A tékozló fiú visszatérése

Írta: YGergely

1969 januárjában a cseh új hullám egyik legérdekesebb filmjét, A tékozló fiú visszatérését mutatták be nálunk, néhány éves késéssel.

Kényes időszakban: Prágát már megszállták, de a „normalizálás” csak tavasszal indult.

A film még 1966-ban készült. Elkészülte és a budapesti bemutató között történt egy s más. A harc „veszedelmessé vált”, hogy egy korabeli kritikus Virág elvtárs szentenciáihoz méltó kifejezését idézzem.

A film megdorgált rendezője már ’68 augusztusa előtt sem volt kedvence a kultúrpolitikának, s pár év múlva már sikeresen el is távolították szakmájából: egész pályáját kettétörték. 

Ezt a rendezőt Evald Schormnak hívták.

Evald Schorm

Különös, magányos búsképű lovagja, született Don Quijotéja volt ő Kelet-Európának. Ő az, aki megszökik az Ünnepségekről és vendégekről című furcsa Němec-film erőszakolt és terrorral összetartott „lakomájáról”.

Az a rosszkedvű, félrevonuló, gyanakvó és hallgatag fiatal férfi: ül a terített asztalnál, melyhez erőszakos és önjelölt bálrendezők és szónokok csellel és erőszakkal invitáltak mindenkit… már gazsulálnak, már koccintanak, már a vendéglátók kénye-kedvét keresik, és egyszer csak felfedezik, hogy ő már nincs ott. Senki sem távozhat el ebből a kényszerű vendégségből: nagy farkaskutyákkal a nyomába indulnak. Aztán puskalövés hallik: utolérték.

Elbántak a hallgatag és búsképű Evald Schormmal is 1969 után. 

Eltiltása hosszú évtizedeiben (amikor előbb semmit, majd egy vidéki operaszínpadon rendezhetett csak) épp egy magyar film, Gazdag Gyula Bástyasétány ’74-ének egyik főszerepét játszhatta el. Nálunk ugyan „puha” diktatúra volt, nem úgy, mint Prágában, de azért a Bástyasétány is hét-nyolc évre dobozba került.

Gazdag Gyula így írt Evald Schorm halálakor a Filmvilágban: „Mondhat az orvosi jelentés bármit, nevezhetik akárminek a kórt, ami végzett vele, tudom, másba halt meg. Valójában nem vírusok vagy baktériumok végeztek vele, hanem a Rendszer, amelybe nem fért bele. A barátom volt, és nagyon fáj érte a szívem.”

Én a Bástyasétyány ’74 forgatásán ismertem meg; a nyolcvanas évek elején még egyszer találkoztam vele: akkor a prágai Laterna Magicában dolgozhatott már. Ez a színház más eltiltottaknak is menedéket nyújtott. 

Schorm megtört ember benyomását keltette: búsképű lovag maradt, meg nem alkuvó, félreálló, eszméinek vereségébe beletörődő.

Annak a nagy prágai filmrendező-generációnak volt tehetsége, mely a hatvanas évek elejétől-közepétől, kicsit a magyar filmmel egy időben, kicsit megelőzve, kicsit másként, más utakon teremtett esztétikai és erkölcsi értelemben is új értékeket.

 „Betiltott filmek”. Olyanok, mint a Pacsirták cérnaszálon, Menzel hasonlíthatatlan alkotása, mely még a munkatáborokra is mély és nyugodt, hrabali iróniával tud tekinteni, még ott is felfedezi a szelíd lírát. (A teljes film ITT megnézhető.) 

Idetartoznak a szeretetre méltó Evald Schorm filmjei is.

 „A töprengő” – olvastam róla valahol. Találó szó. Filmjei látszólag elkerülik a harsány politikumot. Még a Mindennapi bátorságban sem a direkt politikum fontos, inkább a posványos, mocskos társadalmi háttér rajza.

Hőse rosszul érzi magát a bőrében, kibírhatatlanok a mindennapjai. Gyári munkás, s valamiképpen felelősnek érzi magát azok helyett, akik mindent elrontottak. Töpreng. Tisztán látja, hogy minden rossz, hogy becsapták, hogy elárulták. Aztán, a film végén megszökik szerelme elől is, és a gyárudvaron, olajos rozsdás hordók közt bujkál.

Ez a „tékozló fiú” tér vissza következő filmjében (A tékozló fiú visszatérése). Ikeralkotások. A hős most mérnök, s mivel nem tud beilleszkedni sem kispolgári családjának bornírt mindennapjaiba, sem buta és ostobán céltalan munkahelyi feladataiba, egy elmegyógyintézetben lel otthonra.

Megszökne ugyan, de gyilkosnak nézik, és vasvillával kergetik végig a környező mezőn. A bolondokháza alig különbözik a kinti világtól: nincsen remény. 

A film olyan halkan fejeződik be, mint Schorm többi alkotása, mint a rendező élete: egy lassan fényét vesztő, kivilágított ablak képével.

…S ha talán mégis van remény, csak az, hogy a filmszalag nem ég el.