Teatro Valle Occupato

Írta: bikassygergel


Egyszer két hétig próbáltam nekem való színházat találni Rómában. Eliseo, Argentina, Brancaccio – elég, nem folytatom a nagyokkal, ezek olyan befogadó pályaudvarok.

A Brancaccio színházban egy Buzzati darabot láttam. Előrébb lopakodtam négy sorral, volt hely. Egy professzor mesélte, hogy Napóleon idején a rendőrségi rendtartás szerint, aki más néző helyét elfoglalja száz botütést kap, s ezt nyomban rá is mérik, mégpedig fáklyafénynél, azon a deresen, melyet állandóan készenlétben tartanak a Piazza Navonán. Annak, aki szóváltásba keveredett a pénztárossal vagy a helyre kísérő jegyszedővel, öt esztendő gályarabság jár.

Teatro Brancaccio

„Az udvariasság, a tisztelet, a figyelem tökéletes hiánya, a legnagyobb aljassággal párosult határtalan szemtelenség” – írja valahol a városért pedig rajongó Stendhal a római közönségről. Szinte látom, ahogy dulakodnak vele és cipőjére köpnek. Mindez már csak kultúrtörténeti csemege, ilyesmit utoljára Fellini Rómájának színházi epizódjában lehet látni, persze nála pompás és vadító bohócjáték: vadbarom bohócai színes sárral dobálózva bőgnek-böfögnek a nézőtéren.

Teatro Argentina 1729

A Brancaccio nézőterén csend és udvarias figyelem. Nagy, két erkélysoros színház. Az előadás elviselhető, sok leleményes díszletmozgatással. Jó félház, utána tolonganak a bérletes pénztárnál.

A Piramisnál egy buszra szálltam, a Kapitóliumhoz visz, papíron a Teatro Marcello a végállomása. Régen minél többet tanulmányoztam a térképeket és a Róma-útikönyveket, annál bizonytalanabb voltam, hol van, melyik az egykori színház, ahol Ceasart megölték. Rájöttem, a buszvégállomás nem ott van, de nyilván hagyománytiprás volna átjavítani a táblákat. Ceasart nem ott ölték meg, hanem a mai Macskamenhely területén állt Area Sacra valamelyik termében.

Area Sacra

Sokáig nem találtam meg Róma Katona József Színházát. Pedig azt gyanítom, hogy minden nagyvárosnak megvan a maga Katonája… csak ki kell várni. Pesten sem volt évtizedekig.

Eldugott kis helyeken eldugott kis színházakra bukkantam, melyekről senki sem tud, melyeket csak barátok látogatnak, vagy még barátok barátai sem. A San Saba mellett váratlanul egy ilyenre bukkantam (ráadásul egy magyar nevű fotós fényképeivel az előcsarnokban). Aztán a Testaccio elhagyatott, külső-alsó fertályán a gázgyár közelében... Hallottam a Gianicolón egy ilyen kis barátokat-ismerősöket idevonzó színházról; sőt azt hallottam, hogy szívdobogtatóan jók voltak és szeretetre méltóak.

Ha jól nézem, ez a fotó is az Argentina, az Opera mellett Róma legnagyobbja. Ott egy érdekes előadást láttam, Bábel Lovashadseregét, egy cigány származású, régóta Itáliában munkálkodó bolgár színházi ember erős hatású produkcióját.
Aztán a türelmes kutatásom is meghozta római gyümölcsét, az "Orologio terén" rábukkantam Róma Katona József Színházára (évekig be volt deszkázva a bejárata, bár működött akkor is). Igen, a Teatro dell'Orologio, gyakori Pirandello-előadásokkal, és a legmaibb kísérletekkel... S most végül a címadó Teatro della Valle: nagy, mégis afféle "intim hangulatú" régi belvárosi színház, itt volt a Hat szerep keres egy szerzőt botrányos premierje, a múlt század elején itt kergették a szerzőt ("kecskeszakállas középiskolás tanárt"), ki hitte volna, hogy a világsiker felé... És mintha manapság minden komorabb meg zavarosabb volna: hol azt olvasom, hogy megszűnt a Teatro della Valle, hol azt, hogy színházvédők (vagy talán hajléktalanok) elfoglalták... - jó volna ott a helyszínen megfigyelni, mi is történik...