatív film nézésébe.

Aki mégis belevág, az különleges filmképi kompozíciót, meditatív, de ugyanakkor kamaszosan lázadó hangulatot és egy szemérmesen elfelejtett filmstílust kap cserébe.

A film igazi bukéját az adja, hogy a rendezője Ridley Scott (ezt a filmet még képzőművészeti tanulmányai alatt forgatta), aki később Hollywood egyik kedveltje lett, amíg divatban volt. A Nyolcadik utas: a Halál, a Szárnyas fejvadász, a Thelma és Louis, az 1492 – A Paradicsom meghódítása és az Oscar-díjesőt, valamint extraprofitot hozó Gladiátor rendezője.

A Boy and bicycle volt az első rendezése és itt fordult az élete végképp a mozgókép felé.

Ez a filmje mutatja, hogy valóban a megmozdult kép komponálásának öröme vezette.

Kompozíciós képessége későbbi szuperprodukcióban is érvényesült, még ha a Boy and bicycle bensőségessége el is enyészett az Álomgyár díszletei között.

A filmben a fiút a rendező öccse, a szintén sikerfilmek rendezőjévé váló (Top Gun, Az utolsó cserkész, Mint a villám, Beverly Hills-i zsaru 2.) Tony Scott alakítja.

Tavaly augusztusban úgy döntött, hogy befejezi: A Vincent Thomas-hídról a mélybe vetette magát.
  

Ez a film olyan, mint egy ősrobbanás, amiben még benne rejlik az ezerfelé burjánzó lehetőségek beláthatatlan tartománya.

Olyan, mint egy kamasz fiú álma, aki érteni és elemezni akarja a világot, nem csak behabzsolni.

Morfondírozás inkább és nem nagyszájú, túlmozgásos árnyékbokszolás: kamaszos szembesítés és szembesülés.

Mindenki eldöntheti, hogy a Gladiátor vagy a Boy and bicycle a számára fontosabb.