Lábjegyzetek – Citátumok 12.

Írta: Inkabringa

A lábjegyzet a főszöveg gondolatmenetét követhetőbbé, állításait árnyaltabbá teszi.

Vannak könyvek, amiknek még a lábjegyzetei is érdekesek, megjegyzésre méltóak. Kihagyni az olvasásukat nagy kár. Ezek a lábjegyzetek olykor meglepő módon önálló entitássá állnak össze bennünk.

A citátumok most lábjegyzetekből következnek.

Az első lábjegyzetet Jan Assmann német vallástörténész könyvéből idézem. A könyv teljes címe: A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban.

A lábjegyzet az 'ökumenikus korszak' fogalmának magyarázata, mely Eric Voegelin amerikai filozófus nevéhez fűződik. Ez a lábjegyzet felszabadító tágasságot ad nekünk. Az elmúlt egy-kétszáz év földrajzilag is behatárolt kulturális emlékezetéből (mintha a világ csak azóta és csak itt létezne) egy sok évezredes, az egész emberi kultúrára kiterjedő tudás tágas mezejére vezet. Mintha csak egy szűk, fülledt szobából kilépnénk a határtalan horizontú világba.

„A fogalmat Voegelin (1974) vezette be egy későbbi korszakra, a perzsa birodalomtól a római császárság végéig terjedő időszakra vonatkozóan¹. Az „oikumené”-fogalom tekintetében a közös birodalom politikai egységének nincs döntő jelentősége, Sokkal lényegesebb az a tudat, hogy a sajáton kívül más rendek is léteznek, és hogy a nyelvek, szokások és törvények különbözősége ellenére valamennyi rend és nép – a kultúraközi megértés képességével felruházva – egyetlen közös világban él. Így születik meg a „lakott föld” mint közös, noha policentrikus történelmi elképzelés.”

1) A lábjegyzet lábjegyzete: a nevezett korszak nagyjából egy ezredévet foglal magába (i. e. 6. század – i. sz. 6. század). Ez nem csekély emberi tapasztalat.

A második lábjegyzetet korábban már egy bejegyzés végén idéztem, de érdemes újfent, kiemeltebb környezetben is idecitálni. A lábjegyzet Hankiss Elemér Az emberi kaland című könyvében olvasható.

„Az a gondolat, hogy a nemet mondás képessége alapvető jellemvonása az embernek, már sokszor megfogalmazódott. Hadd idézzem itt csak Erich Frommnak azt a híres megjegyzését, amely szerint az emberiségnek mint gondolkodó lényeknek a története az „engedetlenségnek” egy aktusával kezdődött [arra utal itt, hogy Éva és Ádám nem engedelmeskedett annak a parancsnak, hogy nem ehetnek a tudás fájának gyümölcséből], és nem lehetetlen, hogy az „engedelmességnek” egy aktusával fejeződik majd be [arra utal itt, hogy az emberiség esetleg enged majd a totalitarizmus csábításának].”

Végezetül egy egyedülálló iróniájú lábjegyzet Esterházy Péter Termelési-regényéből.

„... a legfőbb volna: belátni azt, hogy minden tény már elmélet... Mit sem kell a jelenségek mögött keresnünk; ezek magukban véve a tanulságot jelentik.”