Ma Vízkereszt napja van, ami a
hagyományok szerint a karácsonyi ünnepkör zárónapja és egyben a farsangi
időszak kezdete.
A keleti (ortodox)
keresztényeknél ez a karácsony napja.
A keresztény kultúrkör fontos
ünnepe ez. Epifániának is nevezik, az Epiphania Domini (Urunk megjelenése)
kifejezésből adódóan.
Az epifánia az ókori rómaiaktól
átvett kifejezés, a hódító uralkodó fényes bevonulásának ünnepségét nevezték így.
A keresztények számára a 4.
századtól Jézusnak az emberek előtti megnyilvánulása, isteni eredetének
megjelenítése.
Az idők folyamán Jézus életének három
eseményét kötötték ehhez a naphoz:
- A háromkirályok látogatását a kis
Jézusnál. Róluk a Biblia is megemlékezik, de neveket nem említ. Aranyat, mirhát
és tömjént vittek a jászolban fekvő kisdednek. Név szerinti említésük a 8.
századtól vált általánossá. Gáspár (Caspar), Menyhért (Melchior), Boldizsár
(Balthasar) – a napkeleti bölcsek.
![]() |
Dürer: Királyok imádása |
- Jézus megkeresztelését a Jordán
vizében;
![]() |
15. századi ikon |
- Jézus csodatételét a kánai menyegzőn
(a vizet borrá változtatta).
![]() |
Giotto: Kánai menyegző |
Engem mindig is nagyon
érdekelt ezen gondosan kiművelt egyházi tanításoknak a néphitben való
továbbélése.
A folklór izgalmas világ. Mifelénk
a téli időszakhoz kötődő hagyományok különösen gazdagok és érdekesek. Érthető,
valamivel el kellett ütni az időt a végtelen hosszú téli estéken, amíg még nem
volt se tévésorozat, se sztárshow.
Érdemes olvasni a kitűnő
folklorista, Újváry Zoltán tanulmányait, könyveit (pl.: Népi színjátékok és maszkos szokások, 1997)
Nagy szerencsémnek tartom, hogy tanítványa
lehettem.
Az biztos, hogy a folklór nem száraz
téma. Burjánzó pikantéria és szellemesen bumfordi életkedv van benne.
Január 6-át nálunk Vízkeresztnek
hívják.
A hagyományok szerint ilyenkor a
papok házról házra járva szenteltvízzel behintették a portákat, hogy óvja a lakóit
egész éven át az ártó rontásoktól. Betegség, bú, gond, baj távol maradt a
szertartás után.
Ilyenkor az ajtóra felvésték
a háromkirályok nevének kezdőbetűjét és az évszámot.
A víznek nemcsak tisztító, hanem
gyógyító és a rontást távol tartó hatása is volt. Az állatok vizébe is
öntöttek néhány cseppet a szentelt vízből, és az év folyamán gyermekágytól a
ravatalig minden fontosabb eseménynek kísérője volt.
A házszentelést a pap és a kántor
adományok gyűjtésével is összekötötte. A családok terményt, diót,
kolbászt, szalonnát, néhol pénzt is adományoztak, melynek egyharmad része a
kántort, kétharmada pedig a papot illette.
Hiába, nem volt még állandó
bértábla és bónusz juttatások. A jó pap holtig koldult.
A házszentelés neve koleda volt. Szerte a Kárpát-medencében
ismert szokás.
Néhány éve Magyarországon is fellépett Csehország legismertebb világzenei formációja, a morva népzenei hagyományokból építkező Tomáš Kočko Orchestra.
Néhány éve Magyarországon is fellépett Csehország legismertebb világzenei formációja, a morva népzenei hagyományokból építkező Tomáš Kočko Orchestra.
Ehhez a naphoz tartozott a háromkirályjárás szokása is. Ilyenkor
gyerekek jártak házról házra énekelve. Ez is része a népi színjátékoknak.
A legismertebb és állandó szövegmotívuma a csillagének (a dalszövegre kattintva meghallgatható):
A napkeleti bölcseket jelképező
csúcsos süveg és (gyakran rugó által kiugratható) csillag volt jellegzetes
viselete.
Mint általában a jeles napokhoz, a Vízkereszthez is számos időjóslás tartozik.
Például, ha ilyenkor süt a nap, hosszú tél várható. Akkor is, ha enyhe az idő. Más helyeken meg ez épp a rövid telet jelenti.
Bárhogy is, de már ezen a nagyon téli napon is a tél elmúlta körül keringőztek a gondolatai a népi időjósoknak is.
Ez a nap egyben a farsang első napja. A farsang legvidámabb és legszabadosabb időszaka volt az évnek.
Például, ha ilyenkor süt a nap, hosszú tél várható. Akkor is, ha enyhe az idő. Más helyeken meg ez épp a rövid telet jelenti.
Bárhogy is, de már ezen a nagyon téli napon is a tél elmúlta körül keringőztek a gondolatai a népi időjósoknak is.
Ez a nap egyben a farsang első napja. A farsang legvidámabb és legszabadosabb időszaka volt az évnek.
A Vízkeresztnek Európa déli
országaiban más, de szintén rendkívül fontos hagyománya van.
Olaszországban ez a nap a La Befana
ünnepe. Az olasz gyerekeknek ez olyan várva várt esemény, mint itt a Mikulás.
Ilyenkor kiteszik fényesre pucolt cipőiket az ajtó elé és várják az
ajándékokat.
A napkeleti bölcsekhez ennek az
ünnepnek is köze van. A legenda szerint ugyanis vízkereszt violáján
(előestéjén) betért a három napkeleti bölcs megpihenni egy boszorka
hajlékába, segítséget kérve a kisded Jézus kereséséhez, de elzavarta
őket. Majd megbánta mogorvaságát, édességgel teli zsákkal utánuk eredt és
minden szembejövő gyereknek adott valami finomságot, hátha ő a Megváltó.
Ilyenkor Rómában hatalmas-tarka
felvonulás van, amely a Szent Péter székesegyházhoz vezető Via Conziliazionén
vonul végig a három királyokkal, mindenféle díszes öltözetbe bújtatott lovagokkal,
dámákkal, zenészekkel, mutatványosokkal.
Megidézi a középkori farsangi
forgatagok hangulatát.
Spanyolországban szintén a
gyerekek megajándékozásának ünnepe ez. Ilyenkor ők is fényesre suvickolt cipőiket
kirakva várják az ajándékokat. A Mikulást itt a három királyok jelentik.
A Cabalgata de los Reyes ünnepe
szintén egy színes és parádés felvonulás, a Háromkirályok belovaglása.
Vízkereszt előestéjén a városokon
meghatározott sorrendben felsorakozva elindul a tarka menet táncosokkal,
köznéppel és az ajándékokat hozó napkeleti királyokkal.
Ez az ünnep mór és keresztény
elemeket is magába olvasztott.
Mindenképp szemkápráztató és
lenyűgöző látványosság.
A Vízkeresztről már több mint
négyszáz éve mindenkinek eszébe jut Shakespeare fergetegesen mulatságos és egyben
szívet melengetően megható története is, a Vízkereszt,
vagy amit akartok.
Háromkirályokon és néphagyományon
túl most már ez is része a vízkeresztre gondolásunknak.
"Biztosan tudom, hogy a bánat az élet ellensége."
Nyugodtan mondhatjuk tehát, a
Vízkeresztről a mai kor emberének már tényleg és igazán bármi az eszébe juthat.
Ez a szép benne, sose feledjük.
Kezdődjön a farsang!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése