Keresés ebben a blogban

2015. május 13., szerda

Kassák mondata

Írta: Inkabringa


Tizenhat éves koromban olvastam először Kassákot. Alig vártam, hogy a gimnáziumi tananyagban eljussunk hozzá, bár nagy reményeim nem voltak, az irodalomórák többnyire csendes pőcsikélésbe fulladtak. Mire mélán és kimérten eljutottunk a Ló meghal, a madarak kirepülnekig én már szinte fejből tudtam a verset és elolvastam az Egy ember életét is. Ujjongva találtam rá Kassákra és általa a mindig is periférián tengődő magyar avantgárdra, a tudatos revelációt majd a felsőoktatás adta meg. 


Sokan leírták, elmondták már, hogy Európa-szerte az egyik legtöbbre becsült 20. századi művészünk ő. A blogban egyszer YGergely megírta egy olasz tudós Kassák-szeretetét. ITT elolvasható.

Kassák kétségtelenül azon kevesek közé tartozott, aki ablakot nyitott a világra. Izmusok, irányzatok, eszmék, művek és művészek, gondolatok és azok cáfolatai keveregtek a 20. század eleji Európában. Kassák belekerült ebbe a vérkeringésbe, ami nem engedte, hogy megposhadjon, hogy puhánnyá és tokossá váljon.

Itthoni helyét mindmáig keresi. Azaz dehogy keresi, hiszen talán sosem fogja megtalálni. Tudta ő is, hogy ez a sorsa. Kezdetben küzdött ellene, majd belebicsaklott, végül felülemelkedett. Egyszer mégis a helyére kerül talán. Majd idézik, szeretik – „kultusza” lesz. Hogy morogna ő ezért…


Kassák talán mindig is kívülálló marad itthon. Egyébként is az egész univerzumot ostromolta. Konok, szívós, makacs, elszánt, önfejű és ugyanakkor kíváncsi, felfedező hajlamú, minden újra fogékony volt.
Kassák szobra szülővárosában, Érsekújváron
Örök kívülálló marad. Ezért is vonz annyira. Rajta kívül van még egy szeretett kívülállóm: Mándy Iván. Egészen más személyiség, életút, alkotói pálya, de mégis valami alig kifejezhető hasonlóság van közöttük. Talán csak a kívülállásukban mérhető ez. A mi örökké vezér után epedő és - ebből fakadóan - könnyen gyűlölködővé váló országunkban az ilyen kívülállók jelentik a bóját, hogy ne tévedjünk el saját eszelősségünk tengerén. 

Sajnálom, hogy Kassák szikár alakját én már nem láthattam Óbuda utcáin sétálni. Emlékét őrzi az óbudai Fő téren levő Kassák Múzeum, a piciny magyar avantgárd enyhet adó helye.

Vajon mit szólna Kassák a mai Magyarországhoz? Azt hiszem, kapnánk tőle rendesen. Pedig volt elég dolga a saját korával is. Amikor a blogot elkezdtük, Gergellyel megbeszéltük, hogy az öncélú trágárkodást és a napi politikát kihúzzuk a témáinkból. Ezen nem is fogunk változtatni és remélem, az alant következőket sem fogja senki napi szintű trágárkodó politizálásként értelmezni. Nem annak szánjuk, inkább fintoros kedvünk pikírt lenyomatának.

Amikor nyomor-nyomor hátán nő ki a földből, a fejekben kopasz cenzor ül, és az autokráciát is egyre szimpatikusabbnak mutatják, nem állom meg, hogy ne idézzem Kassák mondatát, amit YGergely tegnap olvasott fel Bartos Tibor 2002-ben megjelent Magyarszótár című könyvéből. Olyan keserű irónia és ellenállhatatlan humor van benne, hogy Kassák jellegzetes palócos nyelvjárásával akár most is mondhatta volna az Amfiteátrumnál sétálva.
Íme az idézet:
kibászták velünk mágyárokkál, de mindegy, urám, én elmennék mágávál biciklizni!

Úgyhogy mi megyünk Gergellyel bringázni. 

És ne feledjük:
Papagallum ó fumigó papagallum”!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése