Keresés ebben a blogban

2018. március 25., vasárnap

Buborékpukkasztás


Írta: Inkabringa


A 21. század világszimbóluma a buborék lehetne. Jelzős szerkezetekben a ’vélemény’, ’érdek’, ’ízlés’, ’komfortzóna’ szavak állnak a buborék szó előtt. A buborék, amit sokan buroknak hisznek. Pedig nem az.   

Egyre kevésbé tudom, és főként egyre kevésbé akarom a saját értékrendemet a társadalmi elvárásokkal összeegyeztetni. Például most olyan témáról lenne helyes írnom a blogban, amiben nincs semmi kockázat. Választhatnék az óvatosan problémakerülő kellemesség, szofisztikált sznobizmus és a jópofi cukiság között. A lényeg, hogy kényelmetlenség nélkül fogyasztható legyen minden buboréklakó számára. Mégis inkább olyasmiről írok, ami nem felel meg a fenti kívánalmaknak.

Itt állunk egy rajongó-gyűlölködő parlamenti választási kampány kellős közepén, ahol a drága népet cibálják, szédítik, ijesztgetik. Miközben a mélyen tisztelt választópolgároknak egyetlen egy dologra lenne szüksége az okos és felelősségteljes döntéshez: Kedves Társadalom, nézz már szembe magaddal!

A 18. században Adam Fergusson úgy vélte, akkor működik jól egy állam, ha az állampolgárok érdekeltté válnak a közösség ügyeiben. Immanuel Kant a jogállamiság feltételének tartotta a civil társadalom létét. Alexis de Tocqueville az állampolgárok szabad egyesülését nevezte a demokrácia alapjának. Hegel szerint a civil társadalom és a politika két külön tartomány, és akkor működik jól az állam, ha együtt tudnak működni. Václav Havel kelet-európai civil társadalmakról írt tanulmányából ITT idéztünk már a blogban és ITT olvasható a teljes írásmű.
Kép: Caras Ionut
A mai magyar valóságban keveseknek jut eszébe, hogy e tudós útmutatások szerint viselkedjen. Európában hátul kullogunk a civil szervezetekben való aktív részvételben, egyáltalán a társadalmi cselekvésben. Nem is csak a szervezethez csatlakozás a fontos, bár pozitív tendencia lenne, hanem a civil öntudat felszínre hozása. A Magyarországon eddig általánosan elfogadott és követett minta két kifejezéssel írható le: „nyuszi ül a fűben” és „homokba dugott fejű strucc”. Kivétel nélkül mindenki megtanulja ezt a mentalitást ebben az országban. Ha tele a hasa és békén hagyják, nem érdekli, mi történik a társadalomban. Néha az asztalra csap, de azért ülve marad. Csak akkor tesz a közösségért, ha neki vagy családjának ebből előnye származik és csak olyasmit tesz, amiből nem lesz hátránya. Jobbnak tartja nem belefolyni, nem nyilvánítani véleményt. Az ilyesmi állapotot nevezte Edward C. Banfield amorális familizmusnak.

Van ennek történelmi alapja kis hazánkban, az elnyomás és a retorziók különféle fokozatait élte már meg ez az ország. Felszabadult honpolgári tevékenységre vajmi kevés lehetősége volt a társadalomnak, és amikor volt, akkor bambán hagyta elveszni. A társadalmi aktivitást odadobta a politikusoknak és csodálkozik rajta, hogy kisajátították. A hatalmon levők pedig a „megoldom helyetted” altatóját dünnyögték és orránál fogva vezették az istenadta népet. Politikusokra persze szüksége van egy társadalomnak, de ugyanilyen szüksége van cselekvő és mérlegelő állampolgárokra is, hogy a politikusok ne nőjenek a fejére. 

Így vált a választópolgár politikusrajongóvá- vagy gyűlölővé, amely hozzáállás dedósnak mondható a cselekvő és felelősségteljes állampolgári viselkedéssel szemben. Egy tanulmánykötet szerint a magyar társadalom aggasztó jellemzői: bizalomhiány, fragmentáltság, polarizáltság, egyenlőtlenség és a társadalmi cselekvés iránti közöny. (A könyv ITT elejétől a végéig elolvasható.) Minden parlamenti választás egy új lehetőség arra, hogy a választók társadalmi cselekvővé váljanak. Üdvös fejlemény, ha ezt egyre többen komolyan veszik. Határozottan érezni valamiféle öntudatra ébredést. De az még jobb lenne, ha ezt az igényüket nem csak a választás napjára korlátoznák.

Egyszer végre el kell jutni az itt élőknek addig, hogy ne csak a saját buborékjában, hanem az egész társadalomban akarja otthon érezni magát. Ehhez addig a belátásig is el kell jutni, hogy valaki csak akkor érezheti magát otthon a társadalomban, ha segít azt másoknak is otthonossá tenni. Vannak szerencsére olyanok ebben az országban, akik származásra, vagyoni és iskolázottsági meg egyéb helyzetre tekintet nélkül a társadalmi csoportok közötti kapcsolatot és átjárást létszükségletnek érzik egy egészségesen koherens társadalom kialakításához. Ők többnyire civil szervezetekben dolgoznak, mindenféle területen, a társadalmi integrációtól kezdve az oktatáson és kultúrán át az egészségügyig és a szociális szféráig vagy az érdekképviseletig. Fulladoznak a hierarchikus és ormótlan intézményi közegben, az ellenséges vagy közönyös légkörben, menekülnek mindenféle buborékból, mert megtapasztalták, milyen jó az, ha egy társadalom tagjai egymásra figyelnek és nem a hatalmon levők statisztái.
Kép: Caleb Charland
Richard Rorty és Manuel Castells szerint a társadalmi problémák megoldásához a szolidaritás az egyik kulcstényező. A gazdaság önmagában alkalmatlan társadalomszervezésre. Hisz a leggazdagabbak szűk csoportjába törekszik mindenki és a feltörekvők - saját pozícióik biztosítása érdekében - egyre érzéketlenebbek és egyre kegyetlenebbek a leszakadó csoportokkal. Ezzel tovább növelik az egyenlőtlenségek szakadékát és ebbe a szakadékba előbb-utóbb mindenki belezuhan. Persze Kelet-Európából mindig több felhőt látunk és a legkisebb égtisztulást is tündöklő szabadságnak éljük meg.

Nem tudom, mit hoz a jövő. Lehet, hogy eltűnnek a felhők. Talán a buborékok is. Lehet, hogy megsokasodnak. Lehet, hogy átnevelő táborba zárják a társadalomtudományokkal foglalkozókat. Lehet, hogy utánanézek, hogyan lehetnék lámapásztor az Andokban. Akárhogy is lesz, a rajongó-gyűlölködő buborékok helyett fel kell fedeznünk, hogy ugyanabban a társadalomban élünk és végre egymásra kell figyelnünk. 
Kép: Chema Madoz





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése