Keresés ebben a blogban

2021. szeptember 22., szerda

A felfedezett szupersztár - SRK

 Írta: Inkabringa


Néhány hete láttam egy indiai thrillert. Fordulatos történet, szokatlanságot csak az jelentett, hogy dalbetét volt benne és az elején még táncoltak is. Ez Bollywood, gondoltam. Ennél többet nem tudtam az indiai álomgyárról. Elvégeztem egy többéves filmtörténeti és filmelméleti képzést, de Bollywood szóba sem jött. Igaz, Hollywood is alig. Ez a képzés az európai szerzői filmes látásmódot tanította nekünk. Én ebbe nőttem bele, és nagyon sokat kaptam és kapok ezektől a filmektől. Ámde van egy másik közegem, a kulturális antropológia, ami meg arra tanít, hogy ha békésebb és szerethetőbb világban akarunk élni, akkor lépjünk ki a saját ízlésünk-kultúránk ketrecéből.

Szóval az éneklő-táncoló thriller után érdekelni kezdett Bollywood, és rábukkantam egy híres bollywoodi filmsztárral készült beszélgetésre. Shah Rukh Khan (röviden SRK) filmjeit állítólag 3,5 milliárdan (!) nézik a világon. Nem számoltam utána, de nem vitatom, elhiszem.


Shah Ruhk Khan

Itt jön az én őszinte, töredelmes vallomásom: nemhogy soha életemben nem láttam egyetlen filmjét sem Bollywood királyának, de jóformán még a nevét sem hallottam eddig. Szégyen, hogy a fogyasztói kultúra ormain járunk, és ehhez képest nem ismerek egy ekkora szupersztárt. Nyilván rajtam kívül mindenki jól ismeri őt széles e hazában.

Az interneten kerestem SRK filmjeit, találtam is néhányat – hindi nyelven. A világ legnagyobb szupersztárjának filmjeiben - finoman szólva - nem bővelkedik kis hazánk. Beütöttem a Youtube keresőjébe a nevét és megdöbbentem. Olybá tűnt, hogy ott minden SRK-ról szól. Shah Rukh Khan, a rajongói szerint King Khan, egy igazi szupersztár. Persze ez még kevés ahhoz, hogy a mi kis magyar valóságunkba betörhessen. Azért biztosan itt is akadnak rajongói.

Néztem az előadásait, interjúit. Rengeteg van belőle. Milliónyi felvétel arról, hogy a világ minden pontján - Ausztráliától Németországig - lelkes rajongótömeg fogadja. Rábukkantam, hogy Budapesten is forgatott néhány éve. Ha elém áll és a nevét mondja sem tudtam volna, hogy kicsoda. Az ezredrangú celebecskékről szóló híreket nem győzöm kerülgetni, Bollywood királyáról meg alig valamit hallani kis hazánkban. Az csak egy szófordulat, hogy kicsi a világ. Nekünk, magyaroknak, befoghatatlanul nagy. Durcázunk, ha a világ másik végén nem tudják, hol van Magyarország, de égbe fúrt orral nem veszünk tudomást a világ legnagyobb filmsztárjáról. Shah Rukh Khant államfők, tudósok és sztárok keresik fel, a legbefolyásosabb emberek egyike a világon. De nem is ezért érdekes.

SRK filmjeit alig ismerem még. Életének elemzését másra hagyom. Ír és beszél róla ő maga is eleget. Én sem szeretem, ha olyanok szálazzák az életem, akiknek semmi köze hozzá. Azért megemlítem az áradó szívű szabadságharcos édesapját. Ő olyan érdekes figura számomra, mint Mándy Iván apja.

Amire rálátásom nyílt valamelyest az elmúlt hetekben, Shah Rukh Khan szupersztársága, ami mint jelenség, rendkívül érdekes. A sztárság mibenléte és a sztárlét évek óta foglalkoztat. Mindig a csillogó önsorsrontást láttam benne és nem értettem, mi a jó ebben. Az én vadóc lelkemnek Banksy a sztárja, de most, hogy SRK-t jobban megismertem, azt mondom, megérdemelné, hogy magyar nyelven is többet írjanak róla. Én most rászánom a betűt. Jó sok betűt. Shah Rukh Khan ugyanis nemcsak szupersztár, hanem egy rendkívül értelmes ember, akinek ráadásul remek a humora és öniróniája is van. Mielőtt színész lett és szupersztár, közgazdász és újságíró diplomát is szerzett. Állítólag sokat olvas. Azt mondják róla, hogy a szupersztársága ellenére is két lábbal áll a földön.


SRK mindig megvédi a kritikáktól Bollywoodot. Vállalja az álomgyárat, mert szerinte erre szüksége van az embereknek. Álmok nélkül senki sem képes változtatni az életén. Ez tulajdonképp igaz, bár sajnos nagyon sokan (Indiában is) álmokkal sem tudnak változtatni az életükön. Például a szegénység felszámolásához nem elég az álmodozás, de ez csak egy akadékoskodó közbevetés. Példának hozta fel egy német rajongóját, aki szerint Németország nagyon komfortos hely, minden gombnyomásra működik. Két dolog hiányzik az életükből: nem tudnak sírni és bolondozni. Ezt a gombot nyomja meg bennük Bollywood.

SRK filmjei a bollywoodi szórakoztatóipar részei: főként romantikus filmek, romkomok és akciófilmek. Erre egy magára valamit adó európai sznob legyint, de ne tegye. Senki ne fáradjon azzal, hogy a világról a saját ízlése szerint ítélkezzen, az is szép, ha eligazodik a sokféleségében. SRK karrierje az 1990-es években kezdődött, évente több filmet is forgat. Bollywoodban átlagban ezer film készül évente. King Khan a romantika királya, akibe nők tömegei szerelmesek. De a hősszerelmes szerepeken túl játszott már gengsztert, autistát, törpét, sőt kettős szerepben önmagát és rajongóját is alakította egy filmben.

SRK úgy lett a világ elsőszámú szívtipró szeretője, hogy a bollywoodi filmekben - India szigorú konzervatív szabályai szerint - testi kapcsolat alig-alig ábrázolható. Ez SRK karrierjének kezdetén különösen így volt. Mostanra már lazultak némiképp a tiltások. Miközben évtizedek óta akciófilmek készülnek Bollywoodban. Ezek szerint, ha valakit szitává lőnek egy filmben, az kevésbé erkölcstelen, mint két ember szerelmes összefonódása. Ezzel az ellentmondással egyébként a világ minden táján küszködnek.

Indiában a bollywoodi sztárok óriási hatással vannak a közvéleményre. Amit a filmjeikben és azon kívül képviselnek, nagyon sokaknak iránymutató. Persze egy fecske nem csinál nyarat (még akkor sem, ha szupersztár), de bizonyos tendenciákat elindíthat vagy felszínen tarthat. SRK a romantika királyaként például a nők egyenjogúságának élharcosa. Miközben mosolyogva tűri a tini lányoktól a szelfiket, öleléseket és a folyamatos sikítozást, gyakran beleszövi a mondandójába: éljék a saját életüket, és ne azt, amit mások mondanak, hogy élniük kell. Ez különösképp fontos Indiában, ahol a gyermekházasság, a kikényszerített házasság, az erőszak, a nőkkel szembeni megalázó bánásmód, a nők mozgásszabadságának korlátozása és az alulképzettségük még mindig komoly probléma. Ezek a témák felbukkannak a bollywoodi filmekben. Mivel India népességének 65%-a 35 év alatti, a fele meg 25 év alatti, SRK szavainak súlya van a nők jövőbeli helyzetének alakításában.

Gyakran hangoztatja, ő mindent a nőknek köszönhet. Nagyon sokat kapott és tanult tőlük, és a végén mégis mindig ezt kiáltja a világ: Shah Rukh Khan a király. Ezért minden kedvessége, lovagiassága, figyelmessége azért van, hogy köszönetet mondjon a nőknek. SRK alapítványt hozott létre a savtámadást elszenvedő nőkért, ez Indiában sajnos sokakat érint. Arról is beszél a tini lányoknak, hogy a romantika nem azt jelenti, hogy a szerelmesek a tengerparton sétálnak a naplementében, hanem azt, hogy a nő felszabadultan szárnyalhat és önmaga lehet a férfi mellett. Mindezek után megjegyzem, hogy SRK muszlim. Csak hogy bekavarjak a sztereotípiákba, amiket széles e honban oly serényen sulykolnak a derék állampolgárok fejébe. SRK felesége pedig hindu, három gyermeküket mindkét vallás ismeretére és vallási toleranciára nevelik. Teszik ezt Indiában, ahol a muszlimok és a hinduk közötti kapcsolat közel sem felhőtlen. A 9/11 merénylet utáni évben muszlim vallása és a gyanús Khan név miatt az USA-ban a repülőtéren órákig vizsgálták, miközben a Yale-en várták egy rangos elismerés átadására és az előadása megtartására.

A sztárság mibenlétéről eddig SRK-tól tudtam meg a legtöbbet. Ő a sztárság valóságos teoretikusa. Ezt nagyra értékelem. Aki már próbálta, tudja, hogy gyakran nehéz összehozni a teóriát a metodikával, de neki sikerült. Rengeteg előadásban és interjúban beszél a sztárságról, elemzi a saját életén keresztül, nagyon értelmesen és őszintén. Végre kezdem érteni, mi értelme van ennek az egésznek. SRK felépített egy brandet, ami magába foglalja a hősszerelmest és a példás családapát, az életélvező vagány macsót és a kontemplatív embert, a filozófust és a Pokémon-vadászt. Valahol azt írták róla, életének legnagyobb alakítása: Shah Rukh Khan, a szupersztár. Mítoszokra mindig szüksége lesz az emberiségnek. Szerinte „SRK, a sztár” is egy mítosz, és ő ezt a mítoszt szolgálja. Örömmel. Végre egy sztár, aki élvezi a sztárságát. Sztárnak lenni csak így érdemes.

A sztárok általában áhítják a sikert és rajongást, majd rettenetes teherként élik meg. Zsákba bújva közlekednek, depressziósok, szenvedélybetegek, romhalmaz a magánéletük, nem egyszer bele is halnak a sztárságukba. Nem győzünk aggódni értük. Talán szükségük lenne egy felsőfokú kurzusra Shah Rukh Khantól, hogyan is kell sztárnak lenni. Nyilván neki sem könnyű, de neki mégis elhiszem, hogy örömét leli benne.

SRK hülyeségnek tartja, ha valaki az elismerésért küzd, majd amikor megkapja, elbújik. Ő élvezi az emberek szeretetét. Szeret sztár lenni. A sztárság egy buborék és ő élvezi az életet ebben a buborékban. Persze egyszer minden buborék kipukkan. Látja az árnyoldalát is, ami izolálja és magányossá teszi a sztárokat, de az ő receptje, hogy épp ezért nem szabad megszakítani a kapcsolatot az emberekkel. Úgy véli, hogy a sztároknak kiváltságosan sok szeretet jut, de ostoba, aki azt hiszi, hogy ez ne járna a világon mindenkinek. Ezért a felé áradó szeretet viszonozza. Fáradhatatlanul. Tényleg és valóban, szinte szolgálatszerűen. Mint a pápa. (Most biztos többen felhorkannak.) SRK bámulatosan könnyed eleganciával műveli a sztárságot. Sosem láttam még ilyen profizmust. (Példa ITT és ITT

Bárhova megy, sikítozó rajongók hada veszi körül. Ezt szó szerint kell érteni. Csenghet a füle. Vannak testőrei, mert talán szét is tépnék, de nem fél a rajongóitól. Magához engedi őket. A háza előtt éjjel-nappal tömeg várja. (Megjegyzem, azért elég komoly erődítmény veszi körül.) SRK kimegy hozzájuk és integet nekik meg kitárt karral áll a híres pózában. Ettől a póztól egyébként megőrülnek a rajongói. Védjegyévé vált ez a táncmozdulat, ITT megnézhető. Milliók utánozzák. 

Férfiak másznak fel a színpadra, hogy megérinthessék, szájtátva figyelik, hogyan kell hódítónak lenni. De a legjobb, ahogy a fiatal lányokkal bánik. Kétségtelenül kedvére való, hogy érte epedő fiatal nők veszik körül. Beszélget a rajongóival, táncol velük, énekel, udvarol nekik. Kedves és figyelmes a tini lányokkal, mintha ezzel is azt sugallná, hogy ennél alább ne adják a férfiakkal szembeni elvárásokat. (ITT és ITT látható példa.) Azt sugározza a rajongóinak, hogy fontosak számára, sőt, fontosak a világ számára, részei a boldog életének. Ezt tekinthetjük a brandépítés részének is, de szolgálatnak is. Rettenetesen fárasztó lehet, ő azonban okosan és élvezettel csinálja.

Shah Rukh Khan különleges erénye a fergeteges humora. Egészen kivételes. Rengetegszer megnevettetett. Egy interjúban azt mondta, hogy vissza kell fognia magát, mert a világból már kiveszőben van a humor, és sokan nem értik. Ezzel mélyen egyetértek. Teljesen belemerül a szupersztár szerepébe, de képes kívülről is nézni önmagát. Az öniróniája bámulatos, szellemesen tudja kifigurázni a saját sztáréletét szóban és tettben. Jó példája ennek az I am the best című klipje, hamisítatlan bollywoodi kivitelben.

Rajongók SRK háza előtt

Szerinte a sztárság mögött nincs más, csak rengeteg munka. A mottója, hogy ha kudarca van, akkor többet dolgozik, és ha sikere van, akkor is. Kirobbanó energia van benne. Természetesen nemcsak rajongói, hanem utálói is vannak, mert a sztársággal ez is együtt jár. Nem örül neki, de tudomásul veszi. A humorával és intellektusával felülemelkedik rajta. Egyszer azt nyilatkozta, hogy ha gyűlölködésbe és sértegetésbe ütközik, egyedül a fürdőszobában jól beolvas mindenkinek, ettől megnyugszik. Van benne egyensúly, profizmus és fegyelem. Ezek nem engedik, hogy megbillenjen ebben a teljesen természetellenes létállapotban, ami a sztárság. Bár talán azt is tudja, hogy ez a buborék bármikor kipukkanhat. Meg is van az eredménye. A világ legbefolyásosabb emberei között tartják számon, és gazdagabb, mint a hollywoodi sztárok. A rajongói között van Penélope Cruz, Lady Gaga, Brad Pitt és Leonardo DiCaprio, de Obama és Trudeau is. (Bővebben ITT) Hollywood is hívogatja már jó ideje, eddig még nem lépte át Bollywood határát. Egyszer azt nyilatkozta viccesen, hogy James Bondot szívesen eljátszaná: romantikát, zenét és táncot vinne bele. Egyszer ki kellene próbálni.


Bollywood álomgyáráról doktori értekezéseket írnak világszerte. Shah Rukh Khan pedig díszdoktori címet és egyéb rangos kitüntetéseket kap minden kontinensen az egyetemektől és világszervezetektől. Sorra hívják meg előadást tartani a legpatinásabb intézmények. SRK hatással van az emberekre és ezt pozitív és értelmes irányba akarja fordítani. Számos jótékonysági és világjobbító projektben vesz részt. Nők helyzete, környezetvédelem, pandémia: ő többet segít, mint a kormány. Valóban lenyűgöző a karitatív tevékenysége. Mindamellett szereti a luxust, nem is tagadja fényűző életét. Aki erre kíváncsi, megtudhatja milyen a mumbai, a dubaji vagy a londoni háza és a tucatnyi luxusautója. Hatalmas lehet az ökológiai lábnyoma. Nem szégyelli, hogy szeret jól élni, de természetesnek veszi, hogy segít másoknak. Nem tagadja, sőt analizálja az életében rejlő ellentmondásokat. Nyilván ő sem gáncs nélküli lovag, de talán az altruizmus nem csupán alkalmi marketingfogás az életében.

SRK elve, hogy előbb gazdagodj meg, és aztán válj filozófussá. Én itt Kelet-Európában azt tapasztalom, hogy aki filozófiai mélységeiben akarja érteni a világot, az elől mindig elveszik a falatot, aki pedig meggazdagodott, minden elvét feladja, hogy tovább gyarapíthassa vagyonát. SRK a toleráns Indiában és földgolyóban hisz, a nemek, vallások és társadalmi csoportok közötti egyenlőségben. A közvetlen politikába nem ártja bele magát, de a társadalomkép víziójának alakításában fontos a szerepe. De talán ő is tudja, hogy hiába szupersztár, egymaga nem mentheti meg az emberiséget. Nem is érzi feladatának. Életelve, hogy lehetőleg ne bántson meg másokat, ne ártson másoknak, bár gyakran csípős a modora, és a neki jutott szerencsés életet úgy hálálja meg, hogy a javaiból bőséggel ad másoknak. Egy előadásában azt fejtegette, hogy az oly igen áhított emberi méltóság valójában az emberek közötti egyenlőség, a jóindulat és az együttérzés képességében rejlik. Hasonló állásponton volt az idén 100 éve született amerikai filozófus, Richard Rorty is. Lehet, hogy SRK olvassa Rorty könyveit, de ha az indiai kultúrában élve jutott erre a következtetésre, akkor alátámasztja Rorty elméletét.


Végére hagytam egy fontos értékét, ami csöppet sem lebecsülendő: táncol. Persze Bollywoodban mindenki táncol. Egyszer én is táncoltam egy indiai fiúval szvinget, itt Budapesten. Nagyon jó táncos volt, bár Bollywoodhoz semmi köze. Ebből persze még nem vonható le az a következtetés, hogy Indiában minden férfi táncos lábú. Az bizonyos, hogy Shah Ruhk Khan zseniális táncos. Talán egy másik felsőfokú kurzus keretében rávezethetné a nyugati kultúrában élő férfiakat arra, hogy táncoljanak. Neki talán jobban hinnének, mint a nőknek. Van egy macsó téveszme, hogy az számít férfiasnak, aki nem tud és nem is akar táncolni. Pedig egy táncoló férfi delejes hatással van a nőkre. Ha én divatdiktátor lennék, kidobnám a nyakkendőt a kukába, és divatba hoznám a táncot. Egy okos férfi akkor is táncol időnként a párjával, ha nem tud, mert ezzel mágnesként vonzza magához a nőt. Shah Rukh Khannak talán hinnének a férfiak. Ő még a professzorokat is ráveszi a táncra (ITT) és a díszdoktori előadását is tánccal fejezi be. (ITT)

Én az európai szerzői filmeken nőttem fel. Ezt sem dicsőségnek, sem szégyennek nem tartom. Az én öntudatra ébredésemet Jancsó Miklós és Tarr Béla képi világa kísérte. Nekem ez az otthonos. Megjegyzem, akik Bollywoodban őket nem ismerik, nem is sejtik, mekkora élményt hagynak ki. Szóval én ebből a kulturális közegből mondom, hogy nagyon sajnálom, hogy eddig azt sem tudtam, hogy Bollywood királya a világon van, és igazán örülök, hogy most már tudom. Ő a sztárság okos és hiteles teoretikusa, és nem vitatom, hogy Shah Rukh Khanra szüksége van a világnak.




 

2021. szeptember 18., szombat

Mészáros Márta ünnepe

Írta: BikassyGergely


A magyar film ünnepe is. Mészáros Márta holnap lesz 90 éves.

Mészáros Márta

Apja Mészáros László tehetséges szobrász volt, baloldali gondolkodású ember. Kirgizisztánban szinte új hazát ismert meg. A sztálini terror áldozata lett, kivégezték, sírja ismeretlen. 

Márta Moszkvában végezte a főiskolát. Oroszul jól beszélt, magyarul nem... - De hát mit soroljam: önéletrajzi filmjeiben beszélte el gyerek- és fiatalkorát. (Napló apámnak és anyámnak - Napló gyermekeimnek) 1945 után Budapestre került, de hamar férjhez ment, és férjével Bukarestben élt, több román kisfilmet is rendezett. Válásuk után ismét Budapesten: Mártát elismert fiatal dokumentumfilm-rendezőként tartották számon. A hatvanas évek elején-közepén főleg A Lőrinci Fonóban című rövidfilmjét becsülték méltán, nyers is igaz hangja, valóságfeltárása miatt. 

Mészáros Márta soha nem akart hasonlítani semmilyen más filmesre sem. Jancsó Miklóshoz feleségül ment, becsülték egymás tehetségét, de Mártának egyetlen filmje sem tükröz valamiféle "Jancsó-hatást."

Jancsó Miklós és Mészáros Márta

Első két játékfilmje, a Holdudvar és az Eltávozott nap saját és azonnal erős rendezői egyéniségről árulkodik. Nem véletlenül választotta főszerepére Kovács Kati énekesnőt. Volt valami belső hasonlóság bennük, Kovács Kati hangja a magyar filmvásznon is újat hozott, nagy kár, hogy abbahagyta a filmszínészi pályát. 

Mészáros Márta játékfilmes indulása egybeesett a cseh új hullám nemzetközi sikerével. Szemléletmódjában valóban rokon a cseh filmekével, de, miként korábban Jancsó, most a cseh filmstílus sem hatott rá direkten. Csak a "saját szeme" érdekelte, semmiféle más látásmód nem: másokat becsült, de fel sem merült benne, hogy mások hatása alá kerüljön, csak az, ahogy ő látja a világot, ahogy ő ábrázolja. Ha nem lett volna a cseh új hullám, ő akkor is megalkotta volna saját munkáit.

Évekig volt élettársa az egyik legjobb lengyel színésznek, Jan Nowickinek. Beszélt lengyelül, ott éltek, jól ismerte és becsülte a lengyel filmet... Csakhogy erre is ugyanaz vonatkozik, mint amit az imént mondtam: meg sem kísértette, hogy utánozzon bárkit és bármit. 

"Feminista" rendezőnek kiáltották ki, és női sorsokat elbeszélő filmjeivel nagy nemzetközi sikereket aratott. A "feminista" jelző azonban kevesebb talán, mint ami az ő filmjeinek az igazsága. Többször elmondta, külföldön jobban megértették, nagyobb sikere volt, mint itthon. Ez azonban csak részben igaz: indulásakor, majd - hosszú évek múltán - a Napló gyermekeimnek Magyarországon is méltó, nagy sikere volt, mind a nézők, mind a kritikusok becsülték.

Hetven évét betöltve egyre újabb filmeket rendezett, egyre újabb, és gyakran váratlan meglepetéseket hozott. Mondták - mondják - rá, hogy "biológiai csoda", bár van ebben valami fura kettős értelem. Én mindenesetre dicséretnek és megbecsülésnek hallom, ezért is írtam le. A hatvanas évek bonyolulttá váló magyar valóságában és filmgyártásában megtalálta a saját hangját, a saját igazságát: sok mindent előbb és élesebben mondott ki filmjeiben (és képi ábrázolásában), mint bármelyik kortársa. Egész pályafutása során hű volt önmagához és a valósághoz. Példaadó.





2021. szeptember 10., péntek

Belmondo és a Bolond Pierrot

Írta: BikassyGergely


Tábor Ádám írt egy szép verset Belmondo Bolond Pierrot-járól.

A magyar sajtó megemlékezéseinek nagy része le sem írja a huszadik század talán legnagyobb, legsúlyosabb francia filmje, Godard, Anna Karina, és főként Belmondo remekművének címét: Bolond Pierrot! Pedig persze, hogy játszották magyar moziban, kicsiben is meg nagyban, felirattal és szinkronnal, gyakran a tévében is (bizony szinkronnal talán, mert semmi szinkront nem szeretvén, azt hamar elfelejtem.)

Bolond Pierrot (1965)

Piccoli halálakor írtam a Filmvilág-beli cikkemben, hogy Piccoli néha félelmetes "Óriás" volt. Belmondo szintén az, de sohasem "félelmes". Nézőhöz közeli, baráti, cinkos, bátorságot, s ha kell, röhögést sugárzott. Ne félj az élettől, ne félj a nőktől, ne félj a haláltól - mondta minden mozdulata. Kevés bravúrosabb mozdulatművész volt nála a világvásznakon. 

Sok ócska, laposan viccelődő tömegfilmben vállalt szerepet. És igaza volt, kell ilyen is. Tömegfilmet persze nem egyszer magasra tudott emelni. Ilyen volt A profi, melyben az őt galádul eláruló szörnyeteg főpolitikusokat golyóval tanította halálbecsületre. S főleg ilyen a kétrészes Borsalino, a Belmondo-Alain Delon páros leghatalmasabb diadala. 

A profi (1981)

Jean Gabin óta nem volt, nincs, és nem lesz a francia filmnek Belmondónál és Delonnál hatalmasabb alakja. (Szerencsére mindketten játszottak Gabin mellett: ha mégsem, az én képzeletemben igen!)

Az utóbbi időben kicsit elhagyott a francia film, kicsit egyedül hagyott. Lehet, hogy másokat is. Most, Belmondo halálát ígéretnek érzem, hogy a francia film igazán sohasem hagyja el a nézőit...  (Belmondo utolsó földi útja ITT)

Tessék elolvasni Tábor Ádám Bolond Pierrot-versét a litera.hu honlapján. 


Kapcsolódó bejegyzés:

Godard: téli művész?




2021. szeptember 7., kedd

Gergely a Nuuvellán



Gergely új regénye (játéka, sziporkája) folytatásokban olvasható a Nuuvellán

Megtalálható így:

Bikássy Gergely: Mohács Multiverzum

A regény műfaját tekintve történelmi kalandregény, de lehet sci-fi is. Műfaji határ és korlát nincs.Kalandozás a magyar történelem évszázadai között a mohácsi vésztől kezdődően. Honnan hová nem jutottunk? 

A blog bal oldali sávjában is megtalálható a Nuuvella linkje. 

Jó olvasást! Hamarosan új bejegyzéssel jövünk a blogba


 


2021. augusztus 30., hétfő

Etika vagy hatalom?

 Írta: Inkabringa


Afganisztán áll most a hírek középpontjában. Többnyire a politikusok, hatalommachinátorok ügyködéseiről szólnak a tudósítások. Az Afganisztánban dolgozó kulturális antropológusokról nem esik szó, pedig sokan hosszú évek óta folytatnak ott terepmunkát. Többségük kényszerűen elhagyta már az országot, talán most épp egy Afganisztánnal szomszédos ország menekülttáborában élnek a kutatott közösségükkel, talán fel kellett adniuk a kutatásukat és hazatértek, és talán akadnak, akik Afganisztánban rekedve veszélyben vannak, ahogy az általuk kutatott népcsoportok és közösségek is. Ami Afganisztánban most történik, és az elmúlt években/évtizedekben történt az ott élőkkel, antropológiai terepmunkák alapján ismerhetjük meg a legjobban.


Az antropológia az a tudomány, amelyik a leginkább hajlandó rákérdezni önmagára, írta Clifford Geertz egykoron. A kulturális antropológia lényege a résztvevő megfigyelés, a terepmunka és még valami: az etika. Az antropológus hallgatóknak már az első napon elmondják, hogy a kutatásuk során a vizsgált közösség érdekeit kell elsődlegesnek tartaniuk és ezt a diplomaosztóig minden nap újra és újra meghallgatják.

Az antropológiában nemcsak bájos külsőség, hanem létkérdés az etikus magatartás. Az antropológiai etikai kódexek szerint az antropológus elsősorban a kutatott közösségnek, aztán a tudományos közösségnek tartozik felelősséggel. A pályázati bizottságok, kormányzati szervek és egyéb hatalmi tényezők érdekei sosem kerülhetnek az első kettő elé.

Előfordul, hogy a hatalom az első helyre tolakszik. Jobban mondva a hatalom kivétel nélkül mindig az első helyre törekszik, a vizsgált közösség és a tudományos közösség elé, de – szerencsére – ezt nem mindig sikerül elérnie. Ilyenkor mondja a hatalom képviselője, hogy ő adja a kutatáshoz a pénzt, tehát elvárja, hogy az történjen, amit ő akar. És erre válaszolja azt az antropológus, hogy az adott közösség vizsgálatát és segítését szolgálja az a pénz, tehát a hatalomnak is a kutatott közösség érdekeit kellene szem előtt tartani. Logikus, nem? Csakhogy a hatalom nem logikus, a hatalom csak a saját érdekeit ismeri.

Afganisztánban 1996 és 2001 között a tálibok kormányoztak és néhány hete ismét kezükbe vették az irányítást. Ha lefosztjuk a kulturális-vallási jellemzőket, akkor előttünk áll egy általános mintázat: a tálibok vegytisztán képviselik a hatalom torzult logikáját, ami semmilyen ellentmondást és ellenállást nem tűr. Csak a saját szempontja és világlátása létezik számára, ezt tartja az egyetlen helyes útnak, kizárólagos igazodási pontnak, és mások tudása, tapasztalata, nézőpontja lenézést vagy egyenesen ellenségességet vált ki belőle.

Javaslom, mindenki nézzen magába, hogy van-e benne tálib. Aki azonnal rávágja, hogy benne egy szemernyi sincs, nem volt elég őszinte, ásson mélyebbre: ott van az. Mindenki lelkében ül egy tálib, és azért van például az etika, hogy elűzzük onnan, és képesek legyünk mások nézőpontját és világlátását, egyáltalán a létét, a sajátunkkal egyenrangúnak tekinteni.

Egy antropológus – jó esetben – végigmegy ezen az önelemzésen tanulmányai során. Etika és hatalom ellentmondásos viszonyára példa az Afganisztánban dolgozó antropológusok helyzete. Most nem a kulturális antropológia professzorából elnökké váló Asraf Gániról lesz szó. Őt politikusként kell elsősorban megítélni. Bár egyszer olvastam egy vele készült interjút, amelyben egy tudós elnök szimpatikus ideáit tárta fel. Örömmel láttam, hogy a design thinking módszertanát is bevonta társadalomjobbító tervei közé. Néhány éve én is részt vettem egy projektben, amelyben a design thinkinget a magyar közoktatás megreformálására használták volna fel. Mivel a kooperáció, problémamegoldó gondolkodás és végső soron az autonóm személyiség kialakulásához vezetne ez a metodika, vélhetően nem sok esélye van meggyökeresedni a magyar társadalom jelenlegi állapotában. Ahogy az antropológiai szemléletmódnak sem. Úgy tűnik, a design thinking Afganisztánban sem tudta kiforrni magát.

Az USA hadserege 2007-ben kezdte el a Human Terrain System (HTS) projektet. Az amerikai katonák semmit nem tudtak az afgán népcsoportok kultúrájáról, családi és társadalmi viszonyairól, ami számos félreértéshez és konfliktushoz vezetett. A HTS keretében társadalomtudósokat alkalmaztak, akik a hadsereg kötelékében a helyiekkel való kapcsolat pozitív irányba fordulását segítették.

 A projekt elindítása erős ellenállást váltott ki, és megosztó kritikákat kapott az antropológusoktól. Az amerikai hadsereg vezetői azzal érveltek, hogy a HTS nem az antropológiát militarizálja, hanem a hadsereget antropologizálja. Csakhogy az antropológia a gyarmati elnyomásból született meg. Kár tagadni. Hosszú utat tett meg, hogy a hatalom szolgálója helyett egy független tudomány legyen. Az antropológusnak a legnagyobb kincse a hatalomtól való függetlensége. A katona és az antropológus között lényeges szemléletbeli különbség, hogy a katonának a parancsteljesítés a legfőbb etikai kötelessége, az antropológusnak pedig a vizsgált közösség integritásának megőrzése. 

A kritikák ellenére a projekt mégis elindult, hét éven át folyt. Többféle társadalomtudós, közöttük antropológusok is részt vettek benne. Nem kérdés, hogy a jobbítás és a megértés szándéka vezette a hadsereget, de a fentebb vázolt ellentmondások miatt felemás eredménnyel zárult a projekt. Például a kéthetes Khyber program keretében Paktia tartományban sikerült eredményeket elérniük az antropológusok bevonásával, akik az ott élők viszonyainak ismerete révén képesek voltak békés útra terelni a katonák és a civilek együttműködését, és megtisztítani a területet a megszálló táliboktól. Voltak kétségtelen sikerek, de a hadsereg antropologizálása nem sikerült.


Azok az antropológusok, akik éveket éltek az afgán közösségekben, jól tudták, hogy a folyamatos háborúk, a külső és belső agresszorok rémültté és bizalmatlanná tették az ott élőket. Az amerikai katonáktól épp annyira tartottak, mint a táliboktól és a kizárólag az erőszak nyelvén beszélő harci csoportoktól. Így azok az antropológusok, akik felöltötték a katonai zubbonyt – a legnagyobb jó szándékuk ellenére is – bizalmatlanná tették a helyieket. Nagy visszhangot váltott ki egy antropológusnő halála. Egy benzinkúton szóba elegyedett egy helyivel, a benzinhez jutásról érdeklődött, és bár őt a maximális jó szándék vezette, a katonai egyenruhája miatt beszélgetőpartnere váratlanul leöntötte benzinnel és meggyújtotta. Az antropológus néhány hét múlva belehalt sérüléseibe. 

A segélyszervezetek és kutatócsoportok keretében dolgozó antropológusok soha nem hordtak fegyvert. Akkor sem, ha mindenki más igen. Az antropológusok a helyi közösségért tevékenykedtek és az életüket a közösség bizalma menthette meg. Erre elég gyakran volt szükség. A segélyszervezetek autóit és munkatársait megkülönböztető jelzésekkel látták el. Ezzel együtt is folyamatos életveszélyben voltak. Az is előfordult, hogy egy japán kutatónőt hazara nőnek néztek a helyiek és el akarták rabolni. A hazarák a tálibok által üldözött népcsoport, történelmük folyamán gyakran diszkriminálták őket Afganisztánban.


hazara nők

Egy antropológusnak a háborús övezetté vált Afganisztánban egyetlen fegyvere volt: a bizalomépítés. Ezt nem könnyű elérni Afganisztánban. Egy család túlélését az segítheti, ha egyikük a kormány szolgálatában áll, a másik tálib, a harmadik drogcsempész, a negyedik meg együttműködik az amerikai katonákkal.

Egy antropológus az 1996-os tálib hatalomátvétel után egy pakisztáni menekülttáborban élt évekig egy afgán családdal. A tálibok bukása után visszatért a családdal együtt Afganisztánba. A család révén bizalmat szerzett az adott közösségben.  Kabulban a külföldi állampolgárokat életre-halálra keresték a tálibok, és bár a szomszédai közül mindenki tudta, hogy ő nem afgán, senki nem árulta el. Hosszú évek munkája és sorsközössége adta meg számára a tudást, hogy képes legyen megérteni az Afganisztánban élőket, és megkapta a helyi közösség életmentő bizalmát. Ahogy ő is minden tudásával és erejével a kutatott közösség védelmét tartotta szem előtt.


Egy antropológusnak nincs megoldó képlet a kezében csak folyamatos döntéshelyzetek vannak. Az egyetemi hallgatók nem a dicső múlt visszazengése miatt tanulnak évekig antropológiatörténetet, hanem azért, hogy ne csak a sikerekből, hanem az elődeik által elkövetett hibákból és tévedésekből is tanuljanak. Akit a világpolitika keverem-kavaromja helyett az Afganisztánban élő emberek érdeklik, olvassa az antropológusok írásait.

Az etika és a hatalom viszonya gyakran ellentmondásos. Olykor összeegyeztethetetlen. A legfőbb feladat: elkerülni a drámai vétséget. Ez persze nemcsak az antropológusokra vonatkozik, hanem a politikusokra, katonákra, és tulajdonképpen mindenkire, aki embernek született a földre. Máskülönben az a helyzet áll elő, ahogy a kéthetes Khyber programot jellemezte egy résztvevő: néhány napig jó dolgok is történtek, aztán visszajöttek a tálibok.



Kapcsolódó bejegyzés:

Örömforrások

Antropológia és etika