Biciklivárosok

Írta: Inkabringa

A hagyomány fontos dolog. Az is igaz, hogy ápolni kell. Feltéve, hogy ez nem jelent ketrecbe zárt dermedt szigort.

A népi-urbánus elkülönülés az elmúlt tíz-húsz évben felnőtté váltakat már nem nagyon érdekli, pedig korábban ez még identitást meghatározó vitakérdés volt.

Mindenképp érdemes megismerni a Kárpát-medence népeinek kusza, összefonódott, egymásra épülő, egymásra ható folklórját és hétköznapi kultúráját.

A rurális és a városi kultúrát egyaránt.

Biztos vagyok benne, hogy ha ezt az egymásra hatást többen-jobban ismernék, ezzel egyenes arányban csökkenne az egymás ellen uszíthatóság esélye.  

A tudásnak úgy általában van egy ilyen „mellékhatása”.

Másrészt a kultúra nem állandó, folyton változik, alakul, nem árt nyomon követni az útját, ha nem akarunk a kanyarban lemaradni.

A Néprajzi Múzeum izgalmas és tartalmas kiállításokon tárja a közönség elé a népi kultúra változatos rétegeit a Kárpát-medencéből a világra is kitekintve.

A hagyományt nem poros vitrinbe zárt, ajnározva elfelejtett lomnak tekinti, hanem a mindennapokba fonott múltbeli hagyományok továbbélését, megújulását, eltűnését mutatja be.

Intenzíven és korszerűen van jelen a hagyományról folytatott diskurzusban.

Úgy is mondhatnám, hogy a Néprajzi Múzeum trendi, sőt csúcs és cool hely lett az elmúlt években.

Jó példa erre a nemrég nyílt Bicikliváros című kiállításuk is.

A kerékpár az elmúlt nagyjából másfél száz évnek a kísérője. Akkor jelent meg, amikor még a lovak uralták az utakat, de változatlanul ott vannak a kétkerekűek agyonmotorizált világunkban is.

Mesés találmány, szó se róla. Egyszerűségében van a nagyszerűsége. Egy váz, két kerék, pedál, ez a lényege mindmáig. Emberhez mérhető eszköz. Akinek van sajátja, az tudja, hogy a szívünkhöz tud nőni. Minél több helyet tekerünk be vele, annál több a közös élmény.

A bringa mindig a személyesség varázsát adja. Közvetlen kapcsolatban van a masina, az emberi test és a környezet.

A kiállítás két város – Budapest és Szabadka – kerékpáros múltjának és jelenének párhuzamba állításával a kétkerekűség egész univerzumát tárja fel.

Szellemes, szórakoztató, meglepő, elképesztően széles horizonton mozgó és rendkívül tanulságos tárlat.

 

Akinek a bringa az életének része, biztosan szív dobogva járja végig, akinek nem az, annak meg kedvet csinálhat hozzá. Mert a bringában kedély és virtus van.

Szabadka és Budapest különböző utakon vált biciklivárossá. Napjainkban mindkét helyen kedvvel kerekeznek az emberek.

Szabadkán egy lelkes városlakó teremtett valóságos kultuszt a kerékpározásnak. Vermes Lajos megbecsült polgára volt a 19. század végi Szabadkának. Neki volt először kétkerekűje, aminek csodájára jártak a helyiek.

Vermes Lajos

Szabadkán tehát úri divatként indult el a kerékpár karrierje. Látható a kiállításon fotó egy jómódú polgári családról, akik hatüléses, saját gyártású biciklijük mellett állva öltönyben, kifogástalan eleganciával mosolyognak a kamerába. Mindegyik üléshez tartozik egy makulátlan szerszámtartó is.

De látható az a fából készült kerékpár is, amit egy szabadkai parasztember készített, jelezve, hogy nem csak az urak kiváltsága a kétkerekű.

Szabadka azóta is egy bringaparadicsom. Fejlett úthálózatuk van, sokan bicikliznek, része a városképnek a suhanó bringák látványa.

Régi, kedves, sokat próbált barátaimnak újabb terv csiholására érdemes ötletként fogom felvetni, hogy menjünk bringázni Szabadkára. Bónuszként ott van a színház és Palics, ahol Tolnai Ottó lakik, no meg Kosztolányi és Csáth Géza szelleme. (Csáth Géza A bajnok című novelláját Vermes Lajosról mintázta.)

Budapesten egészen másként alakult a bringázás története. A lovak uralta pesti és budai utakon hamar megjelentek a kerékpárok, de aztán mi más, mint az adó, elvette az emberek kedvét a tekeréstől. A 19. század végén nagy felháborodást váltott ki, hogy ugyanannyi hídpénzt kellett fizetni a kerékpárért, mint a lóért.

A bicikli a 20. század első felében a kültelki nyomorgó melósok kényszerű közlekedési eszköze volt. A mindennapokba beszivárgott, a postás, a fagylaltos, a különféle mesteremberek szívesen használták ezt a járművet.

Budapest „Vermes Lajosa” azonban az 1990-es években elindult Critical Mass volt. Egy mozgalom, ami évről évre egyre több embert hódított meg. A világsajtó is rendre hírt adott a nagy budapesti bringa égbeemelésekről.

A bringázás Budapesten mára divat lett, a hétköznapok része. Egész életmódok, életpályák épülnek rá. Ahogy régen voltak Szabadkán generációkon átívelő kerékpár-szerelő műhelyek, úgy ezek megjelentek most Budapesten is.

Nem csak gyártják, szerelik, hanem fel is dolgozzák a kerékpárt. A recycle ma már a fiatalok kedvenc trendjei között van. A kerékpár alkatrészeiből ékszert, táskát, dísztárgyat készítenek. Ugyanígy fontos iparág a kerékpáros kiegészítők divatarzenálja.

De a kerékpár más módon is részévé vált az emberek életének. Láthatunk a kiállításon olyan tárgyakat, amelyek babkaróként, ekeként, egyéb szerszámként hasznosítják a biciklit.

Afrikában is van erre példa. Tömegével kaptak használt bicikliket a világ boldogabbik feléből, amit a helyiek kreativitása a saját igényeik szerint alakított. Lett belőle szántóeszköz meg eszterga.

Fontos szerepe volt a kerékpárnak a női emancipációban is.

Erre a legjobb példa egy mezőkövesdi asszony fotója, aki matyó viseletben egy biciklin ülve fotóztatta le magát. Ez maga volt a nyílt lázadás. A 19-20. század fordulóján nem átallott biciklizni, saját üzletet vezetni, a világról önállóan gondolkodni. Ahogy mondani szokás, megszólták érte.

Ehhez talán nagyobb bátorság kellett, mint a kocsmai verekedéshez.

A bicikli manapság is fontos eszköze világszerte a női emancipációnak. A Franciaországban és Angliában letelepedő arab nők beilleszkedésében vagy az indiai nők analfabetizmusának felszámolásában is nagy szerepe van. 

Gyönyörűség volt látni azokat az őskerékpárokat, melyek fából készültek és még nem volt pedáljuk. Gyermekként nem adatott meg nekem az élmény, hogy ilyen pedál nélküli kétkerekű masinán száguldozzak, ahogy a mai csöppségek. Akkoriban, a messze múltban, a háromkerekű volt divatban. Mennyire más élmény lehet így belenőni a világba.

Mellesleg a kiállításon egy igazi velocipedre is felülhetnek a vállalkozó szelleműek. Nagy élmény.

A kiállítás utolsó termében a kerékpár szimbolikus rejtelmeivel és ennek művészetre gyakorolt hatásával ismerkedhetünk.

A biciklinek számos szimbolikus jelentése van. Például a kerék már önmagában is a teljességet, az örök körforgást jelképezi, a küllők ugyanakkor az emberiséget végigkísérő napkultuszra is utalnak.

Aztán ott van a tény, hogy a bringát saját erőnkből hozzuk mozgásba és tartjuk egyensúlyban, így a személyes autonómia szimbóluma is lehet.

Akinek pedig ez mind nem elég, az gondoljon a kerékpár erotikus jelképiségére. A páros kerék, mely összhangban gurul, már önmagában ezt jelzi.

Meg aztán bringázás közben megtapasztalhatjuk a levegő pajkosan kacér izzását.

A kiállításon a legnagyobb személyes élményem egy régi fekete, rugós bőrüléses bringa látványa volt. Régóta látok ehhez hasonlót az utcákon. Nagyon szép járgány, csillogó fekete lakk, enyhe arany mintázat, rugós bőrülés, elegáns egyszerűség. Minden bizonnyal egy kerékpárszerelő-műhely saját kreációja lehet, reméljük ők is dinasztiát alapítanak majd a bringagyártásban.

Itt most láthattam a prototípusát kiállítva.

A pedálnál ezt a szót találjuk: Csoda. Egykor márkanév volt.

A bringa tényleg egy csoda. De egy biztos és nem győzöm mondani: a kerékpár az emberiség legbarátságosabb találmánya.