Szergej Bondarcsuk

Írta: BikassyGergely

Nem emlékszem, hogy tavaly itthon foglalkoztak-e századik születésnapjával. Az orosz filmnek csak távoli figyelője vagyok, arról tehát semmit nem tudok, hazájában mennyire emlékeztek meg róla. Pedig Bondarcsuk évtizedeken át a szovjet film legünnepeltebb és leghatalmasabb figurája volt. Főszínész, főrendező, és főfilmhatalmasság.

Szergej Bondarcsuk (1920-1994)

A negyvenes-ötvenes években bizonyos Geraszimovnak volt ekkora filmhatalma. Sztálin-díjas filmfőiskolai főrendező és főtanár: az ő főiskolájának eminense volt maga Bondarcsuk is. Eminens tanár és eminens tanítvány között azonban nagyon nagy minőségi különbség mutatkozott a karikatúraszerűen szürke-unalmas (tehetségtelenségbe pácolódott) Geraszimov és a tehetséges Bondarcsuk között. A tanár irtózatosan rossz Ifjú Gárda című monstre-sztálinista főfilmjében az akkor 28 éves színész, Bondarcsuk az egyetlen tehetséges résztvevő, csak miatta érdemes e rémületesen rút tákolmányba belenézni. 

Nálunk is, a világban is az 1958-as Emberi sors tette ismertté. Bár főként a sztálinizmustól eltérni igyekvő "emberarcú eszmei mondanivaló" váltott ki megbecsülést, művészi érdemei is voltak, Bondarcsuknak volt rendezői szeme, hogy nagy szerepet adjon Bondarcsuknak, az eredetien tehetséges színésznek. A kései Solohov "sztálintalanító" realizmusa találkozott itt a korai, de már tehetségével fölényesen gazdálkodó színész-rendezővel. Új, friss szelek fújtak a szovjet filmben, hadd említsem csak a legértékesebbet, Hucijev Mi húszévesek című minden ízében eredeti munkáját (Hruscsov megdorgálta, a filmet össze-vissza vagdosták, de végül bemutatták). Bondarcsuk ennyire eredeti soha nem volt, betiltani és megvagdosni soha nem akarták munkáit. Lassacskán tehetségtelen mesterének minden rangját ás hivatalát átvette - és nem tehetségtelenül.

 Bondarcsuk: Emberi sors (1959)

Jogosan bízták rá "minden idők legdrágább szovjet filmjével", a "minden idők legnagyobb orosz regényének" megfilmesítését. Természetesen a Háború és békéről van szó. Azzal a feladattal bízták meg, hogy egyértelműen múlja felül a világsikerű amerikai Tolsztoj-adaptációt. Ha az két részes nagyepikai érzelem-áradás volt, a szovjet produkció legyen négy részes, és négyszer drágább költségvetésű "áradás", a szó bármilyen értelmében. Bondarcsuk magabiztosan teljesítette a rábízott feladatot, és Oscar-díjat hozott haza. A világ, ha előbb nem, rádöbbenhetett az orosz színészi iskola magas színvonalára (az egyik főszerepet persze ő játszotta, Pierre Bezuhovot - kiválóan.)

Életművének ez maradt a csúcsa. A (talán) harmadik rész, az 1812, a másfél órás borogyinoi csatával a klasszikus háborús filmek látvány-világcsúcsa, hihetetlenül hosszú kocsizásokkal, légifelvételekkel, ismét áradt a látvány - és az amerikainál tízszeresen több statisztával. Ma, 55 (ötvenöt) év múltán is méltán megbámulandó. A Nyugat azonnal meghívta a folytatásra, majdnem ilyen költségvetésű nagy európai koprodukciója, a Waterloo azonban nem hozott világsikert. Ugyanazt nem lehet kétszer megbámulni.

Háromszor meg végképp nem lehet. Bondarcsuk súlyos rendezői kudarca a kései nagy Solohov-könyv adaptációja, az 1975-ös gigantizmus (A hazáért harcoltak) lett. Solohov félbeszakadt nagy háborús regényei is unalmas kudarc, Bondarcsuk filmje még annál is zengőbb. Egy fontos és nagy epizódszerepet is vállalt, hogy "merész" és "nem hivatalos" monológot szavalhasson el a háborús lövészárokban. "Minden katona fél a haláltól, míndegy, hogy kommunista, vagy nem kommunista". Szép és igaz, de a monumentálisan illusztrativ "filmnagyepika" nem lett tőle művészet. A film igazi főszerepét Suksin játszotta, pár héttel váratlan halála előtt. Suksin miatt érdemes csak megnézni ezt a hosszú filmet.

Bondarcsuk: A hazáért harcoltak (1975) Főszereplő: Vaszilij Suksin

A bejegyzés URL-címe: https://inkabringa.blogspot.com/2021/03/szergej-bondarcsuk.html