Történelem tükörbe nézve

Írta: Inkabringa

Élt egy kislány egy magyarországi városkában a második világháború idején. Nyugodt, kiegyensúlyozott, jómódú, szeretetteljes családban. Volt három kisebb testvére.

Kilencéves volt, amikor ráismert a háborúra. Életében akkor félt először. Egy napon iskolába indult és az utca végén talpig fegyverbe öltözött katonák álltak. Bár nem bántották, ügyet sem vetettek rá, de ő sikítva-sírva hazaszaladt.

Aztán az utcájukban, és mindenhol máshol, összeszedték a zsidókat és egy gettónak nevezett területre zárták őket.

Bezárták azokat a felnőtteket, akik a boltjukban mindig adtak medvecukrot neki, ha valami apróságért elküldték őt a szülei. Bezárták azokat a gyerekeket, akikkel együtt játszott egyik kertből a másikba futva.

A kislányt nem érdekelte, hogy ki a keresztény, ki a zsidó. Nem volt ez téma a családjában sem.

A zsidó származású játszópajtások és szüleik eltűntek a gettóban. Gyerekként semmibe nem avatták be őt a szülei. De tudta, hogy baj van. A meghatározatlan félelem beköltözött a mindennapjaikba.

Sietős sugdosását hallotta csak nagyanyjának és anyjának, hogyan csempésszenek be valami ennivalót a gettóba, mert a gyerekek éhesek.

Óvták, távol tartották őt és három testvérét az „okos” felnőttek elmeháborodott őrjöngésétől.

Édesapjuk szelíd, nyugodt, halk szavú, de határozott ember volt. Négy gyerek csivitelése, csínyei sem tudta sosem haragra gerjeszteni. Nem üvöltéssel nevelte a gyermekeit.

Egyetlen egyszer mégis dühödten, de még inkább kétségbeesetten ordított velük. Olyan rémisztően hatott ez rájuk és annyira váratlanul érte őket, hogy megszeppenve-sírdogálva azonnal szót fogadtak. De tudták, hogy ez az apjukból szokatlanul kitörő kiáltás nem az ő csínyüknek szólt. Hiszen nem is tettek semmi rosszat. Mélyebb, mögöttes oka volt ennek a haragos tiltásnak.

Az édesapjuk indulatos kitörésének egyetlen oka volt, hogy az utcában nagy mozgolódást észleltek és az udvar mélyéből lelkes gyermeki kíváncsiságtól hajtva, csicseregve-nevetve szaladtak a kerítés felé, hogy lássák, mi történik.

Az édesapjuk kétségbeesett haragos tiltása azonban útjukat állta. Még addig sem juthattak, hogy legalább az utcára kilássanak a kerítés lécei között.

Később elmesélte neki az édesapja, miért volt ez a szokatlanul emelt hangú tiltása.

Akkor vitték el a városból a zsidókat. A megrendült és felháborodott szülei nem akarták, hogy a gyerekek lássák ezt, ahogy azt sem, hogy az elhurcolt zsidók lakatlan házaiba hogyan rontanak be és fosztják ki azok a városlakók, akik szitkokat zúdítottak a halkan vonuló zsidó emberekre. Feledve, hogy nemrég még a legszívélyesebben beszélgettek velük.

A kislány édesapja helyettük is szégyellte magát a gyermekei előtt. 

Üzlet a korzón (1965) rendezte: Jan Kadar, Elmar Klos

Amikor ezt hallotta az időközben felnőtt kislány, már neki is voltak a 20. századi történelemről nem titkolható gyalázatos tapasztalatai.  

Először a németek, majd az oroszok fosztották ki őket. Már csak a puszta életükre vigyáztak. Majd jött a Rákosi-éra, a kuláklista, a nyomor, éhezés, megalázás.

Ki tudja miért, de ez a kislány felnőtté, anyává, nagyanyává vált úgy, hogy nem gyűlölködött sohasem. Talán, mert nem erre tanították a szülei.

A történelemről bármit lehet írni, hazudni, sulykolni. Mindig van, aki elhiszi. Hamisítható, mint minden.

Egy módja mégis van annak, hogy ne verjenek át minket olyan lekezelő csuklómozdulattal egyik korról a másikra.

Akarjunk szembenézni a történelmünkkel. Például a szégyenteljes, vériszamos, kegyetlenkedésekkel teli 20. századdal is.

Miért kellene ragaszkodni Hófehérke mostohájának tükréhez? Miért jobb az álnok, önbecsapó, önfelmentő, magakellető hazug tükörkép?

Szembenézni sokkal jobb. Belátni felemelőbb, mint önringatásba feledkezni. Nehezebb, vívódóbb, küzdelmesebb is, ez tagadhatatlan. De hosszútávon ad valami megnyugvást. Feloldódnak az elfojtások.

Ha ez nem történik meg, csak a hőbörgő oktalanságunkat dédelgetjük tovább.

Utat engedve újabb és újabb mámorosan erőszakos időknek, ahol a józan ész csak gyomorrúgást kaphat.

Különben is, van abban valami unalmas, hogy ebben az országban mindenki tökéletes, derék, patyolatlelkű (kivéve az épp aktuálisan kijelölt bűnbakokat).

Nem csak unalmas, ijesztő is.

Bár az vitathatatlan, hogy nagyon kényelmes.



Hasonló témájú korábbi bejegyzés: Előítéletes történetek