Az emberi társadalmaknak egyik
mércéje, hogyan bánnak kiszolgáltatott csoportjaikkal. Sokféle ilyen csoport
gomolyog egy társadalmon belül, de van két alapvető réteg, akik minden korban
és minden fejlettségi szinten megtalálhatók: a gyerekek és az idősek.
A hozzájuk való viszonyulás az
egyik fokmérője a társadalom minőségének.
Ne legyenek illúzióink, mióta
ember él a Földön ez a két korosztály mindig céltáblája volt az agressziónak, a
hasznosság elvén alapuló selejtezésnek, vagy az egyszerű semmibevevésnek.
Vég nélkül sorolhatnánk a
példákat, hogy a különböző történelmi korokban és földrajzi helyeken hogyan
szelektáltak a gyerekek között, hogyan szabadultak meg az elaggott felmenőktől.
Mert hisz Arisztotelész is megírta
már elborzasztó példáját az idősekkel való bánásmódnak:
„Ez is megverte az apját, az apja meg az öregapját – s fiára mutatva -
majd ez is megver engem, ha felnő; ez már a vérünkben van” s így beszélt az a
másik ember is, aki – miközben a tulajdon fia kifelé tuszkolta a házból –arra
kérte őt, hogy a kapunál engedje el; ő is csak addig lökdöste az apját.”
Szépirodalmi rímelő párja lehetne
ennek Nádas Péter ezen sora:
„Forgandó az ember szerencséje, kisfiam, eszedbe ne jusson bárkit
megalázni.”
Arisztotelész pár ezer évvel
későbbi kollégája, Michel Foucault pedig a gyerekekkel való bánásmódról írta
ezt:
„Ennek a hierarchizáló büntetőrendszernek tehát kettős hatása van:
osztályozza a növendékeket képességeik és magatartásuk szerint, abból a
szempontból, hogy mire lesznek használhatók, ha elvégezték az iskolát, valamint
állandó nyomást gyakorol rájuk, hogy mindnyájan alkalmazkodjanak ugyanahhoz a
modellhez, mindnyájan kényszerítve legyenek az alárendeltségre, az
engedelmességre, a szorgalmas tanulásra és gyakorlatozásra, a feladatok és
minden fegyelmi előírás pontos teljesítésére. Hogy mindnyájan egyformák
legyenek.”
Erre meg Garaczi László egyik
sora rímel:
„Felnőni annyi, mint megtanulni bárkinek engedelmeskedni, aki ostoba,
gyáva, boldogtalan, elnyűtt és oktondi.”
Ha a kultúra elfogadó, nyitott, kiegyenlítésre
és nem hierarchizálásra törekszik, akkor ez a két korosztály mindenki számára
érték.
Ismerünk olyan társadalmakat,
ahol a gyermeki lét földi paradicsommá tétele a legfontosabb cél, hogy belenőve
majd a felnőttek világába fizikailag-lelkileg-szellemileg is bírják az elkerülhetetlen
megpróbáltatásokat.
Arra is van szép számmal példa,
hogy az idősekben az emberi élet teljességét tisztelik.
A mai társadalmak már rendkívül
összetettek. Vannak olyan rétegei, akik a gyerekben az elvárásoknak megfelelő engedelmességet tartják
a legtöbbre, és az időst, hiszen élt már eleget, felesleges teherként ráznák le magukról. Ugyanabban a társadalomban
azonban vannak olyanok is, akik a gyerekeknek a kiteljesítő lelki-szellemi fejlődést,
az időseknek pedig a támogató megbecsülést adják meg.
A kultúra rugalmas, változékony
dolog, de állandóan karban kell tartani, nem tűri a tunyaságot, ugyanis könnyen
elfonnyad a szellemi pezsgés hiányában.
Régi korokban a kultúrákat a
kívülről betörő barbárok fenyegették, akik vijjogva felkoncolták évszázadok
szellemi termését. A mai csúcscivilizáció ezt már kiiktatta. Nem kívülről jönnek,
a társadalmak önmagukban termelik ki barbárjaikat.
Megtévesztő lehet, hogy nem
állatbőrbe bújt vadakként, hanem esetleg trendi ruhatárral, márkás autóval érkeznek. A barbárság nem a kinézeten
múlik, hanem a szellemi-érzelmi javakkal szembeni érdeklődés teljes hiányán. Amikor a
másik embert nem értéknek, hanem eszköznek tekintik.
A szellemi tunyaság merevvé,
agresszívvé és pökhendivé tesz.
Ha ez a szemlélet kerekedik felül
a társadalmon, akkor a gyerekek engedelmességre fogott növendéknek, az idősek
felesleges koloncnak, a kultúra pedig kiismerhetetlen hangyabolynak fog tűnni.
Legegyszerűbb földdel egyenlővé tenni és szépen elgereblyézni.
Ennek a materiális mámorban úszó friss
barbárságnak, mely a civilizáció ura, de a szellemi javakat lomként elveti, mégis
van egy kiküszöbölhetetlen hátránya.
Nevezetesen az, hogy a szellemi nyitottság/nagyvonalúság
nélkül az ember csupán egy darab
romlandó hús- és izomköteg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése