1980 márciusában a Lille-i Nemzetközi
Rövidfilmfesztiválon az ismeretlen orosz rendező rajzfilmjét semmiféle különleges
várakozás nem fogadta.
 |
| Jurij Norstein |
A vetítés alatt azonban különös dolgok történtek.
Egyre nagyobb, feszült csend honolt, majd a közönség önkívületben ünnepelte a
huszonöt perces filmet. A dübörgő taps egy nagy művészeti hagyománynak szólt,
amit Oroszországban évtizedek óta hatalmas erővel nyomtak a mélybe, s próbáltak
megsemmisíteni.
A Mesék meséjének bemutatása valószínűleg
nemcsak az animációs film történetében jelentős dátum, hanem az egyetemes
filmművészet sem feledkezhet meg róla; sohasem látott gondolati és képi mélységek-magasságokba
röpíti a nézőt.
Harmincöt éve készült.
Végtelen, önmagába záródó térbe és időbe lépünk
be. De ez a végtelenség egy pontosan megrajzolt kor és táj birodalma. Mint
másutt, itt is boldogságra születnek az emberek, de életükbe mindig belesüvít
valami, az életüket sohasem élhetik meg.
Itt havas kertekben vércseppenként óriási almák
hullnak egyre nagyobb csendben a földre, itt egyre lassul a mozgás, egyre
fogynak az élők. Vonatfütty, katonazene, hangszórók, plakátok, pislákoló
fények, kihunyó parázs. Lassan mindenki ködbe vész: itt recseg a sötét, harap a
félelem, és csak egy szürke, ijedt farkaskölyök bolyong az üres faházban.
Elhagyott csecsemőt dajkál emberi dallal, mert ha
már a ház lakóit megsemmisítette a hatalom és a történelem, akkor az emberiség
talán egy csecsemőt ringató farkaskölyökben bízhat igazán.
Akkor és ott, Lille-ben, mindenki a rendezőt
kereste. Helyette fürge, bőrkabátos figura pattant a színpadra, s emelte
magasba a nagydíjat.
A jóérzésű fesztiváligazgató sokatmondóan
elfordult, amikor megkérdeztük tőle, ki ez a bőrkabátos, és hol a rendező.
Norstein azóta sem sokszor jutott el
fesztiválokra.
A Mesék
meséjét azonban 1984-ben Los Angelesben egy nemzetközi zsűri minden idők
legjobb animációs filmjévé választotta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése