Henry és June (Régi Párizs főterén 3.)

Írta: bikassygergel


Becsülöm a magyar wikipédiát, valaha közreműködtem szerkesztésében, mégis, nehezen tudom elfogadni, sőt megbocsátani, hogy Henry Miller (legalábbis a mai napig) kimaradt belőle. A XX. századi világirodalom egyik óriása. Pornográfia vádjával az USA-ban a hatvanas évek elejéig nem merték kiadni műveit (ő maga akkor már hetven is elmúlt), és az irodalmat erősen befolyásoló, sőt megváltoztató regényei először mind Párizsban jelentek meg anyanyelvén, angolul. Párizsban is élt, ott vált íróvá: első remekművét akkor kezdte írni 1931-ben, amikor már volt valami kölcsönpénze ebédre és vacsorára.

Ez az időrendben első és talán legnagyobb könyve, a Ráktérítő, jó későn 1990 körül, amikor az egész hazai kulturális élet egész mással foglalkozott, magyarul is megjelent, különösebb visszhang nélkül. Ugyanez a hazai visszhangtalanság fogadta másik remekművét, a Sexust. Pornószövegnek "magas irodalom", a magas irodalom barátainak fröcsögő, parttalan, kaotikusnak látszó szexközpontú életvallomás. Itthon nem volt kritikus, aki értelmezze. Talán a Ráktérítő fordítója, Bartos Tibor képes lett volna rá. 

Mondanom sem kell, nem lévén "angolos", én Párizsban ismerkedtem meg könyveivel, a hetvenes évek közepén. Ott akkor már széles körben ismerték, könyveit zsebkönyv kiadásokban kapkodták el. Rám földrengésszerű hatással volt. Nehéz volna pontosan és alaposan elmagyarázni: először is az itthon tiltott és ismeretlen varázsa - dehát ilyenből elég sok volt, a földrengéshez azért ennél többre volt szükség. Mindig érdekeltek a naplók és önéletrajzok, és érdekelt az újszerű, újtípusú regény minden fajtája. A vállaltan személyes hang, az önfeltárulkozás sikoltása. Henry Miller könyvei ezt nyújtják. Dühödt, életrajongással és az életet minden szennyében átélt személyesség gátlástalanságával. Főiskolákra nem járt, de Nietzsche és D. H. Lawrence iskolájába igen. Mellesleg ő írt angolul elsőként Buñuel Andalúziai kutyájáról is. Azért bámultam, mert mint sokan, magam is gyávának éreztem ehhez: ököllel a randa külvilágnak. Ott kezdődik, hogy először is lemerül az élet (nála előbb Brooklyn, majd Párizs) félalvilágába, az életnek bátor bozótharcosaként. Bármily rémítő és csúnya is az a bozót, valahogy mégis kedveli is. Prostituáltak és kispolgári nők fuldokolnak ebben a televényben, Mona/June, egy Millerhez méltó férfivadász, vele művel gyalázatos dolgokat. Párizsig menekül tőle.

Párizsban találkozik a tehetséges, kékharisnya és jómódú művészlélekkel, a kubai-amerikai Anais Ninnel. Ninnek férje van és szeretői - ellentétben a kocsmák New York-i aszfalt-angyalával, aki főleg gazdag férfiakra vadászik - ő híres írókkal, művészekkel köt ágyban és lélekben izzó kapcsolatokat. Pszichológusához és saját apjához is testi-lelki szerelem fűzi, s azt mondanunk sem kell, hogy biszexuális. Évek óta naplót vezet: az utókor szerencséjére, Miller párizsi korszakának szinte minden órája megelevenül. A Brooklynból jött író Párizs egyik elővárosában lakik, írni igen, munka után nézni nincs kedve. A magyar fórumokon idézik szavait: "Volt még egy dolog, amiben végképp nem hittem - a munkában. A munka már a felnőttkor küszöbén úgy tetszett nekem, mint az ostobák számára fenntartott tevékenységi forma. Épp ellentéte az alkotásnak, ami csak játék, és ami éppen azért a legfőbb hajtóerő az életben, mert önmagán kívül nincs más létoka. Mondta-e bárki is, hogy isten azért teremtette a világot, mert dolgozni akart?"

E korszak csúcsa, amikor a leszbikus kalandot sem elutasító Mona/June megérkezik Párizsba, innen kezdve változatos és egymást gyilkoló háromszög-, meg négyszög kapcsolatokban fürdik a nem mindennapi trió. Közben Miller és Anais Nin Proustot elemez, Joyce-ról társalog, szeretik és gyűlölik June-t.

Ennek a kalandnak a története a Henry és June (a napló egy része), melyből 1990-ben amerikai film is készült, nem is a legrosszabb, bár enyhén szépelgő film, két kiváló színésznővel: Anais-t Maria de Medeiros, June-t, az akkor még nem világhírű Uma Thurman játszotta. Ennek nálunk is sikere volt, de Miller olvasására senkit nem bírt rá. Pedig, ha Henry Millernek hatása lett volna a magyar olvasóra és írókra, mint a világ nagyrészén, akkor az egész magyar próza vadabb és talán érdekesebb lenne.

Hazatértem Párizsból Anais Nin és Henry Miller sok-sok könyvével, velük hoztam Párizsból is valamit. Talán ezért, hogy amikor kezdték kiadni őket magyarul, már nem néztem beléjük. Polcpakolászáskor most akadtak a kezembe. Nem ismételtem át lexikonokban ellenőrizva, hogy elhagyva Párizst és Athént meg Korfut, mi történt vele, mint élt Kaliforniában, hogyan házasodott meg még háromszor. Kilencvennyolc évig élt. Ilyen vad élethez és irodalomhoz bestiális külső és belső erőre van szükség. A világirodalomban nincs szükség Henry Miller-feltámadásra, mert ott állandóan jelen van. Mostanában próbálják a főművei után színre lépő "beat-irodalommal", Kerouacot vele rokonítani. Hogy a magyarok megismerik egyszer? Nem az én dolgom. Nekem nagy érték volt, hogy Párizsban megismertem a könyveit.

.