Írta: Inkabringa
A zene mindenkié. Ez nagyon szép mondat. Az is jó, ha mindenféle zene a miénk. Mert mi a jó abban, ha valaki csak punkot hallgat, más valaki meg csak Bachot? Csodálatos élményektől zárják el magukat. A zene a mindenség és a szabadság élményét adja. Nem győzöm mondani: a zene az emberiség egyetlen mentsége minden ostobaságára. Ha elborzadunk az emberiség tevés-vevésétől olykor, jusson eszünkbe, hogy a zene is az embertől jön. Attól tartok, én képtelen vagyok mizantróppá válni.
A zene a szabadság érzetét adja nekünk. Épp ezért elborzasztó, ha műfaji kategóriákba és fogyasztói kasztokba zárják, ha a száraz etikett és az ostoba konzumszabályok korlátozzák. Én attól is elborzadok, ha a Zeneakadémián a sznob etikett ürességét érzem meg valakiben, és nem azt, hogy a zene szárnyalásáért van ott, és az is meghökkent, ha egy rockkoncerten az üvöltés és a gitár szétverése jelenti a szabadság csúcsfokát.
Számos olyan klasszikus zenész és zeneszerző van, aki kék haj és tetoválások nélkül is formabontóan szemtelen és vérfrissítő megújulást hozott a zenébe. Például Pierre Boulez igazi krakélere és forradalmára volt a zenei befogadás megújításának. Jó sok szabálykövető felhorkant azon, hogy Mozartot, Beethovent és kortárs zenét vezényelt földön heverésző hippik előtt decens koncerttermekben.
Ugyanakkor a klasszikus zene előadóhelyei a pózos feszengés netovábbjai egyes esetekben. A közönség már kisded gyermekként megtanulja, hogy egy koncertteremben semmiképpen ne kerüljön a zene hatása alá, csak szépen viselkedjen, ahogy a klasszikus zene kasztszabályaihoz illik. Miközben a klasszikus zene közönsége hihetetlen szenvedélyesen szereti a zenét, érti és ismeri. (Egyébként a jazz rajongói is ilyenek.) Ez a szabályrengeteg a kaszton kívülieket elidegeníti a klasszikus zene hallgatásától is, pedig Mozart zenéje minden érző emberi lelket a mindenségbe emel. Boulez és Leonard Bernstein, vagy napjainkban Fischer Iván és mások, ezeket az elidegenítő feszengéseket és szabályba zárt zenei élményeket akarták és akarják elűzni a klasszikus és kortárs zenétől. A klasszikus zene nem a kiváltságosoké: a zene mindenkié.
Bizonyos értelemben ennek a hagyománynak folytatója egy brit zenekar, az idén 35 éve alapított Orchestra of Age of Enlightenment (röviden: OAE). A Felvilágosodás Korának Zenekara. A mai kort nem szokás a felvilágosodás korának nevezni, bár mindenki tudja, hogy mindennél nagyobb szükség lenne egy felszabadítóan életmentő szemléletváltásra.
A felvilágosodást manapság legfeljebb a szép számú spirituális eszme általi megvilágosodásként értelmezik, a rációt és a tudást pedig a praktikus hasznosság váltotta fel. A haszonelvűség a legfőbb igazodási pont az élet minden területén. A mai kor embere büszkén uralja az „itt és most”-ot, de a jövőképe a „majdcsak lesz valahogy” zavara. Az a repesve a jövőbe látó optimizmus már hiányzik a mi korunkból, ami a felvilágosodás korában még megvolt.
A Felvilágosodás Korának Zenekara vajon miért választotta ezt a furcsa nevet? Egyrészt az a kor, amiben élünk, a felvilágosodás idején született meg. Más kérdés, hogy most már rálátunk azokra a problémákra, melyek a felvilágosodás korában jelentek meg és mára szörnyeteggé váltak (pl. klímaváltozás, profitéhség).
Másrészt a zenekar fontosnak tartja a tudomány és a zene, a tudás és a művészi kreativitás egymást erősítő ötvözését. A tudomány rangot kapott a felvilágosodás korában. Az OAE szerint a tudás – minden ellenkező tapasztalatunk ellenére – még mindig fontos érték. A zenekar előadásain a fizikáról, az univerzumról, vagy épp a vírusokról, netán a mesterséges intelligenciáról tudhatunk meg többet a zene révén. (Példa ITT) A felvilágosodás korától kezdve avatkozik be az ember a természetbe drasztikusan. A maga képére akarta formálni. Már látjuk, ez hova vezet. A Felvilágosodás Korának Zenekara az ember számára gyakran vad és veszélyes természetet élhetővé és barátságossá teszi, anélkül, hogy leigázná és kizsákmányolná. Mindezt Mozart, Haydn és Beethoven zenéjén keresztül (ITT).
Az Orchestra of Age of Enlightenment is azt vallja, hogy a zene mindenkié. Alapvetésük a zene demokráciája, és a zene demokratizmusa. Elvégre a parlamentarizmus is a felvilágosodás idején jött létre. A zenekar alapításakor eldöntötték, hogy a hagyományos kereteket több tekintetben is átlépik, sőt, áttörik. Például nincs vezető karmestere a zenekarnak, a repertoárról és minden fontos dologról a zenekar egésze dönt. Teljes demokratizmust próbáltak ki egy nagy zenekaron belül és sikerrel jártak. Meghívott karmestereik és szólóművészeik vannak, az ő személyükről is a zenekar dönt.
Örömteli magyar vonatkozás, hogy a zenekar egyik oszlopos tagja az erdélyi születésű Debreczeni Kati. Ujszászi Kinga, a budapesti Zeneakadémiáról indult barokk hegedűművész, az OAE egyik zenei nagykövete. Schiff András és Fischer Iván kiemelt művészvendégeik, akikkel rendszeresen és szívesen dolgoznak együtt. Ez nagy szó, mert a zenekarnak a zenei kvalitásokon túl az innovatív szellem és a kísérletező kedv, a korhadt kereteken való átlátás is fontos szempont a vendégművészek kiválasztásában. Például Schiff András és az Orchestra of Age of Enlightenment idén megjelent közös lemezén Brahms műveket adnak elő. Érdemes meghallgatni. Schiff András Brahms-elemzései pedig felérnek egy felvilágosodással.
Fischer Iván a zenekari koncerthelyzetek tágítását és demokratizálását próbálgatja a Felvilágosodás Korának Zenekarával. Például időnként arra buzdítja a közönséget, hogy ha tetszett nekik a zene, nyugodtan tapsoljanak a tételek között is. Engedjék el magukat és élvezzék a zenét. Ez merőben ellentétes a nekünk kisdedként megtanított koncertlátogatói attitűddel. Hozzáteszem, amit Fischer Iván itthon és a világban bárhol művel a zene befogadásának kitágításáért, az szintén felér egy felvilágosodással. Az pedig külön öröm, hogy az OAE már többször koncertezett kis hazánkban, és remélem, jönnek is még. Akár egy romkocsma turnéra is jöhetnének a budapesti éjszakába. A zenekarnak az ilyen helyszín egyáltalán nem idegen.
Ugyanis a demokratikus szemléletükből következik, hogy nemcsak a világhírű koncerttermek a kizárólagos desztinációs pontjaik. Legalább ekkora ambícióval és buzgalommal akarják bevenni a klasszikus zene számára még érintetlen területeket. Ezért évekkel ezelőtt elindították The Night Shift című programsorozatukat, amit máig nagy sikerrel folytatnak. Ahelyett, hogy megdorgálnák a fiatalokat, hogy kerülik a klasszikus zenét a koncerttermi feszengés miatt, ők utánamennek a fiataloknak a kocsmákba, klubokba, éjszakai szórakozóhelyekre hangszereikkel és a több évszázados zeneművekkel, hogy bebizonyítsák, a zene műfajtól és kortól függetlenül felszabadító és örömteli. Az est végére a másféle bulikhoz szokott fiatal közönség önfeledten énekli a barokk kor életigenlő dalait. (Példa ITT és ITT)
A klasszikus zene népszerűsítésének két kitaposott útja van: klasszikus zene diszkóritmusban, vagy popdalok szimfonikus zenekari kísérettel. A Felvilágosodás Korának Zenekara merészen más utat választott. A kezdetektől ragaszkodnak ahhoz, hogy a zeneművek korának megfelelő hangszerekkel és hangszereléssel adják elő a repertoárjukat. Kutatnak, gyakorolnak, újabb és újabb felfedezéseket tesznek a régi korok zenei világában. Hihetetlen izgalmas és formabontó, amit csinálnak. Állhatatosan bemutatják és magyarázzák a korabeli hangszereket és azok megszólaltatásának módozatait (ITT), ahogy a klasszikus zene műfajait, a zeneelmélet alapjait is csodás kis zenei esszékben foglalják össze (ITT). Schiff András jellemzése szerint kollektív intellektusuk van.
Az a felvilágosodás, amit az Orchestra of Age of Enlightenment – immáron 35 éve – képvisel, elképesztően vonzó és varázsos. A tudás érték. Az öncélúvá váló szabály csak ketrec. A zene mindenkié. Tegyük hozzá ezeket is a 21. századi felvilágosodáshoz szükséges cókmókunkhoz.
Kapcsolódó korábbi bejegyzés:
A renitens kortárs - Pierre Boulez
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése