Alpha Antigoné

Írta: Inkabringa


Miért választok ki egy filmet a sok közül? Például, mert olyan helyen vetítik, ahol szeretek lenni. További vonzó tényező, ha olyan országból származik, melynek filmtermésében nem járunk szügyig. Mert a világ sokféle, mi meg nagy büszkén csak egy szűk szeletére fixálunk. Érdekes lehet a gyártási körülmény is, vagy a fősodortól elütő forma, netán egy örök emberi téma. Sok oka lehet, ha egy filmet megnézek.

Ezúttal az Alpha című filmet választottam. Azért, mert a Titanicon vetítették, ahova két évtizede mindig benézek. Azért, mert a friss görög film nem mindennapos élményem. Azért, mert közösségi finanszírozásból készítették, és nem kellett hozzá filmcézárok kegyeit keresni. Azért, mert fekete-fehér, ami felsejdíti a reményt, hogy a film nem csupán színpompás árucikk, hanem a fények játéka gondolatokkal és érzésekkel. És végül azért, mert a több évezrede aktuális Antigoné az alapja.

Ha nem is volt világfordító élmény, érzéketlenül sem hagyott. Nem hibátlan film, inkább kísérlet: a képpel és a gondolattal, a térrel és az emberi arccal. Fények-árnyak feleselő párbeszéde egy jól megkomponált fekete-fehér filmben. A napsütés érzetét legjobban a színeket száműző film adja vissza.

Belecsúsztak félresiklások, túlzások, afféle „művészkedések”, olykor bosszantó, bénító, zavaros túlhajtások. De villanásokra Pasolini, Carl Theodor Dreyer és Marina Abramovic is eszembe jutott. Ahogy eszembe jutottak az ókori görög színházak is. Mi mindenen volt képes töprengeni akkoriban a közönség egy monstre drámaversenyen? Az akkor felvetett kérdésekre máig nincs megoldás.

Jog és igazság, hatalom és erkölcs, szeretet és uralom. Ez az alapkonfliktus Antigoné és Kreón között. Kreón az állam törvényét képviseli kemény következetességgel, Antigoné az istenek törvényét. Én inkább azt mondanám, az emberségét. Mert az isteneket is az ember találta ki magának, hogy egyensúlyra leljen az állati ösztön és az emberi egymásra utaltság között. Egyik ember a másiknak miért hinne? Egy emberfölötti irányító hatalomban miért ne hinne?

Az Alpha olyan, mintha az Antigoné prológja lenne. Itt nincsenek parázs szópárbajok Antigoné és Kreón között. Kreón meg sem jelenik, csak maszkos-egyenruhás fogdmegjei. A drámai konfliktus nem Kreón és Antigoné között zajlik, hanem Antigoné és halott testvére, Polüneikész között. Szophoklész drámájában érte küzd Antigoné, az Alphában a holtában ráhagyott lázadásával. Antigoné itt a lázadás ellen lázad. El akar bújni a küzdés elől. Nem akar ellenállni, nem akar véleményt mondani, nem akar szembemenni. Kínlódva lassan megérti: nem kerülheti el sorsát. Nem azért, mert elvekre, eszményekre, magasztos célokra talál. Ezeket semmibe vehetjük, cserélhetjük, eldobhatjuk.

Antigoné a legfontosabbat érti meg kétségbeesett kapálózása közben. A testvérét szerette, és ez a szeretet kötelezi. „Gyűlölni nem születtem én, szeretni csak” – mondja Szophoklész drámájában.

Tudtak valamit az ókori görögök, ami nekem nagyon hiányzik magabiztosan praktikus világunkból. Szégyenkezés nélkül képesek voltak tépelődni olyasmiken, melyek által ugyan nem jutunk gyorsabban messzebbre, magasabbra, nincs mérhető hasznuk, mégis fabatkát sem ér az ember élete a róluk való gondolkodás nélkül.

Ezért ültem végig egy mai görög fekete-fehér filmet, ami nem is remekmű, nem is hibátlan, de mégis töprengésre késztet, ahogy egykori közönségét Szophoklész.