Arról, mi a szabad

Írta: Inkabringa

Jancsó Miklós halála döbbentett rá, hogy túlnyomóan, elsöprően és ráadásul úgy, hogy mindezt természetesnek és eredendőnek gondoljuk, a világ apró és eget rengető dolgait is az a kérdés igazgatja: „Mit szabad?”

Jancsó pedig azon kevesek közé tartozott, aki egész életében azt firtatta: „Mi az, hogy szabad?”

Mit jelent az a szó, hogy szabad? Mikor, mennyire és ugyan miért is kell az emberi gondolkodást, tapasztalatot, képzeletet, alkotóerőt, asszociációs képességet ilyen-olyan földi, avagy égi hatalmak iránti félelemből korlátozni, sablonosítani, mederbe terelni. Engedelmessé és így használhatóvá tenni.

Mennyi botrányt kavart Jancsó, mennyi értetlenség, felháborodás, kispolgári megvetés kísérte, és ugyanakkor mennyi sznob hozsanna és idomtalan törleszkedés.

A filmjeinek nem volt története, nem voltak hősei, nem volt előre megírt forgatókönyve, nem volt kényelmes fotel a nézéséhez.

Művelt, olvasott, karakán, szemtelen világba néző volt, aki bölcsességét komisz kölyökként csúzlival lőtte szerteszét. Varázsos, ihletett groteszk iróniával vagy megrendítő, katartikus drámaisággal. 

Azok előtt, akik hajlandóak voltak a „mit szabad” gondolkodásának medréből kilépni, megnyílt a világa.

Mindenki másnak pedig megadta az értetlen megbotránkozás jótékony fensőbbségét. Pl.: „Ez film? Nem is szól semmiről.”

Akkor kezdte a mesterségét, amikor más rendes ember már szétgörcsölte magát, hogy karriert építsen. Ráért. Lazán, derűsen, pimaszul végigsétált a filmtörténeten.

„Rendes szakmám is lehetne, mert jogi doktor vagyok. De ebben a ködben élek. Film. Randa mesterség.” (hvg- 2012. 04. 18)

A bamba elutasítás mellett a legnagyobb hódolat és elismerés kísérte világszerte. Azok közé tartozik, akik itthonról lettek világhírűek. Nincsenek sokan.

„S nem fogadod el, hogy valaki vagy. Nem fogadod el, hogy Mester vagy. Ha ez sikerül, akkor valami közöd van az élethez.” (Interjú Jancsó Miklóssal - ÉS, 2000. 01. 21.)

A szabadság korlátlanságának megízlelése nem vakmerőség, jóval inkább felelősségteljes dolog. Sokan megrettennek tőle, ezért mesterséges szeszekhez, bódulatokhoz folyamodnak, hogy elhitessék magukkal, ez már az. Pedig dehogy. A szabadság éber és tudatos állapot. A világ szemlélésének korlátokat nem tűrő szabad asszociációja és értelmezése.

A szabadság szabálytalan.

A „mit szabad” világában a szabadság hiba, olykor bűn.

„Ne zokogjon nekem itt! Az izenet? Hol van az már. Ám. Bár. (…) Ugye ne emlegessem a többi izenetet? A Sárgolyó azonos és mégis különböző kátyúit… Ja, hogy nem erre szerződtünk? Miért, ki mondta ezt magának? Rosszul tájékoztatták. Mestereit jobban kellett volna megválogatnia.”

(Jancsó Miklós írása - Filmvilág, 1995, 12. szám)

Jancsó Miklós szabálytalan volt, nem tűrte azt sem, hogy belőle szabályt kreáljanak. Ha stílusát kőbe vésték, azonnal gyúrt sárból egy másikat. Nem vette komolyan a szabályokat, de komolyan vette a szabálytalanságból fakadó szabadságot.

Legfőbb titka, varázsa, sármja ez a szabálytalansága volt. A világ szemlélésének korlátot nem tűrő eredetisége. Ezt az eredetiséget nem lehet konvencionálisan képre vinni és lehetetlen konvencionális befogadói attitűddel megérteni.

Forgách András írta róla: ”Folyékony beszéd, csecsemőül, matuzsálemül is tud.” (Filmvilág, 2000. 4. szám)

Ha Jancsó filmjeit nézzük, el kell dobnunk komfortos közízlésünket és világnézetünket. Úgy kell a nézőivé válnunk, ahogy ő a filmjeit készítette: szabadon, bölcs csúzlival a zsebben.