El Kazovszkijról - késve

Írta: bikassygergel


Blogunk alaposan elkésett. A nagy kiállítás már jóideje be is zárt, és eddig semmit sem írtunk róla. Szerencsére maga El Kazovszkij nem késett el, és sohasem fog elkésni, mindig jó időben fog feltűnni köztünk. Vigasztalódjunk: ez a fontos.

El Kazovszkij (1948-2008)

Halála előtt vagy öt-hat évvel láttam utoljára, utóbbi években csak egyetlen Várfok utcai kiállítására mentem el, akkor visszont hosszasan beszélgettünk. Aztán már nem láttam. Fogalmam sem volt róla, hogy beteg lett.

Párizsban ismerkedtem meg vele, 1978 május vagy június elején. Akkor már több rajza (képe?) megjelent az Élet és Irodalomban, korai kiállításairól is olvashattam. Persze, igazán nem tudtam, kicsoda. Párszor együtt utaztunk Charenton-ból (igen, Sade márki híres városából, ha mondhatom így) Párizsba a 24-es busszal: a végállomáson leszállva én bementem a Jardin des Plantes-ba, hogy valamelyik padon fél napon át olvassak, ő átszállt egy másik városi buszra.

El Kazovszkij: Vándorállat a libikókán

Nemrég Perneczky Géza emlékezett egy régi kiállítás-megnyitóra, ahol elhamarkodottan "Kedves Léna" megszólítással fordult hozzá, "Nem vagyok Léna" - kiáltotta El, aztán jeges csend támadt, és El utána már meg sem volt hajlandó szólalni.  Majdnem pontosan ez történt velem is párizsi megismerkedésünk első percében, ugyanis első kérdésem az volt, hogy "Miért nem Kazovszkajának írod a neved?". Villámlóan nézett rám, és azt mondta: "Talán nem véletlenül."

Hamar megbocsátott, vagy csak pusztán érdektelennek tartotta, és nem pazarolta rám semmiféle dühét vagy haragját. Velem mindvégig kedvesen és barátian viselkedett. A nyolcvanas évek elején többször bejött a Filmvilág szerkesztőségébe, hogy Szilágyi Ákossal beszélgessen meg tanakodjon, írt is a lapba egy vagy két érdekes cikket. Mindig vidám volt, mindig vidámságot, életörömöt sugárzott - legalább így éreztem.

El Kazovszkij: Aranyegyensúly II.

Töredékes emlékeim végére hagyom a legerősebbet. Hosszan beszélt telefonon, már nem emlékszem, oroszul vagy magyarul, letette, és órákig nem jött elő a szobájából, sírt és bezárkózott. Egyedül kellett aznap a 24-es busszal bemennem Párizsba. Amikor visszatértem, még mindig sírt, alig mertem megkérdezni, mi történt. Akkor derült ki, hogy meghalt a nagymamája, akit a világon legjobban szeretett. Soha senkit nem láttam úgy sírni, mint őt. Megrendítő volt.

... Nem mondok semmi újat azzal, hogy egész életművének legfontosabb szereplője a halál. Egy kiállítási beszámolónak mindenesetre főleg erről kellene szólnia. Művészethez vagy az élethez, vagy mindkettőhöz mélyen értve és beleérezve.

Sem életét, sem művészetét nem ismertem mélyen. Csak a zokogását hallom ma is, évtizedek múltán. Mást nem tudok róla elmondani.

El Kazovszkij: Elszáll a lélek? - II.