Írta: Inkabringa
Tizenhat éves koromban olvastam először Kassákot. Alig vártam, hogy a gimnáziumi tananyagban eljussunk hozzá, bár nagy reményeim nem voltak, az irodalomórák többnyire csendes pőcsikélésbe fulladtak. Mire mélán és kimérten eljutottunk a Ló meghal, a madarak kirepülnekig én már szinte fejből tudtam a verset és elolvastam az Egy ember életét is. Ujjongva találtam rá Kassákra és általa a mindig is periférián tengődő magyar avantgárdra, a tudatos revelációt majd a felsőoktatás adta meg.
Tizenhat éves koromban olvastam először Kassákot. Alig vártam, hogy a gimnáziumi tananyagban eljussunk hozzá, bár nagy reményeim nem voltak, az irodalomórák többnyire csendes pőcsikélésbe fulladtak. Mire mélán és kimérten eljutottunk a Ló meghal, a madarak kirepülnekig én már szinte fejből tudtam a verset és elolvastam az Egy ember életét is. Ujjongva találtam rá Kassákra és általa a mindig is periférián tengődő magyar avantgárdra, a tudatos revelációt majd a felsőoktatás adta meg.
Sokan leírták, elmondták már,
hogy Európa-szerte az egyik legtöbbre becsült 20. századi művészünk ő. A
blogban egyszer YGergely megírta egy olasz tudós Kassák-szeretetét. ITT elolvasható.
Kassák kétségtelenül azon kevesek
közé tartozott, aki ablakot nyitott a világra. Izmusok, irányzatok, eszmék, művek és művészek, gondolatok és
azok cáfolatai keveregtek a 20. század eleji Európában. Kassák belekerült ebbe
a vérkeringésbe, ami nem engedte, hogy megposhadjon, hogy puhánnyá és tokossá
váljon.
Itthoni helyét mindmáig keresi.
Azaz dehogy keresi, hiszen talán sosem fogja megtalálni. Tudta ő is, hogy ez a
sorsa. Kezdetben küzdött ellene, majd belebicsaklott, végül felülemelkedett. Egyszer
mégis a helyére kerül talán. Majd idézik, szeretik – „kultusza” lesz. Hogy
morogna ő ezért…
Kassák talán mindig is kívülálló
marad itthon. Egyébként is az egész univerzumot ostromolta. Konok, szívós, makacs, elszánt,
önfejű és ugyanakkor kíváncsi, felfedező hajlamú, minden újra fogékony volt.
![]() |
Kassák szobra szülővárosában, Érsekújváron |
Örök kívülálló marad. Ezért is
vonz annyira. Rajta kívül van még egy szeretett kívülállóm: Mándy Iván.
Egészen más személyiség, életút, alkotói pálya, de mégis valami alig
kifejezhető hasonlóság van közöttük. Talán csak a kívülállásukban mérhető ez. A
mi örökké vezér után epedő és - ebből fakadóan - könnyen gyűlölködővé váló
országunkban az ilyen kívülállók jelentik a bóját, hogy ne tévedjünk el saját
eszelősségünk tengerén.
Sajnálom, hogy Kassák szikár
alakját én már nem láthattam Óbuda utcáin sétálni. Emlékét őrzi az óbudai Fő
téren levő Kassák Múzeum, a
piciny magyar avantgárd enyhet adó helye.
Vajon mit szólna Kassák a mai Magyarországhoz ?
Azt hiszem, kapnánk tőle rendesen. Pedig volt elég dolga a saját korával is. Az alant következőket senki se értelmezze trágárkodó
politizálásként. Nem annak szánjuk, inkább fintoros kedvünk pikírt
lenyomatának.
Amikor nyomor-nyomor hátán nő ki a
földből, a fejekben cenzor ül, és az autokráciát is egyre
szimpatikusabbnak mutatják, nem állom meg, hogy ne idézzem Kassák mondatát,
amit Gergely tegnap olvasott fel Bartos Tibor 2002-ben megjelent Magyarszótár című könyvéből. Olyan keserű irónia és ellenállhatatlan
humor van benne, hogy Kassák jellegzetes palócos nyelvjárásával akár most is mondhatta volna az Amfiteátrumnál sétálva.
Íme az idézet:
„kibászták velünk mágyárokkál, de mindegy, urám, én elmennék mágávál
biciklizni!”
Úgyhogy mi megyünk Gergellyel bringázni.
Úgyhogy mi megyünk Gergellyel bringázni.
És ne feledjük:
„Papagallum ó fumigó papagallum”!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése