Írta: Inkabringa
Tizenhat éves koromban olvastam először Kassákot. Alig vártam, hogy a gimnáziumi tananyagban eljussunk hozzá, bár nagy reményeim nem voltak, az irodalomórák többnyire csendes pőcsikélésbe fulladtak. Mire mélán és kimérten eljutottunk a Ló meghal, a madarak kirepülnekig én már szinte fejből tudtam a verset és elolvastam az Egy ember életét is. Ujjongva találtam rá Kassákra és általa a mindig is periférián tengődő magyar avantgárdra, a tudatos revelációt majd a felsőoktatás adta meg.
Tizenhat éves koromban olvastam először Kassákot. Alig vártam, hogy a gimnáziumi tananyagban eljussunk hozzá, bár nagy reményeim nem voltak, az irodalomórák többnyire csendes pőcsikélésbe fulladtak. Mire mélán és kimérten eljutottunk a Ló meghal, a madarak kirepülnekig én már szinte fejből tudtam a verset és elolvastam az Egy ember életét is. Ujjongva találtam rá Kassákra és általa a mindig is periférián tengődő magyar avantgárdra, a tudatos revelációt majd a felsőoktatás adta meg.
Sokan leírták, elmondták már,
hogy Európa-szerte az egyik legtöbbre becsült 20. századi művészünk ő. A
blogban egyszer YGergely megírta egy olasz tudós Kassák-szeretetét. ITT elolvasható.
Kassák kétségtelenül azon kevesek
közé tartozott, aki ablakot nyitott a világra. Izmusok, irányzatok, eszmék, művek és művészek, gondolatok és
azok cáfolatai keveregtek a 20. század eleji Európában. Kassák belekerült ebbe
a vérkeringésbe, ami nem engedte, hogy megposhadjon, hogy puhánnyá és tokossá
váljon.
Itthoni helyét mindmáig keresi.
Azaz dehogy keresi, hiszen talán sosem fogja megtalálni. Tudta ő is, hogy ez a
sorsa. Kezdetben küzdött ellene, majd belebicsaklott, végül felülemelkedett. Egyszer
mégis a helyére kerül talán. Majd idézik, szeretik – „kultusza” lesz. Hogy
morogna ő ezért…
Kassák talán mindig is kívülálló
marad itthon. Egyébként is az egész univerzumot ostromolta. Konok, szívós, makacs, elszánt,
önfejű és ugyanakkor kíváncsi, felfedező hajlamú, minden újra fogékony volt.
Kassák szobra szülővárosában, Érsekújváron |
Örök kívülálló marad. Ezért is
vonz annyira. Rajta kívül van még egy szeretett kívülállóm: Mándy Iván.
Egészen más személyiség, életút, alkotói pálya, de mégis valami alig
kifejezhető hasonlóság van közöttük. Talán csak a kívülállásukban mérhető ez. A
mi örökké vezér után epedő és - ebből fakadóan - könnyen gyűlölködővé váló
országunkban az ilyen kívülállók jelentik a bóját, hogy ne tévedjünk el saját
eszelősségünk tengerén.
Sajnálom, hogy Kassák szikár
alakját én már nem láthattam Óbuda utcáin sétálni. Emlékét őrzi az óbudai Fő
téren levő Kassák Múzeum, a
piciny magyar avantgárd enyhet adó helye.
Vajon mit szólna Kassák a mai Magyarországhoz ?
Azt hiszem, kapnánk tőle rendesen. Pedig volt elég dolga a saját korával is. Az alant következőket senki se értelmezze trágárkodó
politizálásként. Nem annak szánjuk, inkább fintoros kedvünk pikírt
lenyomatának.
Amikor nyomor-nyomor hátán nő ki a
földből, a fejekben cenzor ül, és az autokráciát is egyre
szimpatikusabbnak mutatják, nem állom meg, hogy ne idézzem Kassák mondatát,
amit Gergely tegnap olvasott fel Bartos Tibor 2002-ben megjelent Magyarszótár című könyvéből. Olyan keserű irónia és ellenállhatatlan
humor van benne, hogy Kassák jellegzetes palócos nyelvjárásával akár most is mondhatta volna az Amfiteátrumnál sétálva.
Íme az idézet:
„kibászták velünk mágyárokkál, de mindegy, urám, én elmennék mágávál
biciklizni!”
Úgyhogy mi megyünk Gergellyel bringázni.
Úgyhogy mi megyünk Gergellyel bringázni.
És ne feledjük:
„Papagallum ó fumigó papagallum”!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése