Örömforrások

 Írta: Inkabringa


Az életben számtalan örömforrás van. Öröm az is, hogy süt a nap, gurul a bringa és az is, hogy nem ütközött nekünk egy aszteroida. Felsorolni is hosszú lenne, mi minden okozhat örömet. Aztán jön a hatalom és elzárja az örömforrásokat.

A múlt héten véget ért Titanic Filmfesztivál két dokumentumfilmje két örömforrásról szól, mely örömforrások a hatalom által tiltottá váltak. A két film a világ távoli részein játszódik: az egyik Indiában, a másik Afganisztánban. Mindkettő az örömtől megfosztás és a leleményes örömforráshoz jutás szép példája.

A zene örömforrás. Ha néha szégyelljük, hogy embernek születtünk, gondoljunk arra, hogy a zene is az embertől jön. De mi van akkor, ha épp ezt nem szabad? Ha nem szabad zenét hallgatni? Ha nem szabad zenélni? A mélyfekete rettenet ebbe belegondolni. Márpedig a világ több pontján tiltják a zenét. Vagyis tiltják az örömöt. Ilyen hely Afganisztán is. A tálibok tiltanak mindenféle világi zenét, a táncot, a színházat, a mozit, tilos nőknek és férfiaknak közösen szórakozni. A RocKabul című filmben mégis, a tiltás vastag jégpáncélja alatt is, a rakoncátlan lelkek zenére vágynak. Olyannyira, hogy hangszert fognak és muzsikálnak. A zene műfaját tekintve heavy metal. Kabulban, ahol naponta emberek tucatjai halnak meg robbantásokban és géppisztoly sortűzben, öt fiatal srác rock zenekart alapít District Unknown néven. Az érzékenyebb lelkeket, akik nem nézik a háborús híreket, most röviden tájékoztatom, hogy a dokumentumfilm tanúsága szerint Kabul egy romhalmaz, ahogy egész Afganisztán is az. Élni nem, csak meghalni lehet ott.

Ez az öt srác azonban élni és zenélni akar. Egy ausztrál rockzenész és újságíró első dokumentumfilmjét róluk forgatta. Travis Beard öt évig élt Kabulban, kísérte, segítette a zenélni vágyó srácokat, koncerteket és fesztivált szervezett a zenére vágyó fiataloknak. Egyébként a Titanic Fesztiválon is itt volt. 

Állig felfegyverzett katonák gyűrűjében folyt az afgán rockfesztivál. Külön női nap is volt, ahol a fellépő zenekarok és a közönség is nőkből állt és burkában csápolt. Kis, füstös klubok, világ végén levő titkos próbatermek, teherautó platójáról adott koncertek. Pillantás az afgán undergroundba. Hihetetlenül izgalmas.

A srácok nagyon helyesek és lelkesek, imádnak zenélni, még ha kezdetben rémesen szóltak is. Aztán jöttek a segítők, Travis Beard és barátai, és a srácok egyre jobbak lettek, egyre többen jöttek a koncertekre. Még a Rolling Stone magazin is írt róluk. Ez már fékezhetetlenül magával vonta a tálib fundamentalisták haragját. Kezdetben csak elzavarták őket a koncertekről, aztán jött a kővel dobálás, majd a halálos fenyegetés. Afganisztánban nem szólhat világi zene. A srácok lépésről lépésre csúsztak laza kamaszbandából a szabadságharcos szerepébe. Az életük veszélyben forgott, menekülniük kellett az országból. 

Pedig a zene felszabadító örömforrás és az emberi élet természetes része. Lehet, hogy épp ezért zavarja ennyire a világ morcait.

A Titanic Filmfesztiválon vetített másik dokumentumfilm egy másik örömforrásról szól, amit sok helyen számos és számtalan módon agyonszabályoznak, agyonhallgatnak, a hatalmi elnyomás eszközeként használnak: ez a szexualitás. A szexértő válaszol című film Indiában játszódik. Mumbai egyik napilapjának szexuális tanácsadó rovata (Ask the sexpert) évek óta nagy népszerűségnek örvend. Nem azért, mert malackodik, mert pornózik, mert mutogat. Azért olyan népszerű, mert felvilágosítja és felszabadítja az embereket, hogy szeressék és érezzék a másikat, nincs abban semmi szégyen. A sexpert tiniknek és felnőtteknek, nőknek és férfiaknak fáradhatatlanul válaszol a szexualitással kapcsolatos kérdéseikre. Teszi mindezt elfogulatlan természetességgel és humorral. Elvégre a szex az emberi élet része.

Szükség is van a fáradhatatlanságára, mert Indiában mélységes mély bűn a szexualitás felemlegetése, ezért az embereknek fogalmuk sincs, hogyan kell megélni. Döbbenetes tévhiteik vannak a felnőtt embereknek is a szexről, amit a sexpert nagy türelemmel igyekszik sorra eloszlatni. A fundamentalista erkölcscsőszök egyik felháborodásból a másik feljelentésbe esnek, hogy megfékezzék ezt a szemtelen gazembert, aki a szexualitást természetes és felszabadító örömforrásnak tekinti és ezt még le is írja. A vád, hogy lábbal tiporja az indiai kultúra hagyományait. India számos államában szigorúan tiltják az iskolákban a szexuális felvilágosítást, hisz roppant erkölcstelen az emberi testről szót ejteni. Csendben megkérdezem, és a Káma Szútra nem része az indiai kultúrának? A korlátoltság és prüdéria gyakran összekapaszkodnak, hogy igába hajtsák az embereket. Félelmetes károkat tudnak okozni.

A kamera előtt Mumbai járókelői bevallják, hogy ők bizony hűséges olvasói a rovatnak és nagyon sokat segített nekik. A tizenéves fiú elképedve mondja, hogy ő a sexpert rovatából tudta meg, hogy a szex akkor jó, ha a lányoknak is jó. A szexuális erőszaktól terhelt Indiában ez egy rendkívül hasznos tanácsnak bizonyulhat. Tini lányok kuncogva találgatják, hogyan nézhet ki a sexpert. Természetesen szívdöglesztő harmincas éveiben járó bollywoodi filmsztárhoz hasonlónak képzelik.

Aztán megjelenik a kamera előtt a sexpert, Dr. Mahinder Watsa, aki nőgyógyász és elmúlt 90 éves. Watsa doktor az afgán zenész fiúk hetven évvel idősebb szabadságharcos társa. Az idős orvoshoz sorra mennek tanácsért felnőtt emberek, mert nem tudják megélni a tiltásokkal, szabályokkal, elvárásokkal, tudatlansággal agyonnyomott életükben a szexualitást. A sexpert nyugodt és természetes hangon beszél olyan dolgokról, amit a hozzá fordulók alig mernek kinyögni. Az erkölcscsőszök meg tűzzel-vassal üldözik. 

Pedig a szexualitás felszabadító örömforrás és az emberi élet természetes része. Lehet, hogy épp ezért zavarja ennyire a világ morcait.

Nem is kell ilyen messzire néznünk a világban, magunk körül is láthatunk elég példát arra, ahogy a hatalommechanizmus elválasztja és ellenséggé teszi az embereket. Bolond világ ez. Nagy szükség van az örömforrások szabadságharcosaira.