Karácsonyi ének

Írta: Inkabringa


Közeledik a karácsony. Ez modern korunkban azt is jelenti, hogy mostanra már mindenki túlhajszolt, fáradt, folyamatos időzavarban van. Szembeötlő, hogy karácsony ünneplésekor általában több száz éves műremekeket emlegetünk. A kortárs művészek inkább ironikusan és kritikusan viszonyulnak a modernkori karácsonyhoz, fennköltség helyett a korszakos tömeghisztériává és kirakatünneppé válását ábrázolják.

Gareth Pugh: Christmas Tree

A karácsony mégis szép ünnep. Azoknak is, akik Jézus születését, és azoknak is, akik a meghitt családi eseményt ünneplik ilyenkor. "Szép az, amit szépen csinálnak" - ahogy Platóntól tudjuk.

Hagyományokkal telített ünnepünk a karácsony, de úgy az egészséges, ha a hagyomány idomul az élethez és nem az élet a hagyományhoz. A karácsonynak két fontos adománya is van a harmadik évezred számára. 

Először is, a modernkor folyamatos tüsténkedésre, sürgés-forgásra kényszerít mindenkit, és a ráérős diskurálás, egymás mellett időzés a semmittevés vétkét lebegteti felettünk. A karácsonyi időszakban erre legalább intézményes felhatalmazásunk van. Kizárhatjuk az acsargó külvilágot és ez már felér egy meditációval. 

Másrészt sajnos a modern ember rangsorában a pénz, befolyás, pozíció után következhet csak a mások felé fordulás, az érdek nélkül segítés gondolata. Karácsony tájékán előtérbe kerülhet ez is. Lehet persze, hogy ez sokaknál csak máz, de soha rosszabbat. Mindig akadnak, akik suttyomban az év többi részében is folytatják. A rászorulók pedig egyre többen vannak: azok, akiknek nincs mit tenni az ünnepi asztalra a szeretteiknek, és azok, akiknek már szeretteik sincsenek, pedig még tudnának szeretni.

A karácsony mindent átható szeretete álságos illúzió, hiszen a világban levő akarnokság, gyűlölködés, agresszió nem nézi a naptárat. Minden földrajzi területnek vannak korszakai, amikor kifejezetten nehéz emberségesnek maradni. Eszembe jutott két alkotó, a 20. század szülöttei, akik példát adnak arra, hogy vészterhes időkben miként lehet csak azért is egyenes gerincűnek és világra érzékenynek maradni. Mindketten adtak egy karácsonyhoz illő alkotást is nekünk.

Az egyikük Szőts István filmrendező. Életútja állatorvosi lova legutóbbi évszázadunknak. Don Quijote volt, de nem hagymázas ábrándjai, hanem épp ellenkezőleg, független tisztánlátása, vakhit és haszonlesés nélkülisége miatt.

Filmjei régimódinak hatnak ma már, de mégis érződik bennük valami erkölcsi igényesség, hitelesség, meg nem alkuvás. A Melyiket a kilenc közül? forgatókönyvét Jókai Mór novellája alapján írta. A forgatás első napja történelmi dátum: 1956. október 23. Végül 1957 januárjában fejezte be a filmet. A Velencei Filmfesztiválról, ahol díjat kapott, Szőts már nem tért haza. Elege lett a lélektorzító diktatúra-rotációból.

A Melyiket a kilenc közül? cselekménye karácsonykor játszódik. Lényege egy mondatban összefoglalható: „Nagyságos jó uram! (…) hadd énekeljek én, mikor nekem tetszik…” (A teljes film ITT megnézhető.)

A másik alkotó Benjamin Britten. A széles látókörű világra nyitottság talán megoldás lehetne sok mindenre. Britten élete egyik legszebb példája ennek. Nagyvonalú, korlátokat és korlátoltságokat átlépő nyitottság jellemezte.

A második világháború kellős közepén egy hajón Amerikából Angliába tartott. Hosszú tengeri út volt, időtöltésként komponálásba merült. Ekkor írta a Hymn to St. Cecilia című művét és egy Benny Goodman által ihletett kompozícióba is belekezdett. Az egyik kikötőben a háborús hisztériától átitatott vámtisztek elkobozták kottáit, mert titkosírásnak hitték. A St. Ceciliát még rekonstruálni tudta Britten, de a másik mű végképp elveszett.

Azonban az egyik kikötővárosban kószálva rátalált egy kis könyvecskére, ez volt az A Ceremony of Carols. A hajóút további részében ezt zenésítette meg. A háborús hisztéria közepette a 20. század egyik legszebb karácsonyi zeneművét adta nekünk. Hallgatva igazat adunk E. T. A Hoffmann-nak: „A zene egyes egyedüli tárgya a végtelenség.” Szikrázó tisztaságú angyali zene.

Nyugalmas és meghitt, békés, boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek!