Keresés ebben a blogban

2015. március 14., szombat

Legyen nekünk jazz

Írta: Inkabringa


A jazz jó edzésterv lehet az élet egyéb nyitottságot és értelmezési képességet igénylő területeihez is: egyszóval mindenhez. 

Kölyöklány koromban az egyik unokabátyám vitt el először jazzkoncertre. Lépésről lépésre vezetett be a jazz szabad levegőjű világába. 
Paul Colin: Jazz band
Épp hogy kinőttem az általános iskolából, amikor egy big band koncert csillogó hangszer kavalkádjától még az akkori dacos kamaszfejem is kegyeskedett elámulni. Elsodort a hangszerek együttzúgása, az egymás után sorra kerülő szólisták bravúrja. Ha valaki a jazzt akarja másokkal megszerettetni, kezdje a big banddel, mert még ebben a külsőséges látszatokra épülő világban is versenytársa bármilyen színpadi produkciónak. 
Az első igazi próbatétel egy Binder Károly-szólókoncerten ért. Egy kis teremben körbeültünk nagyjából ötvenen egy zongorát. Erre a zenére nem lehetett ütemre bólogatni, taktust dobolni, vagy a melódiára ráringani. Széttört dallamok, ütemek. Ijedten ültem ott. Az unokabátyám biztatóan odasúgta: „Csak figyelj! - Mire? – Arra, hogy mikor fűzi be a kendőt a zongorahúrok közé.” Ez a válasz annyira meglepett, hogy tényleg figyelni kezdtem. És eljött a pillanat, amikor tényleg befűzte a kendőt a zongorahúrok közé. Azt hiszem, ez a koncert volt a vízválasztó. A jazz érdekelni kezdett. Binder Károly ITT hallható.

Azóta számos könyvet, elemzést olvastam a jazzről, mind tágítják az ismereteinket. De egyre biztosabban tudom, hogy a jazzről a legtöbbet mégis az unokabátyámtól tanultam. Egy világot nyitott ki előttem, és ha pár éve fájón nincs is már közöttünk, a jazzt továbbra is az ő szelíd figyelmével hallgatom.

A legfontosabb mondata ez volt: nem kell belőle olyan nagy ügyet csinálni. A jazzt ne úgy hallgassam, hogy általa beavatottá váltam, egy zártkörű szekta tagjává, hanem épp ellenkezőleg: a jazz, ha jól hallgatom, a mindenre nyitott szabadság érzetét adja. A befogadásához csak az ellazultság és koncentráció fura elegye és jókora nyitottság kell. Ha ez megvan, akkor a jazz felszabadít, és az egekbe repít.

Talán ezért, talán, mert kamaszkori dacosságomból valami megmaradt, a szektás jellegű megnyilvánulásoktól menekülök, nem akarok beavatottá válni, mert a világ annál sokkal izgalmasabb, hogy én csak egyetlen szeletére legyek kíváncsi. Őszintén elborzaszt, ha valaki azt mondja, ő csak Wagnert vagy Bachot hallgat, hogy a metál az egyetlen zene, vagy épp a jazz. Tisztában vannak vele, hogy milyen csodálatos zenéktől fosztják meg magukat?

A világ olyan sokrétű, hogy ezernyi kincséről még csak nem is hallunk életünk folyamán, szánt szándékkal miért zárnánk ki a sokszínűségét? 

A jazz nem sznobság, nem a kiválasztottak ízlését dicséri, és a legnagyobb hiba ilyen látszatba keverni. A jazzt nem lehet pózból befogadni. Lerázza magáról az allűröket. Tegyük hozzá, aki jazzt hallgat, az mindent hallgat, hiszen a jazz-zenészek musicaltől a népdalig bármit feldolgoznak, és kedvvel nyúlnak más jazzisták szerzeményeihez is. Újabb és újabb inspirációkat merítenek egymásból és a világból.
Egy improvizáción alapuló zene a befogadóktól is ellazultságot és világra nyitottságot vár el. Intellektuális folyamat a hallgatása, ami gúnyos vagy dölyfös felhangok nélkül annyit jelent, hogy a befogadás teljessé tételéhez mozgatjuk-tekerjük az agyunkat is, ha már a fejünkbe nőtt. A jazz legfőbb lényege az improvizáció. Az ott és akkor születés mámorát és kínját nem csupán a zenészeknek, hanem őket követve és figyelve a közönségnek is meg kell élnie.

Ezért olyan fontos része a jazzkoncertnek a közönség. Ha jó és nyitott a publikum, akkor a zenészek minden rezdülésére reagál. Az improvizációkat megtapsolja, bekiabál, együtt lélegez az épp akkor születő zenével. Izgalmas és magával ragadó a jazz közönségének lenni, és a jazz akkor igazán jó, ha nyitott és figyelmes a közönsége is.
Gyakran érzem, hogy a jazz együtt ül a szégyenpadon a kortárs zenével. Vannak, akik azért hallgatják, mert kiválasztottak és beavatottak óhajtanak lenni, mások gúnyolandó sznobságnak érzik. Mindkét megközelítés ártalmas és sztereotípiákhoz vezető. Abból meg amúgy is annyi, de annyi van, gyomlálni kellene folyamatosan, hogy ne burjánozzon el.

A jazzben kétségtelenül van valami feszültség, vibrálás, polifónia, de áthatja életöröm és szabadságérzet is, amire könnyen ráérezhet bárki, aki nyitott füllel hallgatja. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése