Buñuelről téli éjszakán

Írta: YGergely


Buñuel magánéletrajza izgalmas olvasmány. A jezsuita iskola, majd mozgalmas és gazdag egyetemi korszaka Madridban, sok új barátja, a Dalí-Garcia Lorca hármas barátság mindenesetre nem tette unalmassá és szürkévé a fiatalkorát.

Buñuel apja a végképp lehanyatló Spanyolország utolsó tengerentúli gyarmatának, Kubának az elvesztésekor települt onnan vissza. Világhatalom fiaként indult el, s mikor másfél évtized múlva hazatér, Spanyolország nem világhatalom. Feleségül vesz egy nála huszonöt évvel fiatalabb lányt. Perifériára szorult ország álmos porfészkében született fia, Luis, a Zaragoza melletti Calandában. Egy helyi rítus, a calandai húsvéti dobok pergése több filmjében felhangzik majd.

„Párizsba szeretnék menni, hogy a Schola Cantorumban tanuljak” jelentette be a középiskola befejezése után szüleinek. Soha nem tette be a lábát oda. Amikor apja meghalt, úgy tudta, fia agrármérnök lesz, holott már egy ideje mást tanult Madridban: entomológiát, majd történelmet.

A Darwinnal sok mindenben egyetértő, sok mindenben szemben álló francia tudós, Jean-Henri Fabre könyvei hatnak rá. Később, költő és festő barátai hatására irodalmat és filozófiát tanul. Megszerzi a licenciátust, de utána Párizsba megy és a doktorátusi vizsgát soha nem teszi le.

Bokszbajnok vagy lírikus lesz, úgy lehet, mindkettő. A spanyol avantgárdot ekkor az „ultraismo” jelenti, és Gómez de la Serna a jövő legnagyobb írója. Súlyos, hatalmas, néha rendkívüli, néha nagyon rossz író, aki „greguería” néven alakította ki stílusát és műfaját. A „greguería” annak a világszemléletnek és viselkedésnek a módja, amely nem veszi komolyan az életet. Lorcával együtt Buñuel is résztvevője 1922 és 1924 között de la Serna híres Café del Pombo-beli kávéházi összejöveteleinek. Aki azt mondja, hogy Buñuel művei tele vannak szimbólumokkal, nem tudja, mit beszél – helyesebb lenne azt mondani: Buñuel tele van „gregueríákkal”.

Apja halála természetesen döntő fordulat az életében. Madridból hívják haza. Virraszt, két napig egyfolytában konyakot iszik: az a visszatérő víziója, hogy apja, öklét fenyegetően maga elé tartva közeledik feléje. A temetés utáni éjszakán a fenyegető kísértet újból zaklatja. Ekkor belefekszik apja halálos ágyába, és a tőle ajándékba kapott revolvert párnája alá teszi. Másnap már az atyai ruhatárban válogat, kalapját hordja, szivarjait szívja, ahogyan az ilyesmi fejlődésregényekben és freudi példatárakban írva van. A családi vagyont ettől kezdve anyja kezeli, az eddig sem nyomorgó Luis igazi jómódba kerül, másfél év múlva végre Párizsba utazhat, s ott azzal foglalkozik, amihez kedve tartja.

Minden lehet belőle. Bokszbajnok, költő, tudós, zenész. Kamaszkora óta hegedül. Amíg meg nem siketült szerette a zenét, bár e hajlamát aligha vallhatta be a zenegyűlölő szürrealistáknak. Egyszer azonban elvitte őket az Operába, ahol a századforduló hivatalos nagyjának, Massenet-nek egy darabját adták. Breton a szünetben fenyegetőzve rohant ki társaival – érdekes volna megtudni, mivel csalta oda őket Buñuel.

A madridi diákotthon (Residencia), ahol Lorca és Dalí szobatársa volt, fiatalkorának életfordító színhelye. Műveltséget, kultúrát szerez itt – és nem steril, jótanulós, hanem élményként átélt kultúrát, mert barátaitól kapta és nem tanáraitól.

Dalí, Moreno Villa, Buñuel, Garcia Lorca, José Antonio Rubio

Mindaddig csak a chuleria (szó szerint arcátlanság, pofátlanság, vagánykodás) érdekelte a diákéletben. A „férfias” kötekedés, verekedések, durva és nyers tréfák, utcai kötekedés, a „macsóbbnál macsóbb” agressziók bajnoka és mestere volt addig.

Sportoló és dúvad. Amatőr bokszolóként döntőt játszik, de ellenfele nyer. A király, XIII. Alfonz egy napon a Residenciára látogat, Buñuel épp meztelenül borotválkozik, más változat szerint indiánnak maszkírozza magát. Meztelenül fogadja a királyt, de gyorsan egy keménykalapot nyom a fejébe. García Lorca fivére szerint viszont csak egy admirális látogatott el a Residenciába, s a nyitott ablakban meglátta a gimnasztikázó Buñuelt és kedvező jelentést írt a királynak a diákszálló állapotáról.

Az egészben az a mellékszál az érdekes, hogy Buñuel XIII. Alfonz feleségébe, Victoria Eugenia királynéba volt szerelmes.

Életrajzi tények. De fiatalkorának álmai és képzelgései azért ennél is jóval érdekesebbek.

„A kegyetlenség és a hitetlenség filmrendezője” – e hangzatos titulus, mely ellen mindig tiltakozott, végigkísérte a pályáját.

„Nem tagadom – profanizálom”, ez volt Buñuel egyik hitvallása, leginkább ezt érdemes megtanulni tőle.