A 18-as uszodái

Írta: YGergely


Sokat beszélnek és írnak egy ideje a budai „fonódó villamosról”. Csak látni és hallani ne kellene, amíg készül. Borzalmas. De állítólag minden nagy dolog szörnyű, amíg készül, és leginkább a villamos pályák. Talán igaz, talán nem, ne is a mai villamosokról beszéljünk most, hanem gyerekkorom „uszoda-villamosáról”, a „18-asról”.

Senki nem használta akkor a „fonódó villamos” kifejezést, pedig bizony fonódott az akkori 18-as. Talán a Kelenföldi pályaudvarról, talán csak a Körtérről indult, de tovább ment a Moszkva téren Óbuda felé. Ha jól emlékszem, az Amfiteátrumnál volt a végállomása. Ez volt az uszoda-villamos, nemcsak magyar, talán Európa-, vagy világbajnok uszodaügyben. Vegyük sorra: Gellért-Rudas-Lukács-Császár (közben a mára újraépült, de soha ki nem nyitott Tabán alji Ráczfürdő: ezt sem gyermekkoromban, sem azóta nem ismerhettem meg.)

Kisgyerekkorában az ember uszodába is odajár, ahova a szülei viszik, ez volt nekem a Rudas. Ez volt a legkisebb és a legolcsóbb. Természetesen a 18-as vitt oda. Ha ma belépek az azóta többször átépített előcsarnokba, ma is, évtizedek múltán meg tudom mutatni, hol volt a régi pénztár, a büfé és a bejárat, meg az öltözők. Mind egész máshol, ahol most van, viszont az úszómedence ugyanott, és alig, szinte semmit nem változott, a víz színe is ugyanolyan. Akkoriban azért piszkosabb volt, nyilván, mert ötször-tízszer többen fürödtek benne… a jegy fillérekbe került. Ahogy most számolgatom, nagyjából hatvan éven át nem jártam a Rudasban. Már hetedik általánostól teljesen átszoktam a Lukácsba, más világ volt, nyitott medence, fönt nagyon nagy napozó terasz: más világ, minden megváltozott. Kivéve a villamos, mert a Moszkva térről a Lukácsba is a 18-as vitt.

A Lukács a város leghidegebb uszodája, a „híres” férfimedence (sokáig így hívták) 21 és fél fokos. Nagy kánikulában jól esik, máskor csak a Lukács távúszóinak, sohasem tartoztam közéjük. Évtizedekig fönt a teraszon volt a törzshelyem, fönt lehetett zuhanyozni is, vagy nagy platánok alatt árnyékban ülni, az úszókat bizonyos méla fölénnyel csak néztem fölülről. Egy Mándy-novellában állítólag felismerhető vagyok, „az a pofa ott a szalmakalapban”. Igen, volt szalmakalapom, de csak két napig, a második napon már el is vesztettem.

A Lukácsot is többször átépítették, legnagyobb és fölösleges buzgalommal épp a teraszt, semmivel sem lett jobb, viszont a platánokat megnyesték, az egyik zuhanyozósarkot megszüntették, és más kellemetlen változások is történtek. Az egyik nagy átépítés alatt néhány törzstaggal együtt a Császár-Komjátiba emigráltam, egy-két nyarat ott töltöttem, zajos, csúnya, nem gyógyvizű, langyos, de egészen megszoktam. Úgy emlékszem, akkor már a 17-essel lehetett eljutni a Margit-hídtól. Mire visszakerülhetett az ember „saját uszodájába”, a Lukács már bestiálisan megdrágult, persze a többi uszoda is. Megvan néhány régi belépőjegyem: 8, 12 majd végül 24 forint. Emlékszem, volt, hogy délben eljöttem, majd pár óra múlva másik jegyet vettem, és megint ott voltam. Na, az ilyen virtusnak vége.

Ha nem is annyit, mint régen, most felváltva járok a Rudasba (ami nem olyan ördögien drága) és a Lukácsba. Igazán csak nyáron. Főleg azért, mert már csak az árnyékot viselem el, másfél évtizede nem voltam a Lukács híres teraszán, azt sem tudom, kik vannak ott, én most csakis lent és leghátul, a kismedence mögötti zugban vagyok található. „Az a pasas ott lent, akinek nincs szalmakalapja…”

És akinek már nincs meg a 18-as villamosa.