Nem olcsó
szójáték talán, ha azt mondjuk, Fernando Rey valódi király volt. Mindig
nemeseket, hidalgókat, fejedelmi tartású nagyurakat játszott. Idősen is hódító
lovagokat. Sőt, talán már idős hódítónak, kiábrándult nemesnek született.
A Viridianának
akkor is ő a férfi főszereplője, ha a film első félórája után nincs több
szerepe. Negyvenhárom évesen játszotta el Don Jaime szerepét. Délceg és férfias
hatvanévesnek látszott, aki csak ebben az életkorban döbben rá, hogy mi az élet
legnagyobb értéke. Egy határozott férfi, aki idősödve egyre férfiasabb.
Már nem is csak a
Viridianáról beszélünk. A Tristanáról is, A vágy titokzatos
tárgyáról is. Hívják Don Jaimének vagy Don Lopénak, a nemesen őszülő
hidalgó nem azért szerelmes a nála harminc évvel fiatalabb nőkbe, mert léha vágyak
foglya. Nem. A középkori trubadúr-érzelmek rabja, az örök nőiség rabja.
Ha van égiek
által elrendelt művészi-alkotói találkozás, Buñuel és
Fernando Rey találkozása az volt. Buñuel vad indulattal törte-zúzta a
szerelmet akadályozó buta társadalom védősáncait.
Buñuel indulataihoz kellett egy nemes, lovagias hasonmás, aki talán a spanyol
vagy provanszi középkor fényét hozta el.
A nemes hidalgó
ezért mosolyog minden film végén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése