Szabadság. Szeretjük?

 Írta: Inkabringa

A szabadság szóról ilyenkor nyáron sokaknak az éves fizetett szabadság jut eszébe, a holiday. De én nem erről a szabadságról írok. A szabadság egy filozófiai, politikai, művészeti és antropológiai fogalom. Nem fogom definiálni. Az bizonyos, hogy a szabadság nem egyenlő azzal, hogy azt csinálok, amit akarok, mert az nem szabadság, hanem önzés és felelőtlenség. A szabadság valami más, sőt az is szabadság, amikor önzetlenül és felelősen felülemelkedünk saját érdekeinken.

A szabadság érzetére nagyon sok meghatározás mondható. A belorusz Free Theatre megalakulásának 10. évfordulójára megjelent könyvben egy csokorra valót találunk abból, kinek mit jelent a szabadság. (A könyv: On Freedom: Powerful polemics by supporters of Belarus Free Theatre) 

Évekkel ezelőtt láttam egy dokumentumfilmet a Free Theatre társulatáról és a belorusz állapotokról, írtam is róla a blogban. (ITT olvasható.) Azóta nyomon követem őket. Megrázó, bátor és elszánt az a küzdelem, amit a társadalmi igazságosságért, a művészet szabadságáért és a diktatúra ellen tesznek. A dokumentumfilmben még reménytelenül beszéltek a politikai változás lehetőségéről. 2010-ben is utcára vonultak a beloruszok az elcsalt választás után, azt brutálisan leverte a hatalom, a nagyvilág diszkrét félrenézése mellett. Most sem lehet tudni, mi lesz a belorusz emberek sorsa. Az emberek sorsa úgy általában nem fontos tényező a világpolitikában.

Minszk 2020 (Fotó: Sergei Gapon/AFP)

Amikor a brutális rendőri fellépés után nők vonultak virággal az utcákra, eszembe jutott a portugál szegfűs forradalom. Más helyzet, de kockázata annak is volt. A portugáloknak sikerült. Szeretném, nagyon szeretném, ha a beloruszoknak is sikerülne. S talán egyszer majd a magyaroknak is. Újságírók belorusz tüntető nőket faggattak: nem félnek a hatalmi megtorlástól? A válaszuk az volt, hogy de igen, nagyon félnek, de attól még jobban félnek, hogy a gyerekeik ebben a szennyes rendszerben nőnek fel. Eddig az erkölcsi felismerésig kell eljutni valahogy a materiális javak miatti megalkuvások helyett.

A Free Theatre 2005-ben alakult Minszkben. Egy házaspár, Nikolai Khalezin író, újságíró, emberjogi aktivista, és felesége, Natalia Koliada producer, valamint Vladimir Scherban rendező alapozta meg a színház irányvonalát. Máig ők vezetik a színházat – 2010 óta Londonból. Az akkori Lukasenko elleni tüntetések miatt menekülniük kellett. Azóta Londonból szervezik a világ minden pontján, és ami az igazi kockázat, Minszkben, a színházi előadásaikat. A próbák London és Minszk között Skype-on zajlanak. Egy újabb bizonyíték arra, hogy színházat csinálni mindenhogyan lehet. A hatalmi gépezet sosem képes teljesen letarolni az emberi gondolatot és alkotóerőt. Ha belegondolunk kis hazánk jelenlegi állapotába, itt is ez az egyetlen reményünk. De ebben olyan erő van, amitől van miért félnie a mindenkori hatalmon levőknek.

Balról jobbra: Vladimir Shcherban, Natalia Koliada, Nikolai Khalezin

Natalia Koliada azt nyilatkozta, hogy az országból ki és beutazás mindenki számára lehetséges, ez már új típusú diktatúra, nincsenek lezárva a határok, mindenki jöhet-mehet. Ámde az országon belül csak az és csak úgy történhet, ahogy a hatalom kénye-kedvének megfelel. Kritikus hang, problémafelvetés, eltérő vélemény vagy nézőpont szóba sem jöhet. Az országon belül ketrecbe van zárva a személyes és társadalmi alkotó- és cselekvőerő. Vajha honnan olyan ismerős ez? Tele vagyunk költői kérdésekkel kis magyar hazánkban is. Sosem értettem, egy kirakatban álló miért hiszi azt, hogy igaza egyedül csak neki lehet? Ha ezt megérzem valakiben, minden érdeklődésem kihuny iránta. Nem a kirakatban állók bálványimádása és szobortalapzat-építése a dolgunk.

A Free Theatre Minszkben tartott előadásai gyakorlatilag illegálisak, a hatalom üldözi őket. Raktárépületekben, magánlakásokban, elhagyott terekben találják meg a játszóhelyüket. A színészeknek és a közönségnek is érdemes útlevéllel a zsebben érkezni az előadásra, hogy ha lecsapnak rájuk, akkor azonnal menekülhessenek. Így van ez sok más területen is az országban. Nem mindenkinek sikerül elmenekülni a hatalom bosszújától. A belorusz börtönökben szép számmal raboskodnak politikai foglyok.

A színház repertoárja rettentően ingerli a hatalmon levőket, mert ez a társulat nem csak az esztétikai minőséget, pláne nem a szórakoztatást tűzte zászlajára, hanem a társadalmi igazságtalanságok, a diktatórikus arrogancia és az intolerancia közösségromboló megnyilvánulásait. Ahogy az alkotók megfogalmazták, a legnagyobb bátorságra ahhoz van szükség Minszkben, hogy arról beszéljenek, ami nehezíti, netán elviselhetetlenné teszi a beloruszok életét. Ebbe a színházba azért járnak az emberek (titokban, biztonságukat kockáztatva), hogy ne elmeneküljenek a problémáik elől, hanem épp ellenkezőleg, alig várják, hogy végre kimondja valaki azt, amit a hivatalos nyilvánosságban nem lehet.

Beszélnek a nők kiszolgáltatottságáról, a családon belüli erőszakról, a halálbüntetésről, az öngyilkosságról, depresszióról, LMBTQ-ról, a fogyatékkal élőkről, a menekültekről, és a hatalmi elvárásoktól bármiképpen eltérő gondolkodásmódokról. Nem csupán megrendezett színházi előadásokkal, hanem Minszkben, vagy a világ egyéb városaiban tartott performanszokkal is.

A Fortinbras Theatre Laboratory a fiatal színészpalánták képzésének helye. Persze a Free Theatre esetében a „hely” totálisan relatív fogalom. A fiatalok a legnagyobb titokban Skype-on követik a színházi képzés kurzusait, és Minszkben utcai performanszok és titkos előadások keretében mutatják be tudásukat. Minden hatalmi fenyegetés dacára újabb és újabb fiatalok csoportjai csatlakoznak képzésükhöz. A színházcsinálást és társadalmi felelősségvállalást együtt tanulják meg. A hatalmon levők legnagyobb vétke, és általában legnagyobb balfogása, ha a fiatalok alkotó- és tetterejét akarják igájukba hajtani. Ilyesmi ambíciói honi hatalmasainknak is vannak.

A színház honlapján belül működik a Ministry of Counterculture, ami a világban élő, társadalmi igazságtalanságok ellen felszólaló művészekről ad híreket. A Free Theatre épp olyan, a világ különböző pontjait összekötő underground hálózatot épített ki a színházi szcénában, mint annak idején Lawrence Ferlinghetti az irodalomban. Bámulatos és tiszteletreméltó. Amit és ahogy a Free Theatre csinál, azt igazi bátorságnak, közösségi elköteleződésnek és a legnemesebb színházteremtésnek nevezhetjük.

Szabadság, amit szeretünk.

Kapcsolódó bejegyzés: Instabil elemek