Írta: Inkabringa
Mit is mondhatnánk ilyen viharvert év végén? Boronghatnánk, epésen megjegyzéseket tehetnénk, és persze sírva vigadhatnánk, ahogy állítólag egy derék magyar embernek viselkedni illik. Egyikhez sincs kedvünk. Nem volt ez könnyű év.
Valami reményt és szépséget mégis találni kell az életben, mert akkor mi értelme van az egésznek?
Óévi táncrendünket e kies hazában is ismert Zaz dalával kezdjük (Qué vendrá). Táncba hívó ritmus. Pedig nem épp táncba ringató volt ez az év. Ez a dal azokért a nőkért szól, akik Ukrajnában és a világ más háborús helyein küzdenek a családjukért, gyermekeikért, szüleikért, férjükért, a szeretteikért és az elvesztett nyugalomért. Azokért a nőkért, akik két kezünkben tartják a szeretni tudást egy olyan közömbös, kapzsi és kegyetlen világban, amilyenné a miénket tettük.
Öröm, hogy pedzegetni kezdik egyre többen a civil szféra megerősödésének fontosságát kis hazánkban. Évek óta ezt epedem én is, írtam róla megannyiszor. Az érzi ennek az erejét, aki megtapasztalta már, hogy milyen pozitív energiák vannak a fedő alatt tartott civil szférában. Csodálatos dolog lenne, ha több mint harminc év után eljutna ez a társadalom addig, hogy a levegőben lógó (épp ezért rendkívül labilis) demokratikus jogi-politikai intézményrendszer alapjainak megteremtésére is hajlandóvá válna. Ez pedig Toqueville és Kant óta sem más, mint a civil szféra. A hétköznapi emberek közös célokért való szervezkedése. E nélkül lehet akármilyen a jogrendszer és az intézményi struktúra, inkább előbb, mint utóbb hordószónokok, Cipollák és egyéb válogatott gazemberek játékszerei lesz örökkön örökké ez a drága nép.
Ha a civil emberek egymásra figyelnek végre, felszáll a köd a fejekben, és képes lesz az ország népe szolidárisan viszonyulni egymáshoz és az egész kerek világhoz. Ez nagy feladat, nem ismerős terep mifelénk, energia kell hozzá, hogy belefogjunk. Úgyhogy a legjobb kezdőgyakorlat Gogol Bordello energiaébresztő Shot of solidaritine szerzeményére ugrálni teljes odaadással ott, ahol éppen vagyunk.
Jövőre újra koncertezik a Fekete Vonat. Lehetnének egy újabb szimbolikus nyitás a cigányok és nem cigányok között, ami majdnem elkezdődött az 1990-es években. Mostanra nagyon visszaestünk ebben az egymás felé fordulásban, de mégis úgy van, hogy a Forró a vérem mindenkihez szól ebben az országban.
Folytatva eklektikus óévtől szabaduló zenei kalandozásunkat, gondoljunk arra a játékos, virtuóz és eredeti zeneszerzőre, akinek a napokon belül megérkező új esztendőben lesz a születési centenáriuma. Ligeti György elment ebből az országból, de sosem szakadt el ettől a kultúrától. Mindvégig teremtő ember maradt. Élete végén csodás játékba keveredett Weöres Sándor (a másik teremtő ember) verseivel. A Síppal, dobbal, nádihegedűvel pompásan guruló kreativitását már egyszer megidéztük a blogban, és most itt az ideje, hogy ismét felidézzük. Tanuljunk Ligeti Györgytől kreatív játékosságot, könnyed teremtőerőt ebben az elnehezült, lomha erejű, magába forduló országban. Ránk férne a játékos könnyedség.
Végül pedig emlékezzünk arra az emberre, aki a brazil szambát bevitte a futballpályára. Pelét most elveszítette a világ, de hagyott hátra nekünk egy tudást, hogy a merev izomzatú erőből akarnokság helyett a laza könnyedség világhódító lehet.
Kívánjuk mindenkinek, hogy játékos teremtőerő, a másokkal együttműködés energiája, és a szamba lazasága vezesse az új esztendőben! Legyen mindenkinek nyugalma és egészsége!
Ahogy a népdal mondja: "mitől félünk, mentsen meg, amit várunk, legyen meg"!
Egyben megköszönjük szertefutó témájú blogunk határon inneni és túli olvasóinak egész éves figyelmét!
Boldog Új Évet Kívánunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése