Írta: BikassyGergel
Újabban jó néhány nagyszerű szerző lett száz éves. Sőt, van, aki még több: Ferlinghetti például, akinek száz éves korában írt könyve nemrég, példaadó gyorsasággal magyarul is megjelent. Írtunk is róla itt a blogban, nem keresem vissza, emlékezzen az olvasó. "Fellini 100" címen Federico Felliniről az áprilisi Filmvilág közöl majd cikket, Boris Vianról nem tudom, melyik lap. (A Nagyvilág már megszűnt, amelyben 1968/69 táján nekem volt szerencsém ismertetni magyarul akkor még kiadatlan L'écume des jours /Tajtékos napok című remekművét.)
Boris Vian most, épp e márciusi napokban száz éves.
 |
| Boris Vian (1920-1959) |
Vianról sem először írunk, de még többször is lehetne. Most gyorsan belenéztem a francia és magyar wikipédiába. Persze a francia bővebb, sőt példaadóan bőséges, de a magyar wikipédia sem szégyenkezhet: hasznos forrásként közli a magyar kiadások a fordítások adatait: sok könyve több kiadásban, új meg új fordításban is megjelent. Bajomi Lázár Endre volt az első, utána mások, Pödör László, Bognár Borisz, majd Vargyas Zoltán, Ádám Péter, majd megint újabbak következtek. Vian szövegei egyáltalán nem könnyűek, minden fordítóját külön kellene méltatni.
Évtizedekkel halála után nagyon különös, hogy remekművei egyáltalán nem arattak sikert, sőt alig volt visszhangjuk a francia kulturális életben. Holott nem volt igazán ismeretlen: dzsessz-zenészként kis, de hangos klubokban ünnepelték, s a Dezertőr című dala nagy botrányt keltett. Sőt, botrányt keltett Vernon Sullivan álnéven írt Köpök a sírotokra című detektívregénye. Bírósági tárgyaláson kellett hamisan bizonygatnia, hogy ő csak fordította. Így is elkobozták. Életében ez a regénye volt prózaíróként az egyetlen sikere. Szinte hihetetlen, hogy remekműveinek (Tajtékos napok, Pekingi ősz, Szívtépő) semmi, pedig kis kiadóknál többször is megjelent némelyik. A magyar olvasó joggal lehet akár büszke is, hogy itt magyarul nagyon hamar ismertté és sikeressé váltak. Akkorra persze már Párizsban is - jókora késéssel: kellett hozzá 1968 tavasza...
Bevallom, a Köpök a sírotokra nem tetszett annyira, mint a Tajtékos napok vagy a Pekingi ősz. Sőt, azt is bevallom, hogy novelláit sokáig nem ismertem jól, bár a Les fourmis/A hangyák című kötetét már az első zsebkönyv-kiadáskor (1972) megvettem a párizsi Gibert Jeune könyvesboltban. Mondanom sem kell, hogy a franciák ezt is csak '68 után szerették meg, holott a címadó novella már 1949-ben olvasható volt... de akkor nem olvasták. "De továbbá" - hogy némileg Füst Milános fordulattal éljek - azóta már több magyar kiadó is megjelentette, olvasói is voltak, s legyenek is még. Itt kell megemlítenem a Cartaphilus Kiadó, a legtöbb Vian-regényt lefordíttató könyvkiadó nevét. Az irodalom- és magyar kultúrtörténetbe Viannal írta be magát, nem tudom, azóta milyen értékei vannak..
A Hangyák francia eredetije mellett a Venyigeszú és a plankton-t lapozgattam legtöbbször az elmúlt hónapokban. Ezt franciául sohasem olvastam, valahogy a nehezen érthető francia címe sem vonzott. Ha húsz-harminc éves lennék, betéve tudnám minden sorát. Házibulik és nagy csajozások bravúrosan "komikus komédiája". Nagyon önéletrajzi szöveg. Könnyed és egyszerűen olvasható, a sok korabeli argó kifejezés ellenére is. Még a világháború alatt írta, és csak nagy remekművei után adták ki. A háborúról alig esik szó benne.
... Olvassuk Boris Viant. Nemcsak azért, mert épp száz éves.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése