Írta: BikassyGergely
Nem tudom, mikor halt meg, de fontosabb, hogy 110 éves... Azért írom nemzetközi írásmód szerint, és nem fonetikusan a nevét, mert annak idején így találkoztam vele. (Egy fél évig japánul is tanultam, elsőéves évfolyamtársam azzal biztatott, hogy három év múlva japán tudással kijuthatunk a tokiói olimpiára...)
 |
| Akira Kurosawa |
Legutóbb arról írtam néhány bekezdést, mi is volt első gyerekkori moziemlékem. Most arról, melyik film hatott rám életemben legerősebben (mindmáig). Itt nem kell sokat gondolkoznom: ez a Vihar kapujában. Tizennyolc éves korom felé közeledtem (vagy lehet, hogy épp betöltöttem) 1959 szeptemberében vagy októberében. Akkor mutatták be, és a Duna moziban vetítették: néhány ismerősöm és barátom már látta, úgy emlékszem, én egyedül. A film után a nagyon meleg kora őszi estén gyalog mentem hazafelé, át a Margit hídon. Gyönyörűen szép kora őszi este, a híd lámpái alatt sok-sok árvaszúnyog repdesett.
A filmre nehezen illett volna a "gyönyörűen szép" kifejezés. Felzaklató, görcsös film volt, bár a sok szörnyűség utáni szelíd zárlattal mégis valamiképp rámondható. Görcsös szépség? Valamikor a szürrealisták ebben látták a művészet lényegét. Nyitójelenetében egy esőverte kunyhóba behúzódott emberek beszélgetnek. Az egyik elmeséli, mit is látott nemrég. Amit felelevenít, az már az elején elkapott: a kamera egy erdei úton, hosszan kísér egy favágót, és nem egyszerűen kíséri, hanem a néző a favágó szemével látja az utat. (Filmesztétikán később megtanultam, ezt hívják "szubjektiv kamerának".) Hosszan Ravel Bolerójára nagyon hasonló zene kíséri a jelenetet, előbb halkan, aztán egyre erősödve. Míg aztán a zene és a kamera hirtelen zökkenve megáll: brutális kép következik.
Nem mesélem tovább: az egyik legismertebb filmtörténeti klasszikus, hosszú évekkel a magyar premier előtt ez tette hirtelen Európában ismertté és becsültté a japán filmművészetet. Az alapjául szolgáló novellák íróját (Akutagawa) úgyszintén, a könyv nemsokára magyarul is megjelent, a film idején még nem.
Hosszú évtizedeken át Kurosawa minden filmjét remekműként bámultam. Már, ha csak sorolni kezdeném, mint valami lexikon, jó borzongás fog el. Hét szamuráj... Véres trón... A Testőr, Ran,.. Álmok...
Nem "lexikolom" tovább. Inkább megnézem most újból az Álmokat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése