Tavaszi etruszkok

Írta: YGergely


Azon a tavaszon, amikor Rómában először kerestem az Etruszk Múzeumot, lehetetlen volt megtalálni. Több nagy fehér épületet annak véltem. Mindenki készségesen mutatott valamerre, főleg az iparművészeti főiskola diákjai a fakultás bejáratánál, nagy lépcsősor tetején.

Villa Giulia - Róma

Ahova mutatnak, ott azonban bezárt kapu van, felirat nélkül. Végül kiderül, ez a múzeum hátsó bejárata (egy kerti eszpresszón át), s általában mindenki mindig itt megy be, most viszont a kerti részt átépítik, ezért zárva van. Ezt persze senki nem tudja, s amikor – több órás keresgélés után – közlöm velük, nem hiszik, vagy bután csodálkoznak. (Keresés közben én is tévesen igazítottam el egy bakancsos angol turistanőt, aki viszont a Borghese Múzeumot kereste. Ment botladozva lefelé egy poros ösvényen, de rossz irányban.)

Az etruszkokat megtaláltam, csak semmiféle könyvet és füzetet nem lehetett kapni róluk. „Az árusítás szünetel” – mondta némi büszkeséggel a pénztárosnő.

Ki itt belép, egész napra szóló jegyet kap a falakon belülre, ez a Villa Giulia. Kert, szökőkút, fenyők.

Ki itt belép, bámulhatja sokáig az etruszk házaspár boldog szarkofágját, s ha semmi nem mozdul benne, menjen haza innen, „álljon be mérnöknek az apja vállalatához”…
Órákig néztem őket.

Egyesek szerint az etruszkok Kisázsiából jöttek, mások vitatják, de életzsenik voltak, ezt mondják.

A szarkofág házaspárja a legboldogabb, élet-ura óegyiptomiakat formázza nekem. Fénylő gazdagságuk teljesen és elfújhatóan lényegtelen. A fontos az arcukon tükröződő „döntetlen egy pillanatig” a halállal szemben. A mosoly pillanatáig. Öröm és a döntetlen hatalmas életöröme az arcukon. Hogy megtalálták egymást és most már végleg. Pedig az ember ott és akkor sem monogámiára született, ők mégis megtalálták egymást. Olyan tudósok kellenének, akik érzelem-elemző komputerbe táplálják ennek a párnak a mosolyát, fény derülne az etruszkok minden titkára. Vagy, ami fontosabb, a boldogság titkára.