Kereszteződések

Írta: Inkabringa


Az európai gyökerű civilizációnak vannak bizonyos etikai alapvetései. Ilyen például a szabad önrendelkezés és szabad véleménynyilvánítás joga, vagy az, hogy mások tulajdonát nem illendő szándékkal rongálni, ahogy családok életét, gyerekek békéjét sem ildomos feldúlni. A másokra tekintettel levés némi önmérsékletre késztet, de nem a legrosszabb módja az élet élésének.

Azt már kevésbé értem, ha e szép ideákat csak az európai gyökerű civilizációra érzi valaki érvényesnek, és ezzel a gőggel minősíti le, netán veti meg más kontinensek kultúráit. Teszi mindezt úgy, hogy nem is ismeri ezen kultúrákat, ámde a fensőbbség biztos tudatában nem is érez késztetést megismerésükre.

A globalizáció éppenséggel jelenthetné azt is, hogy a nyugati civilizáción kívüli kultúrák is egyenrangú alkotóelemei az emberiségnek. Nekem úgy tűnik, hogy ez továbbra is kisebbségben levő vélemény. Sokan úgy vélik manapság is, hogy más földrészek kultúrái csak tanulhatnak tőlünk, és akkor válnak majd egyenrangúvá velünk, ha olyanok lesznek, mint mi.

Valóban tanulhatnak tőlünk, de nem csupán jót, hanem rosszat is. Tovább megyek, az európai civilizáció is tanulhat más kontinensek kultúrájából: ráadásul nem csupán rosszat, hanem sok jót is.

A kölcsönös figyelem és egymás iránti nyitott érdeklődés vonzóbbá tehetné a földi létet.

Eric R. Wolf az Európa és a történelem nélküli népek című könyvében írta: „mennyire másként látnánk a világot, ha egységes egészként, totalitásként, rendszerként szemlélnénk és nem önálló társadalmak és kultúrák összegeként; ha jobban megértenénk, hogy az idők folyamán miként alakult ki ez a totalitás; ha komolyan vennénk azt a figyelmeztetést, hogy úgy gondolkodjunk emberek együtteseiről, mint amelyek „más, közeli és távoli csoportokkal kibogozhatatlan sűrű, hálószerű kapcsolatban (Lesser 1960:42) állnak.”

Ezért most néhány olyan művet és művészt említek, aki ügyet sem vetett az önmagába szerelmes európai gőgre és fesztelenül keveredett a világ egyéb kultúráival, avagy merte vállalni a nyugati civilizáció előtt is másféleségét.

Nastio Mosquito angolai származású alkotóművész. A szupermodern kor multivizuális kifejezőeszközeinek avatott tolmácsolója, munkáiban nem csupán a művészeti ágak, hanem a kultúrák kereszteződése is fontos szerepet kap. Gyakori témája az afrikai kultúrával szemben pátyolgatott nyugati sztereotípiák fenséges tekintetünk elé tárása.

Maimouna Gueressi Olaszországban született fotográfus, vizuális művész, de afrikai és muszlim gyökerei vannak. Ráadásul nő. Sokszorosan agyondeterminált sors és világra nézés ez. Maimouna Gueressi munkáiban a nő és a társadalom, a nő és a hatalom közötti kapcsolatot és ugyanakkor a nőiség hétköznapiságokon túlmutató teljes megélését láttatja.

Mindenképp meg kell említeni egy nagy újítót, zenei konstruktőrt, lázadót és provokátort, aki tegnap ünnepelte kilencvenedik születésnapját. Ő Pierre Boulez, a kortárs zene folyamatos vérpezsdítője a 20. század közepe óta.

A nagy áttörést számára a La marteau sans maitre című műve adta, amit hatvan éve, 1955-ben mutattak be. A kompozíciót René Char szürrealista versei ihlették. Lazán hátat fordított a kanonizált komponálási és hangszerelési szabályoknak, a klasszikus zenekari felállást sutba dobta. Sőt, nem elég, hogy a klasszikus zenei formákon, de a megszokott európai hangzáson is túllépett. Az afrikai xylorimba kottába foglalása és az indonéz gamelán ütősöket idéző hangszerelése meghökkentette, de csodálatra is késztette közönségét. Nem kis szerepe volt ebben André Schaeffnernek, aki antropológusként és etnomuzikológusként jó barátságba keveredett Boulezzel és kitárta előtte az afrikai és indonéz zenei kultúra varázslatos gazdagságú tárházát. Boulez később is beemelt műveibe e kultúrákból hangszereket.

Nagy-Britannia hófehér bőrű művésznője, Catrin Finch, az egyik legkifinomultabb hangszeren, hárfán játszik. Éteri lebegésű, nemes rezgésű húrjai azonban nem az európai kultúra egyedi fenségét szimbolizálják, hanem a más kontinenseken megtalálható hangszerekkel való rokonságát.

Catrin Finch hárfája és a Szenegálban született Seckou Keita korája minden színpadon lenyűgözi a közönséget. Egybecseng ősi rokonságuk és ugyanakkor izgalmas egymást erősítő egyedi hangzásuk.