A 21. század prototípusa - Chris Marker

Írta: Inkabringa

December elején hirdette ki a Tate Gallery az idei Turner Prize győztesét. Évtizedek során kialakult hagyomány, hogy minden évben botrány van a díj körül. Vagy felháborítják és sokkolják a közvéleményt a művek, vagy csak szimplán gúnyolódás tárgyai. A díj körüli kritikusi kardcsörtékbe szórakoztató és tanulságos beleolvasni. Aztán az idő és a mindenben ítélő utókor majd eldönti aktuális paradigmája szerint, hogy a kritikusok voltak korlátoltak és rosszindulatúak vagy az alkotók tehetségtelenek és hibbantak.

Az idei díjazott Duncan Campbell It for Others című művével. Ennél többet nem is mondok róla, ugyanis egyáltalán nem ismerem.

A díj kapcsán viszont örömmel olvastam, hogy ismét felbukkant egy rendkívül izgalmas és korszakokon átívelő alkotó neve.

Ő Chris Marker. 

Chris Marker (1921-2012)

Figyelemreméltó férfiú. Duncan Campbell művéhez inspirációt adott Alain Resnais-vel közösen forgatott filmje, a Les staues meurent aussi (1953). 

Chris Marker hosszú és gazdag alkotói életútjáról szót ejtünk majd máskor is. Az idei Turner-díj kapcsán sorra jutottak eszembe a példák, milyen fontos az ő jelenléte a kortárs művészetben és milyen jelentős hatása van az utókorra.

Életútja és művei átvezetnek a 21. századba. A dokumentumfilm és a sci-fi műfaja előtt is új távlatokat nyitott és az ún. esszéfilm máig legtöbbre tartott alkotója. Az emlékezet, a múlt és jövő közötti átjárás, az idő és a történelem hullámzása végigkíséri alkotói pályáját.

A digitális korszak küszöbén – nyolcvan évesen – progresszív módon nyúlt az új médiumokhoz. Ahogy barátai mondták róla: „Chris Marker a 21. századi ember prototípusa.” Kísérletezett képpel, filmmel, textúrával, emlékekkel és a jövővel - az avantgarde művészetre és a tömegkultúrára egyaránt hatással volt. 

Amit Chris Marker tudott, az a poétikum és a politikum különös egybejátszása, az individuum és a közösség kapcsolatának sokarcúsága. Nem eszmék lánglelkű bajnoka, inkább a társadalmi formákban megjelenő utópiák analitikusa. 

A 20. század második fele még vastagon telítve volt a 19. században gyökerező ideák egymásnak feszülésével. Marker is csak saját korának utópia-palettájáról válogathatott (nem túl szép választék), de nem szégyellt kiábrándulni világmegváltó eszmékből, és mérleget vonni az ideák és a valóság között. Nem a hívő, inkább az értelmező ember szemléletét képviselte. Filmjeiben kerülte az ellentmondást nem tűrő hevült kinyilatkoztatást, higgadtan elemző-polemizáló a hangvétele – olykor kiváló humorral. Bárcsak rátalálna a 21. század erre az ösvényre.

Chris Marker hatása - ha nincs is lépten-nyomon emlegetve - mindmáig jelentős és széles körű. Talán, mert kísérletező volt és nem dogmatikus; felfedező, de nem hódító – parcellázás helyett horizontot növelt.

A kortársai közül kölcsönhatásban volt sokakkal: Alain Resnais, Jean-Luc Godard, Agnès Varda, Robbe-Grillet, Margarite Duras. Az 1968-as diáklázadások felfokozott hangulatában Henri Michaux mondta róla nevezetes mondatát: „Romboljátok le a Sorbonne-t és állítsátok a helyére Chris Markert.” Az avantgarde film emblematikus alakja, Jonas Mekas szerint Chris Marker a „pure spirit”.

Alain Resnais és Chris Marker

Az ifjú kortárs művészek közül is sokakra hatott Chris Marker munkássága. Az Otolith Group szellemi ösztönzőjének tekinti A Long Time Between Suns (2009) című művükhöz  Chris Marker The Owl’s Legacy című tizenhárom részes televíziós sorozatát.

Még a tömegkultúra populáris alkotásai kapcsán is találkozhatunk a nevével. A Le Jetée (1962) a sci-fi műfajának új útjait nyitotta meg. Óriási hatással volt sokakra, a legismertebb talán Terry Gilliam 12 majom című filmje, ahogy bevallottan James Cameronnak is ihlető forrása volt a Terminátorban és az Avatarban. David Bowie Jump they stay klipjében is megidézik Orson Welles és Godard mellett. Ahogy a Panda Bear Last night at the jetty szerzeményének is ez a film adta az alaptémáját.

A 21. század küszöbén jelent meg a CD ROM Immemory (1998), ahol Chris Marker a digitális technológia révén újragondolta/kísérletezte az emlékezet egyéni és történelmi kapcsolódásait, a valóság és fikció egymásba játszásait. Komoly próbatétele ez a mai nemzedékeknek is, sajnos továbbra is 19. századi trambulinokról próbáljuk megugrani. Brian Eno is sokat foglalkozott az Immemory-val, Chris Marker hatását ő sem tagadja.

A popkultúra is mindmáig ihletet és ötletet merít belőle, például a Kasabian West ryder silver bullett című dalának elején a Sans Soleil (1983) című filmjéből idéznek egy szövegrészletet.

Chris Marker jótékonyan piszkálja folyamatos értelmezésre legifjabb utókorát is. Sokat látott, bölcs, invenciózus és inspiráló nagypapája lehetne a 21. századnak.