Egyensúlyvesztés

Írta: Inkabringa

Ma van az Erőszakmentesség Világnapja. Nagyon szép idea, szó nélkül ne hagyjuk. Bár az is igaz, hogy a cinikus szarkazmus határára sodor, ha belegondolok, mit művelt egymással eddig az emberiség, mit művel most, és mi vár még rá…

Az erőszak egy kibillent állapot. Az erőszaktevő és áldozata is egyensúlyát veszti. Az egyik belemámorosodik agresszív hatalmába, a másik tehetetlen alávetettségébe. Egyensúly nélkül csak háborodott siserehad sokra hivatott populációnk.

A mai nap Gandhi születésnapja, aki az erőszakmentesség 20. századi apostola. Meggyilkolták. Egy hittársa oltotta ki az életét, egy másik hindu, aki fanatikusan szeretett és gyűlölt. Mintha nem is ugyanannak a vallásnak lettek volna hívei. Gandhi szép csendesen legyőzte a nagy brit impériumot, és megpróbálta Indiában helyreállítani az évszázadok óta elvesztett egykori sokszínű harmóniát. Talán sikerült volna neki. Megölte a fanatizmus.

India sok évezredes történelme a legjobb példája annak, hogy milyen jóvátehetetlen károkat okoz nemzedékek hosszú során át az egyensúlyvesztés.

I. e. 3. évezredig vezethető vissza az emberi kultúra Indiában. Nem is akármilyen kultúrák voltak ezek. Bármilyen siralmas képet is nyújt most ez a hatalmas félsziget, lebecsülni nem lehet. Több ezer év tudása van benne. Pillanatnyilag tűnhet úgy, hogy nyoma sem maradt, de ez nem porlad el. Csak az egyensúlyukat kell visszanyerniük.

Nap Templom, Konark, Orissa

Gandhi a határán volt az egyensúly visszaállításának. Karizma, józanság és megegyezésre való készség jellemezte. Már szinte sikerült Indiának. De a félsziget történelmétől elütő hisztéria, a kívülről beleplántált fanatizmus elvágta az útját. Maradt a billegő, tombolást katatóniával vegyítő reménytelen állapot.

A vallások kivétel nélkül jámborságra és egymás iránti szeretetre buzdítanak, és mégis mennyi embert öltek meg már vallási révületben. Nem a hittel és nem a vallásokkal van a baj, sokaknak jelentenek biztos kapaszkodót. A gond ott kezdődik, ha ez patologikussá fokozódik, kizárólagos imádattá, egyszóval fanatizmussá válik.

Indiát évezredekig ez tartotta egyensúlyban: a fanatizmus hiánya.

Az i. e. 3. évezredtől kezdve nagyjából az i. sz. 12. századig a brahman, hindu, buddhista vallás hívei jól megfértek egymás mellett. Sőt, a termékeny és gyümölcsöző egymásra hatásnak köszönhetően egy harmonikus és sokszínű kulturális gazdagság jött létre.

Harcok, csaták, vérontások voltak akkor is, de senkinek nem jutott eszébe a területi hódítás mellett kulturális-eszmei egyeduralmat kierőszakolni. Gondolkodni és hinni szabadon lehetett.

A 8. századtól kezdve egyre erősebb hullámokban a muzulmán hit is megjelent India földjén. Kezdetben viszonylag kiegyenlített volt ez a viszony, India a muzulmán hitet is békével befogadta.

Később azonban megjelentek az egyeduralomra törő iszlám hódítók. Számukra csak egy hit és egy kultúra létezett. A békés indiaiakat erőszak tiporta le.

Delhi muzulmán ura 1326-ban a Dekkhanban a semmiből új várost alapított. Delhi lakosságát több mint ezer kilométeren át hajszolta, hogy megtöltse népességgel új lakhelyét. Túlnyomó részük belehalt.

Az iszlám hódítás kétarcú volt. Egyrészt megjelentek az erőszakos és kegyetlen harcos alakulatok, akik mérhetetlen szenvedést okoztak India népének: gyilkoltak, sarcoltak, raboltak, fosztogattak.

Ugyanakkor a muzulmán értelmiség magas kultúrájú, értékekre érzékeny rétege is India földjére lépett.

Az arab kultúra több évezredes kiválóságát senkinek nem kell bizonygatni. A muzulmán értelmiség felfedezte és nagyra értékelte azt a művészi-tárgyi kultúrát, amit Indiában talált. A mesterségbeli eljárásokat kreatívan ötvözték saját nagy múltú tudásukkal.

Ennek a szellemi együttműködésnek csúcsa a 17. században épült Taj Mahal, amit máig az építészet csodájának tartanak.

Az erőszakos iszlám hódítás évszázadokra elvágta Indiát a világtól. Azt az Indiát, ami évezredekig sugárzó szellemi kapcsot jelentett a világ minden pontja felé.

Az iszlám adott is Indiának, de nagyon sokat el is vett tőle. Főként a békés, harmonikus méltóságát.

A nagymogulok uralmát végül az európai hajók törték meg. A Kelet-Indiai Társaság révén Anglia hamar kizárólagos hatalmat szerzett India felett.

Egy nagy elnyomótól megszabadították Indiát, majd a helyébe léptek.

A brit gyarmatosítók másként tekintettek India kincseire, mint iszlám hódító elődeik. Utilitarista szemlélettel India számukra csupán egy éléskamra volt, az ott élők pedig kiszolgáló személyzete a koronának.

Az Indiában megtermelt olcsó alapanyagot angliai textilgyárakba szállították, ezzel elfojtva a csodálatra méltó évezredes indiai textilművészetet. Sőt, egy főkormányzó addig ment az élelmességben, hogy el akarta árvereztetni a Taj Mahalt értékes márvány alapanyaga miatt. Végül meghiúsult a terve, pedig micsoda profitot hozott volna.

Az angolok legnagyobb vétke az volt, hogy tényleg és igazán lenézően semmibe vették az Indiában talált kultúrát. Kivételek persze voltak, de később és kevesen. A gyarmatosítók számára csak a saját fehér európai kultúrájuk volt érték. Úgy éltek, úgy építkeztek, mintha csak otthon lennének. Nem győzték szeparálni magukat az indiai hatásoktól.

Az indiai építő- és faragómestereket, akik nem ismerték az európai építkezési eljárásokat, fensőbbséges gőggel hazazavarták, kétezer év művészi szintű kőfaragótudását alázva meg. Szokták mondani, hogy a remény hal meg utoljára, de az emberi hülyeség talán még őt is túléli.

A briteket dicséri, hogy példaszerűen és sajnos ritkaságszámba menően, belátták és beismerték gőgös ostobaságukat. Ebben a gesztusban ott van az európai kultúra nemes vonása, mert van neki olyan bőven.

Ami most történik Indiában, a nyomor, az erőszak, a hisztéria és brutalitás nem az indiai kultúra sajátosságai miatt van. Annak ellenére.

Elég csak megnézni a több évezredes művészetüket, hallgatni a méltóságteljes, de izzó szenvedélyű zenéjüket. Ez a harmóniára és kiegyenlítésre törekvő félsziget a durva alázások, fanatikus őrjöngések hatására kifordult önmagából.

Keresi az egyensúlyát.

Az erőszak teljes kiiktatása az emberi életből buta ábránd. Ám India történelme is bizonyítja, hogy kordában lehet tartani. Mondjuk úgy, hogy mindenki visszafogja a fanatizmusra, hatalmaskodásra és pökhendiségre csábító késztetéseit.

Csak az egyensúly kedvéért.