Keresés ebben a blogban

2016. február 29., hétfő

Fellini nőnemben

Írta: Bikassygergel


A filmet a női figurák határozzák meg, a főszereplőnek káprázik tőle a szeme, mind tetszik neki, mintha a nő egyetlen nő volna, millió külsőben megtestesülve. A férfi fáradhatatlanul, makacsul fantáziál (...) Gyógyíthatatlanul leigázta, megbűvölte a nő, és még nem érti, milyen lesz a viszonya vele (egyáltalán, ki tudhatná valaha is?) a mitikus, mesebeli testével, gömbölyűségeivel, az ismeretlen bolygó hegyeivel, völgyeivel, holdjával. Ez az! A filmnek végeérhetetlen regélésnek kell lennie az ismeretlen, lenyűgöző nőbolygóról. Sok-sok nőalak kell, az az érzésem, hogy az egész történetet be kell hálózniuk ezeknek a homályosan jelen levő nőknek (...) a főszereplő makacs vágya, hogy ezeknek a mágikus, megfoghatatlan nőképeknek a segítségével megismerje önmagát.” (Székely Éva fordítása)

Ha a nőket felvonultató Fellini-opuszok a férfiról szólnak, nem árt a Fellini filmek férfi-figuráit valamiképp értelmezni. Az ő férfitípusa Mastroianni előtt a fiatal Alberto Sordi volt, sértődékeny szélhámos és amorózó, a csalás nagysvádájú matadorjának, Vittorio Gassmannak ellentétes-kiegészítője.
Leginkább ilyen, s ilyen is marad a Fellini-filmek férfitípusa – Mastroianni rejtettebb, többrétűbb megformálásában is. Fellini titokban is tartaná, hogy önmagáról beszél, meg hivalkodik is vele. Árulkodik az egyszeri kisfiú vágyairól.
Fellini filmjei a birtoklás erős és szégyellnivaló vágyáról szólnak. Biztos vagyok benne, hogy a nem teljesen jellemtelen férfiak szégyellik, hogy vadul, pőre vággyal birtokolni akarják a nőket. Fellini nem titkolta, és szerette volna, ha megbocsátanak neki a nők.

A gondolkodás beteges abszurdumának tartom, hogy a nő egyenlő a férfivel” – mondta. Félreértések elkerülése végett, ezt úgy értette, hogy a nők sokkal többet érnek. Feminista kórus hurrogta le. Közhelyes nőtípusok? A zseni rabló-gesztusával használt minden klisét.

Fellini A nők városa forgatásakor minden inkább volt már, mint naiv vidéki fiú. Mégis úgy megbántódott, mint valami „bikaborjú”. A feminista támadások nem kímélték, de hát őt már a Vatikán is megbélyegezte tíz évvel azelőtt, a kommunista ideológusok „leleplezték”,  mestere-barátja, Rossellini sem barát már, Zavattini pedig a neorealizmus sírásójának nevezte.
Úgy sejtem, ez az egész rossz érzés annak tulajdonítható, hogy mindez csak későn tudatosult bennem, csak későn eszméltem rá, hogy olyan filmet csináltam a nőkről (jóllehet a film valójában nem a nőkről szól, hanem a férfiakról), mint amilyent egy szemtelen és megrémült, szorongó és dicsekvő kamasz csinált volna. És ez valahogy nem méltányos. És most, hogy a munkát befejeztem, furdal a lelkiismeret. Ebben a filmben nincs semmi hála, nincs semmi köszönet mindazért, amivel a Nő önzetlen nagylelkűséggel megajándékoz minket az életben” – írja Simenonnak a forgatás utáni karácsonykor, és hasonlóan fogalmaz Costanzo Costantini interjúkötetében is.

A filmben Fellini hasonmása, Mastroianni tévetegen eltéved az emberélet útjának felén, és mérges, veszélyes erdőbe jut. De a nők vad tanyája előtt egy bizonyos Santo Cazzone (Szent Kalfasziusz) kastélyába jut: a szörnyű  macho tízezredik nőjét ünnepli (Fellini Simenontól hallotta dicsekedve a számot, és kiskamaszosan elhitte). Pénisszimusznak is lehetne fordítani ezt a Cazzone nevet.  Normális férfivágy a tízezer nő? Vagy csak a kamaszoknál normális, felnőtt embernél deviancia, gyógyítandó kórkép? Én úgy érzem, a kilencezredikre a szám öröme megszűnik.
A férfiak ősfélelmének filmje A nők városa.
A rendező az első pillanattól kezdve gyűlölte ezt a filmjét. Ellenségként kezelte saját filmjét. A feminista támadásoktól teljesen függetlenül ő maga is úgy érzi, nem tudja filmben kifejezni nők iránti háláját és szeretetét, nem tudja a nők iránt érzett izzó ambivalens vágy-gyűlölet-félelem hármasságát a fantázia, a játék, az álom szeretet teljes ötvözetébe foglalni.

Eleven, igaz maradt azonban a férfi karikatúrája. Nemcsak Szent Nagy Kalfasziuszé, a tízezres vadásztrófea-múzeumával, hanem a rokonszenvesen téveteg Snaporazé is. Ami A nők városában maradandóan szép, az Snaporaz fejében és szívében lappang: a félelemmel vegyes szeretet, a kiszolgáltatottság és hatalmi vágy keveréke. „A láthatatlan városok...” (hogy Italo Calvino címét idézzem).

Bábszerű szexgép - Fellininél a Casanovában ilyenné lett az írásaiban Szerb Antalnak is oly rokonszenves Casanova-figura. Fellini utálta, idegennek érezte, haloványan félt talán, hogy önmagában is felismer valamit e félreértett, gyűlöletes szexgépből.
Nem tudom, ki és mi a nő. Nem ismerem a nőt, minden nőben magamat látom, vagyis a magam vágyait vetítem bele. Ez elég őszinte. Hogyan hatott ez az őszinteség? Visítva támadtak rá. Visításuk azért kellemetlen és alig elviselhető, mert nem ösztönös, mert prekoncepciókra épül.

A szexualitás tragikuma bohóc-szemmel? Fellini mozijában néha minden férfinéző szeretné gyalázni a nőket, hogy utána zokogva bocsánatot kérhessen tőlük.

Szent Kalfásziusz sem azért undorító, mert minden nőt megszerez és eldob, hanem azért, mert nem kér bocsánatot tőlük, mielőtt pokolra szállna. Meg azért, mert csak hiúsága élvezi a nőket, nem ő maga. Ő maga nincs is.

A legnagyobb olasz napilap, a Repubblica 1999. június 26-i számának levélrovatában a következő levél jelent meg: „Francescának hívnak, és 33 éves vagyok. Nagyon telt vagyok (anyám kövérnek mond, s meglepődik, hogy a férfiak megfordulnak utánam, pedig mindig ez történik). Hatalmas mellem van és éjfekete hajam. Vonzó vagyok. Sokat szeretkezem, kibuggyanó húsommal önmagamat adom. Még sohasem utasított vissza egy férfi sem.” És megadja teljes nevét meg az e-mail címét. Francesca Mazzucato, Bologna. Bologna semmiképpen sem Fellini-város, de a kibuggyanó húsára büszke Francesca mintha egy Fellini-filmből lépett volna elő. 
Annál is inkább, mert a következő napokban csalódott férfiak ezreinek levelei árasztották el a rovatot: a levél adatai hamisak, az e-mail cím nem felelt, ez a dús idomúan adakozó Francesca nem létezik. Csak ijedt, kisfiús éberálmukban.

A Nők Városa egy birtoklandó, soha be nem lakható, de életünket meghatározó megalopolisz. Fellini nélkül komorabb,  unalmasabb lenne a világ. Túl férfias.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése