Egy szerelem krónikája

Írta: Inkabringa

Az alábbi történet teljesen valóságos. Régóta várják, hogy megírjam. Ez a történet két ember egymásra találásáról és egymást megtartásáról szól. Valóságos történet. A főszereplői Panni és Max. Pannival kamaszkorunk óta barátok vagyunk. Max Panni szerelme. 

A megismerkedésük messzemenőkig 21. századi történet: a Facebookon találkoztak először. Ilyenkor felébred bennem a kis kobold, mert a Facebook-álomgyárral erős fenntartásaim vannak. Nem vagyok híve, bár esküdt ellensége sem. Inkább úgy jellemezném a hozzá való viszonyulásomat, hogy ha 2 milliárd ember odaadással szolgálja az algoritmusait, akkor nekem már nem kell. Vannak ott éppen elegen. Mindamellett a Facebook azok számára is megkerülhetetlen (legalább időlegesen), akik inkább kerülni akarják. A Facebook-elvárás (általában a közösségi oldalak elvárása) a tökéletesség kirakata, ezzel szembemenni, ezt huncutkodva provokálni nem illő: drámai vétségnek számít. Kevesen is veszik a lapot. A Facebook nem a spontán játékosság terepe.

Panni és Max története a nagy ellenpéldája a Facebook-kirakatnak. Kétségtelen, hogy a Facebook nélkül talán sosem találkoznak, hiszen Panni Nagy-Britanniában, Max az USA-ban él. Ami viszont a Facebook-ismeretségből kibontakozott közöttük, az szép, tiszta és őszinte egymásra figyelés, amit a legnagyobb meghatottsággal figyelek.

Pannival kamaszkorunk óta barátok vagyunk. Egy másik régi baráttal, Évával együtt, mi hárman elválaszthatatlanok voltunk gimnáziumi éveink alatt. Azóta is megmaradt ez a baráti kötelék. Másféle életet élünk, de ez egyikünket sem zavarja. Értelmes, empatikus emberek, és már hóbortos kamaszként is gyanítható volt, hogy ilyen felnőttekké válnak. Kincs ez a barátság. Most már Max is része baráti kompániánknak.

Panni az egyetem után hamarosan Nagy-Britanniába költözött. Nem sokkal később férjhez ment, jöttek sorban a gyerekek. Kezdetben minden jónak tűnt, aztán gyülekezni és gyorsan sötétedni kezdtek a felhők fölötte. A férje egyre szorosabb gyűrűbe vonta őt. Ottani baráti, ismerősi kapcsolataitól fokozatosan elszigetelte, lelkileg gyengítette, és Panni lassacskán elhitte, hogy ő valóban ügyetlen, buta, rossz anya, aki mindenért hibáztatható. Miközben Panni volt a családfenntartó, ha kellett éjszaka dolgozott és nappal a gyerekeket nevelte, nem is aludt, vitte a háztartás minden terhét. A férj sosem dolgozott, nem tanult, tétlenkedett, a családjára saját önző élvetegsége miatt nem volt képes huzamosan odafigyelni. A henye és értelmetlen élet mintapéldája, ámde kellőképp álnok és manipulatív ahhoz, hogy a felszínes kívülállókat könnyen megtévessze a családjáért élni-halni hajlandó derék családapa szerepével. Egy beteg elme és beteg lélek. Ahogy Éva szokta mondani, parazitaként szívta Panni erejét. 

Ezt hívják lelki abúzusnak, ami a családon belüli bántalmazás gyakori megnyilvánulási módja. A legjobb persze az első gyanús jelre elszaladni, de sokan nem veszik még komolyan az első jeleket, aztán meg már nem tudnak szabadulni a csapdából. Panni példájából tanulni lehet.

Kép: Dora Maar

Panni egyre hervadtabb és reménytelenebb lett. Nem tudott kitörni. Gyerekekkel egy idegen országban hova is menne, ki is segítene neki. Úgy érezte, mindenki olyannak látja őt, amilyennek a férje láttatni akarja.  Bezárult abba a házba. Mindig ezt mondta, ha a válást firtattuk. Nem volt ereje a változáshoz. Minden lelki abúzus ilyen, elveszi a cselekvés és akarás készségét alázással, lenézéssel és megvetéssel, amit az elszenvedő fél fokozatosan magára vesz. Mi meg kívülről figyeljük ezt, mint egy törhetetlen üvegfalon át, és hiába üvöltünk és dörömbölünk az üvegen, nem tudjuk áttörni az elszigeteltség falát.

Éva naponta küldte Panninak az üzeneteket, tartotta benne a lelket. A régi barátok és a családtagok életben tartották Pannit, az sem csekélység, de sorsfordító lépésre nem tudtuk rávenni. Ezt csak Max tudta elérni. Jött egy férfi, a durva, önző és elnyomó férj után, aki szeretettel, bizalommal és megértéssel fordult Pannihoz, és az addig törhetetlen üvegfal magától szétrepedt.

Kép: Rosie Hardy

De kezdjük az elejétől.

A kapcsolatuk úgy kezdődött, hogy évekkel ezelőtt Panni regisztrált a Facebookra. A férje is tudott erről, sőt biztatta erre, később kiderült, mennyire szorosan nyomon követte őt. Panni egy közös ismerős oldalán elegyedett szóba Maxszel, aztán már nem tudtak meglenni egymás nélkül. Panninak visszaadta az életkedvét ez a titkos kapcsolat. Továbbra sem gondolta, hogy ő elválhat, vagy bármi módon szabadulhat a férjétől, tudta, hogy Max az óceán túlpartján él, de mégis visszatért az életbe vetett bizalma. Nem tartott sokáig. A férje leleplezte őket, Panni törölte magát a Facebookról és Maxtől elbúcsúzott. Akkor úgy gondolta, örökre. Vétkesnek érezte magát, árulónak, házasságtörő szörnyű némbernek, ahogy a férje lefestette őt. Feltett szándéka volt, hogy helyrehozza a házasságát, jóváteszi „megbocsáthatatlan vétkét”. Még ekkor is úgy látta magát, ahogy a férje láttatta őt. Ekkortól kezdődtek a fizikai bántalmazások, a szoros megfigyelés, a véget nem érő vádaskodások. Ennek a szörnyű időszaknak a taglalásába nem megyek bele. Legyen elég annyi, hogy Panni már a halált is jobbnak tartotta volna, mint ezt az életet a férje mellett. Csak a gyerekei tartották benne a lelket, akik szintén lelkileg sérültek az apjuk miatt.

Kép: Brooke Shaden

Éva, aki Facebook-felhasználó, ekkoriban álprofilokon keresztül tartotta Pannival a kapcsolatot, másként nem lehetett, mert a férj őt is ellenségnek kiáltotta ki, hisz Panni mellett állt, és a férj tudta, hogy minden külső támogatás az ő pozícióit veszélyezteti. Panni teljes elszigetelésére és lelki felőrlésére törekedett. Csak így tudta megőrízni a saját igazát. 

Egyszer a rendőrség is kiszállt hozzájuk. Amikor a hatóság megjelent, a férj meghunyászkodott. Felettük nem volt hatalma. Ez volt az első jel, hogy Panni kapna segítséget, ha a világ elé állna, hogy bajban van. Akkor még nem hitte ezt el. Tavaly a férj abba is beleegyezett, hogy Panni néhány napra egyedül Magyarországra utazzon az édesapját meglátogatni és pihenni. Néhány napig képes volt ellátni a gyerekeket, aztán mindig felülkerekedett az önzősége. Panni aggódott, de szüksége volt a kiszakadásra. Így aztán tavaly megint hármasban találkozhattunk: Panni, Éva és én. Ez mindig kivételes öröm. Panni azt mondta, hogy már mindennel leszámolt és úgysincs reménye egy jobb életre, legalább még egyszer beszélni akar Maxszel, aki évek óta nem megy ki a fejéből. Nem tudta mi lehet vele, de megkereste. Max boldog volt, hogy Panni ismét felbukkant. Órákig beszélgettek, nem tudtak betelni egymással. Panniba egyik napról a másikra visszatért az életkedv és a remény. Tudta, hogy lehetetlen helyzetben van a férje miatt, hogy kötve van a keze a gyerekek miatt, hogy beláthatatlan akadályai vannak a közös életüknek, de mégsem tudott lemondani Maxről, ahogy Max sem róla.

Kép: George Tooker

A legnagyobb titokban tartották egymással a kapcsolatot Panni hazaérkezése után, nehogy a férj leleplezze őket és bántalmazza Pannit. Például Max Panni Magyarországon élő apukájának küldte el az üzeneteit, és a heti családi Skype-beszélgetésük közben, amikor a férj épp nem volt a közelben, az apuka felemelt egy papírlapot Max üzenetével, amit Panni gyorsan elolvashatott. Mint a mesében: a fűszálak, a fák lombja és a repkedő madarak is őket segítették.

Persze aggódtak mindketten, mi van, ha a személyes találkozáskor csalódik a másik? Egyiküknek sincs gondtalan Instagram-élete. Panni egy rettenetes házasság és megtört lelkű gyerekek terhét cipeli, napi küzdelmet folytat az önbecsülése és függetlensége visszaszerzéséért. Max idősebb Panninál, túl házasságokon, számos kapcsolaton, csalódásokon és hibákon, válások után elszakadt gyerekekkel, akik azóta felnőttek. Átvergődtek eddigi életükön azért, hogy végre találkozhassanak egy olyan emberrel, aki megérti és elfogadja őket feltétlen szeretettel, olyannak, amilyenek.

Kép: Dariusz Klimczak

Tavaly szeptemberben érettségi találkozónk volt. Panni bejelentette, hogy ő is jön, egyedül, ha csak egy hosszú hétvégére is. A hatóságoktól szorongatott férj beleegyezett. Panni Magyarországra jöhetett néhány hónap után ismét, erre még sosem volt példa korábban. Úgy döntött, elhívja Maxet is, hogy végre személyesen is találkozhassanak. Magyarországon legalább nem tudja megfigyelni és megtorolni őt a férje. Évával kezdetben aggódtunk. Féltettük Pannit egy újabb érzelmi megrázkódtatástól. Max viszont azonnal rávágta, hogy ő bizony eljön Amerikából egy kicsinyke magyar városba, aminek addig a létezéséről sem tudott, csak azért, hogy Pannival lehessen. Aztán egy napon elindultak az óceán két partjáról, hogy évek teltével végre személyen is találkozhassanak. Ami gikszer előfordulhat, az megtörtént velük: a repülőgépek késtek, csatlakozásról lemaradtak, végül délután három óra helyett majdnem éjfélre érkeztek meg a bankettre. Egyszer csak beléptek kézen fogva, és ami addig szürreálisnak tűnt, onnantól könnyed és természetes lett.

Másnap négyesben (Panni, Max, Éva, és én) találkoztunk. Vidám, mókás délelőtt volt. Nagyon sokat nevettünk. Max azt mondta, Pannit nem lehet nem szeretni. Évával elolvadtunk a meghatottságtól, ezzel csak egyetérteni tudtunk. Panniban végtelen empátia és elfogadás van mindenkivel szemben. Végre ő is őszinte szeretetet és figyelmet kapott egy férfitól. Tudtuk, mennyire megérdemli, és azt is, hogy mennyire elfogadta, hogy ő ilyet már nem kaphat. Pannit sosem láttuk még ennyire boldognak. Látszott, hogy Max is boldog és felszabadult. Évával megnyugodtunk, sőt mi több, ez a találkozás minden reményünket felülmúlta. Panni a családjának is bemutatta Maxet, az is remekül sikerült. De a lényeg mégis az volt, hogy végre kettesben lehettek, ha csak pár napot is. Max szeretettel és bizalommal fordul Panni szeretteihez: a gyerekeihez, a családjához és a barátaihoz. És mi is így fordulunk felé. Max azt mondta Panniról az ismerőseinek, „ő az, aki megmentette az életemet”. Az a szép ebben, hogy Panni is ezt mondhatja róla. Könnyebben elérhető, problémamentesebb kapcsolatot is kereshettek volna, de ők egymásban találták meg, amit mindig is kerestek.

A repülőtéren sírva búcsúztak, a ki tudja mikori találkozás reményével, és azzal a tudattal, hogy Panni családi helyzete kemény próbatétel elé állítja majd őket. De azt tudták, hogy az óceánon túl is egymáshoz tartoznak.

Kép: Jerry Uelsmann

Pannit óvni kellett a férj haragjától, titokban tartották a kapcsolatot, de hamar lebuktak. Panni azonnal elmondott mindent, nem akart tovább titkolózni. Tudta, hogy ezzel konkrét és valóságos életveszélybe került. Elmenekült otthonról. Egy olcsó ifjúsági szállóra ment, koedukált hálóteremben aludt öt-hat másik emberrel. Azonnal intézni kezdte a válást és megoldást keresett arra, hogy legyen hova vinnie a gyerekeit. Azt eltökélte, hogy abba a házba többé nem megy vissza, mert akkor megint nem lesz ereje kitörni onnan.

A gyerekekről rövid ideig tudott gondoskodni az apjuk úgy-ahogy, meg a világnak mutatni is akarta, hogy ő az elhagyott és gyermekeiért küzdő áldozatos apa. Panni ügyvédet szerzett, elment a rendőrségre, felvette a kapcsolatot a gyámüggyel, nővédő civil szervezetekkel. Titokban tartotta a kapcsolatot a gyerekeivel, miközben a koedukált szobából eljárt dolgozni. Tavaly ősszel azt mondta nekem a telefonba, hogy ha ezt az évet túléli, és nem öli meg a férje, talán sikerül megszabadulni tőle neki és a gyerekeknek. Félt, de elszánt volt. Annyi tetterőt mutatott, amit az előző önfeladó éveiben nyomokban sem lehetett benne felfedezni. Max adta neki ezt az erőt, az ő szeretete, aggódása, érdeklődése, elfogadása, tanácsai, naponta, óránként Panniért és Panninak mondott mondatai. És persze Éva napi bejelentkezései, a barátok és a család támogatása.

Panni azonnal hatékony segítséget kapott a hatóságoktól. Kiderült, hogy orvosok, pedagógusok, hivatalnokok évek óta jelentették már a családon belüli bántalmazás gyanúját, hosszú listát tártak Panni elé. Panni meg végig azt hitte, ezek az emberek mind úgy látják őt, ahogy a férje láttatni akarta, semmirekellő, romlott erkölcsű perszónaként. Mindig visszakozott a feljelentéstől.

Kép: Brooke Shaden

A hivatalos folyamat elindult, Panni a gyerekeit hamarosan magához vehette, jelenleg egy védett házban élnek, a lakcímet nem ismerheti a férj, és csak hatósági felügyelet mellett láthatja a gyerekeket. Panni egy lelkileg megterhelő és elhúzódó válási procedúra közepén van, a bosszúálló férj beteges manipulációival és koholmányaival kell szembenéznie. Ráadásul viszi a lelkileg sérült gyerekek gondozásának terhét is, akiket félt az apjuk könnyen fellobbanó haragjától, kártékony befolyásától és a jövőtől: megnyugvást keres nekik. Panni élete továbbra is küzdelmes, erőn felüli terheket visz a hátán. Mégis elindult egy úton, ami az önbecsülését és a függetlenségét hozza el neki Max oldalán, mert tőle megértést, elfogadást és felszabadító szeretet kap.

Pannit és Maxet egy óceán választja el egymástól. Ők mégis egymáshoz tartoznak. Rengeteg próbatétel tornyosul előttük, de ez nem téríti el őket egymástól. Azt tervezték, hogy Max elutazik Pannihoz tavasszal. Panni akkorra már biztonságban volt a gyerekekkel, reménykedtek, most már nincs akadály. Durván közbeszólt a világjárvány. Panni válási procedúráira és a gyerekek körüli problémákra is tekintettel kell lenniük, Max a koronavírus epicentrumában él. Csapkodnak körülöttük a villámok. Szeretet és felelősségérzet van bennük. Szeptemberben lesz egy éve, hogy először találkoztak, azóta várják az újabb együttlétet. Várnak egymásra rendületlenül. Az élet és a világ komoly próbatétel elé állítja őket. Ők mégis fogják egymás kezét az óceán túlpartjain élve is.

Ha az emberiség nem tud összefogni globális célokért, mint a világjárvány vagy a klímaveszély leküzdése, akkor fogjunk össze két emberért: Panniért és Maxért. Azért, hogy ők végre együtt lehessenek. Segítse a világ minden teremtménye az egymás iránti megértő, elfogadó és felszabadító szeretetüket.

Kép: Philippe Loubat