A szivárványépítő – Nelson Mandela (1918-2013)

Írta: Inkabringa

Nincs okunk a sírásra. Nekünk, az ún. emberiségnek nincs rá okunk.

A közvetlen szerettei siratják. Nincs az a magas kort megélt ember, akinek távozása ne fájna a szeretteinek.

Mi többiek, a nagyvilág, megrendülten és tisztelettel fejet hajtunk egy teljes, megélt, megküzdött élet előtt.

Nelson Mandela az a példa, akire gondolva nem mondhatjuk, hogy nem lehet a mai világban méltósággal élni.

Az ő élete volt a példa, hogy lehet.

Mandela nem alázkodott, de nem is állt bosszút az őt alázókon.

Elvették a szabadságát, de nem vették el a világra nyitottságát.

Megtiporták az országát és ő új országot épített a helyére.

Erős akarata volt, de képes volt megbocsátani.

Nemcsak tanult volt, hanem bölcs is.

Meggyötörte az élet, de nem tette keserűvé.

Nem az elégtétel, hanem a másik megértése vezette.

Dél-Afrikának örökül hagyta a szivárvány társadalom eszméjét. Ahol színre, származásra tekintet nélkül mindenkinek helye van.

Ez a szivárvány egy híd, ami elvezethetné az egész világot egy normálisabb életfelfogás felé.

Nagyon széles ez a híd, ő is tudta, de mégis nehéz rálépni. Az emberi korlátoltság és önzőség (amit rasszizmusnak, xenofóbiának sok egyéb másnak hívhatunk) szakadékát kell átugranunk, hogy ráléphessünk.

Így együtt, még sosem sikerült ez az emberiségnek.

De mindig voltak példái, hogy van esély rá. Ilyen példa volt Nelson Mandela.

Az önéletrajzi könyvében (A szabadság útján) írta Mandela:

„Senki se születik úgy, hogy gyűlöl egy másik személyt a bőrszíne vagy a származása vagy vallása miatt. Az embernek meg kell tanulnia gyűlölni, ha képes a gyűlöletet elsajátítani, akkor meg lehet tanítani a szeretetre, mert a szeretetet az emberi szív sokkal természetesebbnek érzi, mint az ellentétét.”

Erről óhatatlanul Arany János sorai jutnak eszembe:

„Nem férfi az, aki fölveszi a gyilkot,
Melyet vigaszul hagy a futó remény.”

Emlékezzünk rá tisztelettel és őrizzük az ő szivárvány-szellemét.

Hiszen a bosszú, a gőg, a korlátoltság, az önzés, a gyűlölet csak aljasságot, árulást, szolgaiságot és széthullást eredményez. Nincs kivétel.

Mandela megmutatta, hogy másként is lehet.

A figyelem, az egymást elfogadás, a sokszínűség természetessé tétele felszabadító és energetizáló erő.

Nagy példa, túl nemes feladvány. De meg kell vele birkóznia Dél-Afrikának és a világ minden pontjának. Magunkat is beleértve.

Akkor majd egyre többen mennek át a szivárványhídon.

Nelson Mandela a xhosa nép Madiba-klánjának volt tagja. Dél-Afrika népe pedig színtől és származástól függetlenül a nemzet apjának tekintette őt. Mindenki így hívta: „tata”.

Búcsúzzunk tőle xhosa nyelven: „Siyakukhulula tata."

Vagyis: „Elengedünk, tata.”

Ég veled, Madiba!