Keresés ebben a blogban

2014. július 19., szombat

El Rey

Írta: YGergely



Nem olcsó szójáték talán, ha azt mondjuk, Fernando Rey valódi király volt. Mindig nemeseket, hidalgókat, fejedelmi tartású nagyurakat játszott. Idősen is hódító lovagokat. Sőt, talán már idős hódítónak, kiábrándult nemesnek született.
A Viridianának akkor is ő a férfi főszereplője, ha a film első félórája után nincs több szerepe. Negyvenhárom évesen játszotta el Don Jaime szerepét. Délceg és férfias hatvanévesnek látszott, aki csak ebben az életkorban döbben rá, hogy mi az élet legnagyobb értéke. Egy határozott férfi, aki idősödve egyre férfiasabb.

Már nem is csak a Viridianáról beszélünk. A Tristanáról is, A vágy titokzatos tárgyáról is. Hívják Don Jaimének vagy Don Lopénak, a nemesen őszülő hidalgó nem azért szerelmes a nála harminc évvel fiatalabb nőkbe, mert léha vágyak foglya. Nem. A középkori trubadúr-érzelmek rabja, az örök nőiség rabja.
Ha van égiek által elrendelt művészi-alkotói találkozás, Buñuel és Fernando Rey találkozása az volt. Buñuel vad indulattal törte-zúzta a szerelmet akadályozó buta társadalom védősáncait.

Buñuel indulataihoz kellett egy nemes, lovagias hasonmás, aki talán a spanyol vagy provanszi középkor fényét hozta el.
A nemes hidalgó ezért mosolyog minden film végén.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése