Értük (Arról, hogy mi a civil)

Írta: Inkabringa

Családom és barátaim habitusa, szemléletmódja, ízlése, életkora, lakhelye, érdeklődési köre rendkívüli változatosságot mutat. Mégis tudunk egymásra figyelni, egymás véleményét meghallgatni, egymást segíteni, egymással együttműködni. Biztos vagyok benne, hogy valamennyien képesek lennének egy kooperatív, aktív és integratív társadalom részévé válni.

Felháborítónak tartom, hogy ez az ország nem ad erre nekik lehetőséget, ahogy másoknak sem. A gúzsba kötött emberi energiák országa vagyunk.

A társadalomtudománynak nincs divatja e honban, pedig sokat segíthetne a józan eszünk megőrzésében. Ez már csak így van. A lelkem másik otthonát határokon túl találtam meg, a világszemléletemet meg ebben a sor végére küldött tudományban.

Az alábbiakat nem blogbejegyzésnek írtam, de úgy hisszük, helye van itt is.

Értük. A cselekvő, nyitott, szolidáris és empatikus állampolgárokért: a civilekért.

Homogén vagy konzisztens: csak azért, hogy rögtön az elején elrettentő legyen

Egy társadalom sikeressége számos együtthatón múlik. Először is természetesnek kell tekinteni a differenciáltságot. Egyetlen társadalom sem homogén. A társadalmi integráció nem egyformaságot jelent. Az integráció nem homogenizálja, hanem koherenssé teszi a társadalmat. A koherens társadalom valamennyi csoportja tudja, hogy helye és szerepe van a társadalmi vérkeringésben: a saját életvilágával, képességeivel, tapasztalataival alkotója az egésznek, profitálója és felelőse is a társadalmi folyamatoknak. (A társadalmi integrációról ITT írtunk.)

A társadalmi integráció tehát nem homogén társadalmat hoz létre, hanem egy természeténél fogva differenciált, de konszenzusban élő társadalmat.

A konszolidált társadalom egységes az alapértékek tekintetében, bár differenciált csoportokból áll. A nem konszolidált társadalom nem egységes az alapértékek tekintetében és erősen széttagolt. A mai Magyarországra a nem konszolidált társadalom jellemzése illik. Sajnos.

A közös ethosz nélküli fragmentált társadalom csoportjai között megszűnik az interakció. Csak a hasonló véleményen levőkkel és hasonló életmódot folytatókkal találják meg a hangot, így a csoportok egyre inkább magukba zárkóznak és képtelenné válnak közös társadalmi célok kitűzésére és megvalósítására.

Ha széles lehetősége van az állampolgári cselekvésnek, az kedvez a társadalmi integrációnak. Ha ez a lehetőség beszűkül, az dezintegrációhoz és marginalizálódáshoz vezet. A társadalmi mobilitás hiánya, a túlbürokratizáltság, a hatalom kizárólagossága az állampolgári kezdeményezésektől és kreativitástól veszi el a teret.

Márpedig kezdeményező és cselekvő állampolgárok nélkül nincs társadalmi integráció és konszolidált társadalom.

Az állam rendszerei, szervezetei önmagukban nem képesek az integrált társadalom létrehozására. Az állam csak akkor tud integratívan működni, ha az állampolgárai aktív cselekvőként alakíthatják a könnyen funkciótlanná, sőt destruktívvá váló rendszerelemeket. 

Egy jól működő államban az állampolgárok és az állami szervek, valamint az állampolgárok különféle csoportjai között is folyamatos és kölcsönös párbeszéd zajlik, amely feltétele a társadalmi egyensúlynak.

A folyamatos és kölcsönös interakcióhoz szabad cselekvési és kommunikációs térre van szüksége a társadalom valamennyi tagjának. Diktatúrákban ezt a cselekvési teret teljesen elzárják a társadalom elől. Az 1989 előtti évtizedekben is ez jellemezte Magyarországot és a kelet-európai térség más országait.

A civil társadalom ellenségei címmel írt erről Václav Havel:

„A rendszer bukása után a kommunista hatalom által elfojtott szólásszabadságot vissza lehetett állítani egyik napról a másikra, de nem így a civil társadalmat. Sokkal bonyolultabb helyreállítani azt a sokféle párhuzamos és egymást kölcsönösen kiegészítő utat és módot, amelyek révén az állampolgárok részt vehetnek a közéletben. Ennek oka nyilvánvaló: a civil társadalom bonyolultan strukturált, törékeny, olykor titokzatos élő szervezet, amely évtizedek, ha ugyan nem évszázadok alatt fejlődött ki. Lehetetlen felülről, rendeletileg helyreállítani, miután éveken át lényegében nem létezett. Csakis türelmes munkával lehet újjáépíteni három pillérét: az önkéntes, magánjellegű társulást, az állam decentralizálását és a politikai hatalomba delegálását az államtól független szervezeteknek.”

Tegyük fel, hogy a ’civil’ nem szitokszó. És a ’participáció’ sem az

A „civilség” fogalma évszázadok óta jelen van a társadalomról való gondolkodásban. Adam Fergusson a 18. században jutott arra a következtetésre, hogy a jól működő állam alapja, ha a benne élő emberek érdekeltté válnak a közösség ügyeiben. Immanuel Kant szerint a civil társadalom teremti meg a jogállamiság feltételeit. Alexis de Tocqueville az állampolgárok szabad egyesülését és társadalmi aktivitását tartotta a demokrácia alapjának. Arató András és Jean Cohen meghatározása szerint a civil társadalom legfőbb erénye, hogy az elkülönült életvilágokat egyben tartja és képes a rendszerintegrációra, hiszen a civilek közvetítenek a döntéshozók és az állampolgárok, valamint az állampolgárok különféle csoportjai között. Feltéve, hogy erre lehetőségük van.

A civil részvételnek többnyire három formáját különítik el: 1) szervezeti (civil szervezet tagja), 2) akciószerű (bizonyos ügyek, kampányok melletti elköteleződés), 3) adományozás.

A közösség ügyeiben való részvétel, a participáció fogalma Patrick Geddes és Sherry Arnstein révén került be a társadalomtudományokba. A participáció lényege, hogy a közösség valamennyi csoportja (nem csak a politikai döntéshozók és a gazdasági-kulturális elit) kezdettől tényleges részese a közös ügyekről való gondolkodásnak, részese saját sorsa alakításának. Arnstein „létrája” elméleti kerete az állampolgárok közösség ügyeibe való bevonásának.

A táblázatot áttekintve beláthatjuk, hogy a magyar társadalom még sosem jutott el a létra 6-7-8. fokáig.

8. közösségi irányítás	a közösségi irányítás megvalósulása (hatalommegosztás)
7. átruházott hatalmi funkció
6. partnerkapcsolat
5. megbékítés, kiengesztelés	a közösségnek lehet némi szerepe, de nem garantált, hogy a javaslataikat figyelembe veszik a döntésnél
4. konzultáció
3. információ
2. terápia	nincs a közösségnek befolyása a döntéshozásban („rábólintás”)
1. manipuláció

Arnstein participáció létrája

Egy paternalista hatalom elveheti a társadalmi cselekvéstől a teret és manipulatívvá, arrogánssá, megosztóvá válhat. Ugyanakkor fennáll a veszélye, hogy a döntéshozatalba bevont civil képviseletek a kormányzati mechanizmus részévé válva a hatalmi érdekek bábjai lesznek. Ez utóbbira példa többek között a hazai cigány képviseletek helyzete, amelyek az 1990-es években pozitív változás hírnökei voltak, de mára teljesen elvesztették jelentőségüket, valamint a cigányság és a teljes társadalom bizalmát.

A participáció bonyolult és soktényezős feladvány egy közösség aktiválására. A civil szerveződések sokszínű és sok szempontú társadalmi cselekvésre adnak lehetőséget, ami a hatalmon levők kontrollálására és korlátozására is alkalmas, ugyanakkor a döntéshozók segítségnek is tekinthetnék. Kis hazánkban, most és itt, nem ezt az ideális helyzetet éljük.

A társadalmi elégedettség mindig összefüggésben áll a társadalmi részvétel lehetőségével. Az egykedvűség, közömbösség, érdektelenség és elfojtottság nem egyenlő a nyugalommal és az egyensúlyi helyzettel.

A ’mindenről a másik tehet’ országa. Csúnya szóval: ’dezintegráltság’

A befelé fordulás, a saját érdekhez-véleményhez való rögeszmés ragaszkodás, az eltérő csoportokkal szembeni bizalmatlanság, értetlenség és megvetés, s mindezekért egymás okolása közös terhe és ragálya a jelenlegi magyar társadalom valamennyi csoportjának.

A megoldást nem újabb és újabb nép- és véleményvezérek jelentik. Épp ellenkezőleg: a "hétköznapi emberek" "hétköznapi" ügyekben más "hétköznapi emberekkel" való együttműködése és egymásra figyelése a kiút. Ez esély ad a közszereplőktől és politikusoktól "agyonuralt" közélet egészségesebbé tételére. A megoldást egymástól kaphatja meg ez az ország, a civil szféra megerősödésével, a társadalmi participáció, a természetes egymás felé fordulás révén. Aktivizálódni kell, egymás felé nyitni, egymás megértésére törekedni, és nem szófogadóan beállni az aktuális véleményvezérek mögé. Máskülönben nem lesz pezsgő, impulzív, találékony, empatikus, szolidáris és integratív ez a társadalom. Marad a befelé forduló tokosság és az önállótlan nyájszellem, az apátia és a hisztéria végleteivel.

Ugyanakkor a hatalomnak is korlátoznia kell magát, amire az állampolgári akarat is rászoríthatja, azért, hogy a civil cselekvési terek ne szűküljenek be. Szükség van arra is, hogy az állampolgárok kellően kompetens és involvált civilként tudjanak létezni a társadalmon belül. A társadalom azon csoportjainak, akik e kompetenciákkal rendelkeznek, legfőbb feladata, hogy képessé tegyék az érdekérvényesítésre a kiszolgáltatott csoportokat is. Ami semmiképp sem jelentheti azt, hogy megmondják nekik, mit és hogyan tegyenek. 

Ugyanis a kiszolgáltatott vagy akár csak a központi hatalomtól távol levő csoportoknak is megvan a maga élettapasztalata és tudása, amelyről a „fentről” beavatkozó csoportoknak halvány fogalma sincs. E tudás és tapasztalat figyelmen kívül hagyása olyan súlyú hiba, amit a görög tragédiákban drámai vétségnek neveznek. Valamennyi hatalmi tényezővé váló csoport elkövette már ezt a drámai vétséget. Számos példa mutatja még e megnyomorított tettvágyú országban is, hogy a civil szféra empatikus és egymásra nyitott közege, ha teret kap, ellensúlyozza és kiiktatja ezt az atyáskodóan omnipotens és rendkívül kártékony magatartást. Hosszú távon a paternalizmus helyett a partnerség jelenti a megoldást.

A mai Magyarország nagy problémája, hogy a civil cselekvési lehetőségeket az 1989 előtti évtizedekben felszámolta a hatalom, nemzedékek nőttek fel e civil kompetenciák nélkül. Az 1990-es években biztató felfutás következett, a korábbi pangáshoz képest lendületet kapott az állampolgári önszerveződés. A 2000-es évektől ez a tendencia megtorpant, a 2010-es évektől rohamos hanyatlásnak indult.

A civil társadalmi aktivitásban Magyarország Európa sereghajtói között van. A társadalom valamennyi csoportjára egy belterjes, elzárkózó, a közösségi ügyektől elforduló, egymással szemben bizalmatlan, értetlen, olykor kifejezetten megvető és elutasító magatartás jellemző.

A mai magyar társadalom legnagyobb problémája

-          a bizalomhiány,

-          a főként politikai törésvonalak mentén kialakult szétszakadás,

-          az egyre mélyülő egyenlőtlenségek. (KOVÁCS-DUPCSIK-P. TÓTH-TAKÁCS 2012)

Ezt az állami-hatalmi tényezők nemhogy enyhítenék, inkább mélyítik. Magyarország ma egy dezintegrált társadalom képét mutatja. Hasonló a mostani hazai állapot az Edward C. Banfield által 1958-ban vizsgált dél-olasz állapotokhoz. Banfield egy felbomlott közösség jegyeit figyelte meg, ahol senkit nem érdekeltek a közös ügyek, a cselekvések önzően saját érdekeket szolgáltak. Ezt a demoralizált és dezintegrált állapotot nevezte Banfield amorális familizmusnak.

Végül még egyszer van merszem ideírni: participáció

A dezintegráltságból az állampolgári aktivitás, az egymásra figyelő és egymással szóba álló cselekvő magatartás, a különféle társadalmi csoportok között kialakuló empatikus kapcsolat nyithat kivezető utakat.

Ehhez azonban a magyar társadalomnak meg kell tanulnia szóba állni egymással, meg kell szoknia a sok szempontúságot, a tőle eltérő álláspontok figyelembevételét. Képessé kell válnia saját vélemény kialakítására a hangadók és véleménycsatornázók engedelmes követése helyett, azért, hogy ne váljon befolyásolhatóvá és manipulálhatóvá.

Aki valóban tenni akar ezért a társadalomért, az adjon teret és lehetőséget arra (oktatás, szociális rendszer, civil önszerveződés stb.), hogy a társadalmi csoportok kompetenssé válhassanak saját sorsuk alakításában és a különféle csoportok valós és kölcsönös kapcsolatba kerülhessenek egymással.

A civil egymás felé fordulás legjellemzőbb formája az önkéntesség. Az informális önkéntesség a család és barátok irányában megnyilvánuló segítség. Magyarországon hagyományosan ez jellemző. A formális önkéntesség egy közös ügy megoldására létrejött civil szervezetben folytatott tevékenység, amiben Magyarországon a 14 év feletti lakosság mindössze 5%-a érintett az 1995-ös és 2006-os adatok alapján is, míg ez az arány Svédországban 48%.

A formális önkéntesség Magyarországon legelterjedtebb formája az adományozás, ami az adó 1%-ától a pénz vagy tárgyi eszközök felajánlásáig terjed. Ennek mára van egyféle státusza, aki megteheti, adományoz időnként másoknak. Az adomány fontos alapját adja a civil szervezetek működésének, és aki eddig ezt tette, az ne lankadjon eztán sem, aki nem tette, és van rá lehetősége, az mostantól kapjon hozzá kedvet. Csakhogy az adományozás önmagában még mindig nem a társadalmi cselekvés tere, inkább csak előszobája a társadalmi participációnak.

A participáció, a civil önszerveződés számos, a társadalom számára fontos értéket hoz felszínre. 

Ilyen értékek

-         a heterogenitás elfogadása,

-         inkluzív társadalmi modell,

-         önkéntesség,

-         kölcsönösség,

-         képessé tevés és

-         hatással levés. (CZIKE-KUTI 2006)

Ez az önkéntes civil tevékenységnek egy új formáját feltételezi, ami nem csupán az adományozásra épül, hanem a különféle társadalmi csoportok közötti kölcsönös és empatikus tudás- és tapasztalatcserére is.

Az egymásról szerzett saját tudás nélkül képtelenek a társadalmi csoportok bizalommal közös célokat kitűzni.

Az állampolgároknak jogai és kötelességei vannak. Ezeket paragrafusokba lehet foglalni. A jól működő társadalomhoz azonban szükség van annak megértésére is, hogy az állampolgároknak - paragrafusokba nem foglalható - felelőssége és lehetősége is van a társadalmi folyamatok alakításában.

Egyetlen kattintással elérhető olvasmányok:

Czike Klára-Kuti Éva: Önkéntesség, jótékonyság, társadalmi integráció 

Václac Havel: A civil társadalom új ellenségei 

Kovách-Dupcsik-P. Tóth-Takács (szerk.): Társadalmi integráció a jelenkori Magyarországon

Buborékpukkasztás

Írta: Inkabringa

A 21. század világszimbóluma a buborék lehetne. Jelzős szerkezetekben a ’vélemény’, ’érdek’, ’ízlés’, ’komfortzóna’ szavak állnak a buborék szó előtt. A buborék, amit sokan buroknak hisznek. Pedig nem az.   

Egyre kevésbé tudom, és főként egyre kevésbé akarom a saját értékrendemet a társadalmi elvárásokkal összeegyeztetni. Például most olyan témáról lenne helyes írnom a blogban, amiben nincs semmi kockázat. Választhatnék az óvatosan problémakerülő kellemesség, szofisztikált sznobizmus és a jópofi cukiság között. A lényeg, hogy kényelmetlenség nélkül fogyasztható legyen minden buboréklakó számára. Mégis inkább olyasmiről írok, ami nem felel meg a fenti kívánalmaknak.

Itt állunk egy rajongó-gyűlölködő parlamenti választási kampány kellős közepén, ahol a drága népet cibálják, szédítik, ijesztgetik. Miközben a mélyen tisztelt választópolgároknak egyetlen egy dologra lenne szüksége az okos és felelősségteljes döntéshez: Kedves Társadalom, nézz már szembe magaddal!

A 18. században Adam Fergusson úgy vélte, akkor működik jól egy állam, ha az állampolgárok érdekeltté válnak a közösség ügyeiben. Immanuel Kant a jogállamiság feltételének tartotta a civil társadalom létét. Alexis de Tocqueville az állampolgárok szabad egyesülését nevezte a demokrácia alapjának. Hegel szerint a civil társadalom és a politika két külön tartomány, és akkor működik jól az állam, ha együtt tudnak működni. Václav Havel kelet-európai civil társadalmakról írt tanulmányából ITT idéztünk már a blogban és ITT olvasható a teljes írásmű.

Kép: Caras Ionut

A mai magyar valóságban keveseknek jut eszébe, hogy e tudós útmutatások szerint viselkedjen. Európában hátul kullogunk a civil szervezetekben való aktív részvételben, egyáltalán a társadalmi cselekvésben. Nem is csak a szervezethez csatlakozás a fontos, bár pozitív tendencia lenne, hanem a civil öntudat felszínre hozása. A Magyarországon eddig általánosan elfogadott és követett minta két kifejezéssel írható le: „nyuszi ül a fűben” és „homokba dugott fejű strucc”. Kivétel nélkül mindenki megtanulja ezt a mentalitást ebben az országban. Ha tele a hasa és békén hagyják, nem érdekli, mi történik a társadalomban. Néha az asztalra csap, de azért ülve marad. Csak akkor tesz a közösségért, ha neki vagy családjának ebből előnye származik és csak olyasmit tesz, amiből nem lesz hátránya. Jobbnak tartja nem belefolyni, nem nyilvánítani véleményt. Az ilyesmi állapotot nevezte Edward C. Banfield amorális familizmusnak.

Van ennek történelmi alapja kis hazánkban, az elnyomás és a retorziók különféle fokozatait élte már meg ez az ország. Felszabadult honpolgári tevékenységre vajmi kevés lehetősége volt a társadalomnak, és amikor volt, akkor bambán hagyta elveszni. A társadalmi aktivitást odadobta a politikusoknak és csodálkozik rajta, hogy kisajátították. A hatalmon levők pedig a „megoldom helyetted” altatóját dünnyögték és orránál fogva vezették az istenadta népet. Politikusokra persze szüksége van egy társadalomnak, de ugyanilyen szüksége van cselekvő és mérlegelő állampolgárokra is, hogy a politikusok ne nőjenek a fejére. 

Így vált a választópolgár politikusrajongóvá- vagy gyűlölővé, amely hozzáállás dedósnak mondható a cselekvő és felelősségteljes állampolgári viselkedéssel szemben. Egy tanulmánykötet szerint a magyar társadalom aggasztó jellemzői: bizalomhiány, fragmentáltság, polarizáltság, egyenlőtlenség és a társadalmi cselekvés iránti közöny. (A könyv ITT elejétől a végéig elolvasható.) Minden parlamenti választás egy új lehetőség arra, hogy a választók társadalmi cselekvővé váljanak. Üdvös fejlemény, ha ezt egyre többen komolyan veszik. Határozottan érezni valamiféle öntudatra ébredést. De az még jobb lenne, ha ezt az igényüket nem csak a választás napjára korlátoznák.

Egyszer végre el kell jutni az itt élőknek addig, hogy ne csak a saját buborékjában, hanem az egész társadalomban akarja otthon érezni magát. Ehhez addig a belátásig is el kell jutni, hogy valaki csak akkor érezheti magát otthon a társadalomban, ha segít azt másoknak is otthonossá tenni. Vannak szerencsére olyanok ebben az országban, akik származásra, vagyoni és iskolázottsági meg egyéb helyzetre tekintet nélkül a társadalmi csoportok közötti kapcsolatot és átjárást létszükségletnek érzik egy egészségesen koherens társadalom kialakításához. Ők többnyire civil szervezetekben dolgoznak, mindenféle területen, a társadalmi integrációtól kezdve az oktatáson és kultúrán át az egészségügyig és a szociális szféráig vagy az érdekképviseletig. Fulladoznak a hierarchikus és ormótlan intézményi közegben, az ellenséges vagy közönyös légkörben, menekülnek mindenféle buborékból, mert megtapasztalták, milyen jó az, ha egy társadalom tagjai egymásra figyelnek és nem a hatalmon levők statisztái.

Kép: Caleb Charland

Richard Rorty és Manuel Castells szerint a társadalmi problémák megoldásához a szolidaritás az egyik kulcstényező. A gazdaság önmagában alkalmatlan társadalomszervezésre. Hisz a leggazdagabbak szűk csoportjába törekszik mindenki és a feltörekvők - saját pozícióik biztosítása érdekében - egyre érzéketlenebbek és egyre kegyetlenebbek a leszakadó csoportokkal. Ezzel tovább növelik az egyenlőtlenségek szakadékát és ebbe a szakadékba előbb-utóbb mindenki belezuhan. Persze Kelet-Európából mindig több felhőt látunk és a legkisebb égtisztulást is tündöklő szabadságnak éljük meg.

Nem tudom, mit hoz a jövő. Lehet, hogy eltűnnek a felhők. Talán a buborékok is. Lehet, hogy megsokasodnak. Lehet, hogy átnevelő táborba zárják a társadalomtudományokkal foglalkozókat. Lehet, hogy utánanézek, hogyan lehetnék lámapásztor az Andokban. Akárhogy is lesz, a rajongó-gyűlölködő buborékok helyett fel kell fedeznünk, hogy ugyanabban a társadalomban élünk és végre egymásra kell figyelnünk. 

Kép: Chema Madoz